Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)
3. szám - Könyvismertetés
182 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1998. 78. ÉVF . 4. SZ. etség kezdődött, hogy a korábban elmulasztott munkákat bepótolják" Az 1884. évi XIV., az ú.n. "tiszai törvény" szerint: "... Az érdekeltekre háruló évi teher nem lehet nagyobb, mint azon többletjövedelem, mely az ármentesítés által éretett el. ... A társulati védtöltések, vagy más szabályozás által védett körtöltések, utak, vasutak, csatornák és épületek tulajdonosai az ármentesítési költségekhez annak arányában tartoznak hozzájárulni, amennyivel többe kerülne saját építményük fenntartása". Tisza-Dunavölgyi Társulat jelentése (1937): "A vízszabályozásnak állami feladattá tételét a haszon-aránylagos teherviselés alapelvének megbolygatása miatt veszélyesnek tartjuk azért, mert ha a vízszabályozások költségeinek viselésébe olyanok is belekényszeríttetnek, akik abból közvetlen hasznot nem élveznek, elkerülhetetlen, hogy más vidékek lakosai viszont hozzájárulást ne kívánjanak az árterek birtokosaitól olyan speciális terhek viseléséhez, amiből viszont ezek nem látnak hasznot, s ebből is a teherviselések tekintetében végeláthatatlan zavarok és elégedetlenségek keletkeznének". Trummer Árpád (1942): "A belvízvédelem [1940-42. közötti] elégtelenségének fő okát elsősorban abban jelölték meg, hogy a csatorna-hálózat méretezését nem rendkívüli vízmagasságokra készítették, hanem olyan számítás alapján, amely a négy téli hónap átlagos csapadékait alapul véve, annak a tapasztalat szerint felvett lefolyásra kerülő hányadát veszi figyelembe, s a tavaszi hóolvadástói számított 15-30 nap levonulási időt feltételez. Rendkívüli víztömegre sehol sem méreteznek a ritka kihasználtsághoz képest aránytalanul nagy anyagi ráfordítás miatt". (Mi ez, ha nem annak a későbbi elvnek a hallgatólagos elismerése, hogy azt a belvízmennyiséget, amelyet el akarunk vezetni, tározni is kell tudnunk olyan helyen, ahol nem, vagy csak kisebb mértékben okoz kárt ? V. /.) Trummer Árpád (1942): "A belvíz helyenként jóval nagyobb veszélyt jelentett az árvíznél. Megért az idő arra, hogy a vízgyűjtőkön végzett kultúrmérnöki munkákat, az országrészek megfelelő talajminőségi és esési viszonyait figyelembe véve az állami vízügyi szolgálat a belvízlevezető csatornákra új méretezési irányelveket készítsen. ... Az állam közbelépése a belvíz-levezetésnél éppen annyira indokolt, mint ahogyan szükséges volt az öntöző-gazdálkodásnál is. ... Az ország területét egységes vízrendszerekre (vízszerkezetekre) kell felosztani. 10-12 ilyen rendszer szükséges, s egy-egy területen belül a vízügyi kérdéseket a helyi érdekekre tekintet nélkül, egységesen kell megoldani". 132. old.: "A társulatok költségvetéseit és zárszámadását mindenkor a minisztérium hagyta jóvá. Minden társulati költségvetést először felülbírált és észrevételezett az illetékes folyam-, vagy kultúrmérnöki hivatal főnöke, mint a társulat mellé rendelt miniszteri megbízott. Őt követte a minisztérium számvevősége, a vízügyi műszaki, valamint a vízjogi főosztály. A költségvetést külön felülvizsgálta a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága, majd az anyagot áttették a Pénzügyminisztérium költségvetési osztályának, amely véleményével együtt visszaküldte az egészet a földmívelésügyi miniszternek. A jóváhagyás csak ezután következhetett. Keserűen panaszolta az egyik társulati elnök, hogy 1941. márciusában még nem hagyták jóvá társulatának 1938. évi zárszámadását, sem az 1939. évi pót-költségvetését". 133. old.: Az említett "nedves" (1940-1943) esztendők egy sor újabb tapasztalattal gazdagították az állami és társulati vízügyi szolgálatot. Mivel nemcsak az egyes birtokosok szenvedték el a vízkárokat, