Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

4. szám - Fülöp István Antal–Józsa János: A neruális hálózatok világa

320 Üledékfauna, fajok, élőhely minősítés Szító András Haltenyésztési Kutató Intézet, 5541. Szarvas, Pf. 47. Kivonat A szerző az életközösség feltárását sürgeti a felszíni vizeinkben. A vízi élőhelyek környezeti állapotának minősítéséhez a szaprobiológiai módszereket és fajra történő határzást tartja szükségesnek. Álláspontját folyóvizekre és a Balatonra vonatkozó eredményekkel indokolta. A vizek környezeti állapotának rögzítéséhez a hosszútávú terv, és ennek megvalósításához a személyi-, technikai- és anyagi feltételek megteremtése szükséges. Kulcsszavak: módszerek, makrozoobentosz, fajok, élőhely minősítés Bevezetés Álló- és folyóvizeink üledékfaunájának tudományos igényű feltárása a századfordulóra tehető. Ekkor számos állatfajról még csak szórványos adatok voltak. Például a vízi Oligochaetáknak, a Simulidae családnak csak néhány faja volt ismert, de hasonló volt a helyzet a Trichoptera renddel és az árvaszúnyogok (Chironomidae) családjával is. A II. Világháború után Bérezik munkái révén több kisvízfolyás és más vízi élőhely árvaszúnyog faunájáról először kaptunk adatokat, amelyeket ismételt vizsgálatok azóta sem követtek. A feltáró munka kiszélesedésére reményt adott a Debrecenben és Szegeden folyó hidrobiológus-ökológus képzés, azonban a sok és jól képzett fiatal szakember a hidrobiológiának egyéb területeit választhatta, így az üledéklakó gerinctelenekkel foglalkozók száma máig inkább csökkent, mint nőtt. Az idegenkedés elsőrendű oka, hogy a szakterület tudományos jelentőségét máig nem ismerik fel, s csak másodlagosnak vélem a munkával kapcsolatos nehézségeket. Technikai- és elvi kérdések A szakterület nemzetközi megítélése a hazainak éppen az ellenkezője volt. Számos gyűjtési módszert dolgoztak ki, s a mintavevő eszközök széles skálája áll rendelkezésre évtizedek óta. Az érdemi munkának tehát technikai akadálya nem volt és nincs jelenleg sem. A legkülönbözőbb eszközök beszerezhetők, vagy elkészíttethetők. A háborút követően az üledéklakó állatvilág feltárásának sem a Magyar Tudományos Akadémia, sem a vízügyi szakma nem tulajdonított nagyobb jelentőséget. Egy-két vízügyi laboratórium volt csupán (tudomásom szerint csak a szolnoki), ahol évtizedekkel ezelőtt is úgy látták, hogy az élőhelyek minőségi megítélése igényesen csak sokoldalúan történhet, s ebből az említett állatcsoport sem zárható ki. Ma, amikor gyökeresen megváltozott politikai- és tudományos szemlélettel a környezet- és természetvédelem napi feladattá vált, a környezetvédelmi felügyelőségek igénylik azt az információ mennyiséget és minőséget, amelyet ez a szakterület képes szolgáltatni egy adott élőhely állapotának megítélésében. A megfigyelő rendszer és az üledékfauna A plankton fejlődési üteme, állomány változása gyors, ezért elsősorban a pontszennyezések hatásainak megfigyelésére, kimutatására alkalmas. Az üledékfaunát alkotó állatok vízhez kötött egyedfejlődése is legalább 15-18 nap, de a teljes életüket vízben töltő fajok élettartama már több hónap, vagy év. Az élőhelyet ért szennyezések tartós hatásának kitett (az általános környezeti állapot) kimutatására tehát ez az élőlénycsoport alkalmas. Élőhely típusok és a mintavételek szempontjai Az álló- és folyóvizek üledékfaunája jelentősen eltér, annak ellenére, hogy vannak olyan tág tűrésű állatfajok, amelyek mindkét víztípusban megtalálhatók. A lassú folyású szakaszokon is megélnek, vagyis áramlást is elviselnek. Mennyiségük azonban általában sokkal kisebb, mint az állóvizekben. Az üledéklakó gerinctelen állatfajok szezonális dinamikát mutatnak. A legnagyobb egyedsürűséget májusban, esetenként június első dekádjában találjuk. Ez az időszak fajokban a leggazdagabb is, mivel a legtöbb állatfaj szaporodása ebben az időszakban van, ezért az élőhelyek környezeti állapotának valós megítéléséhez lényegesek az ekkor gyűjtött minták. Szeptember közepétől egy kisebb szaporodási csúcs jelentkezik, amely a tavaszinak alig haladja meg a felét, majd a telelés következik. A kora tavaszi állapotfelmérés a népesség viszonyok további alakulását segítik megérteni, ha a mintavételt meghatározott rendszerességgel újabbak követik. Az árvaszúnyog fajoknak évente 3-4 nemzedéke van, ennek ellenére a kirepülés időben elhúzódik, mert az azonos korú lárvák egyedfejlődési sebessége nagyon eltérő. Ennek egyik oka az adott élőhely táplálékforrásának mennyisége és minősége, de laboratóriumban azonos körülmények között nevelt, azonos petecsomóból származó egyedek között is nagyok a különbségek. Ennek genetikai okai vannak, s az adott faj fennmaradását szolgálják. Ebből a megfontolásból tehát elvileg bármilyen időpontban lehet vizsgálatokat végezni, csak a nyári hónapokban sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy az alacsony egyedsűrűség miatt számos faj jelenlétét nem tudjuk kimutatni. Egy-két alkalom-szerű mintavétellel nem lehet tehát egy élőhelyet minősíteni, főleg akkor nem, ha arról nincsenek még korábbi adataink. A kisvizes időszak a folyóvizekben jelentősen megkönnyíti a mintavételeket. A hiedelemmel ellentétben az állatok legnagyobb része követi a vízszint változásokat, a puhatestűek és tegzesek kivételével a többi állat a víz nélkül maradt üledékben képes heteket túlélni, sőt, a több hónapos téli időszakot is átvészelni. Ilyenkor a nagyobb koncentráltság miatt nő az esély arra, hogy a fajok jelenlétét ki tudjuk mutatni. A mi viszonyaink között szeptember az a hónap, amikor az árvaszúnyog fajokon kívül más állatcsoportok egyedsűrűsége a szaporodás miatt nő meg, s a nyári száraz időszak miatt egy-két hónapos árhullám mentes időszak után az üledékfauna regenerálódott: az elsodródott állatok helyébe újak települtek a menedékhelyekről, a repülő alakok pedig akár több kilométert is vándorolnak, míg megtalálják az utódoknak alkalmas helyeket. Az állóvizekben hasonló rajzás dinamikát lehet tapasztalni, ezért a mintavételekre a fentebb ismertetett megfontolások a mérvadók. Az üledékfauna eloszlása erősen mozaikos. Ebből adódóan is szükséges az, hogy az élőhely egyes részeinek sajátosságait megfigyeljük és a mintavételi helyek kijelölésénél figyelembe vegyük. A nyeles háló, vagy a különböző típusú markolók, mint mintavevő eszközök használatát a körülmények szabják meg, s ha szabvány szerint történik a mintavétel, mennyiségileg és minőségileg egyaránt értékelhetők (Anonymus, 1985). Csányival ellentétben viszont nem tartom helyesnek azt az eljárást, hogy pontszerű szennyezés, vagy más károsító hatást követően a túlélést csak a 0,5 mm-es, és ennél nagyobb szervezetek megfigyelésére alapozza. Úgy gondolom, hogy ha valamikor, éppen az ilyen esetben szükséges a van/nincs lehető legpontosabb megállapítása, a makroszkópos gerinctelenek után az üledékmintákban mikroszkóppal kutatni. Álláspontom abból következik, hogy az adott élőhelyet ért szenynyezö hatás előtt történhetett az állatok nagy részének kirepülése és az azt követő peterakásból még csak kisebb lárvák találhatók. A fenti szemböségü hálón már az Oligochaeták is képesek átbújni. A minősítési pontrendszerről A különböző élőhelyek tömegének minősítési igénye törvényszerűen hozza magával azt, hogy sürgősen ledolgozhassuk az évtizedek óta magunk előtt görgetett adósságot. Ez a tény kényszerít arra a kínálkozó lehetőségre, hogy átvegyük mások eredményeit. Ehhez azonban szembe kell nézni a valósággal, s be kell látnunk, amit Csányi (1996) viták hatására már kimondott, hogy a nyugati minősítő pontrendszerek nem veszik figyelembe a hazai gerinctelen üledéklakó faunát. A hazai faunára épülő pontrendszert tehát el kell készítenünk. Ez a feladat már a körmünkre égett, hiszen az Európai Közösséghez csatlakozásunk ténye karnyújtásnyira van előttünk, az elvégezni való munka pedig tengernyi. Ehhez a feladathoz viszont faunisztikai felméréseket kell végeznünk erőltetett ütemben, és specialistákkal az élőlényeket fajra meghatároztatni. Ezt követően lehet és kell pontrendszert készítenünk, amelyik nem csupán beleillik a nyugati minősítési rendszerbe, hanem azt továbbfejlesztve kiegészíti. A faj-szintű határozás szükségességének indokai A továbbiakban álljon itt néhány eset példaként, hogy miért nem tartom elégségesnek a faj feletti kategóriákig (rend, család, nem) történő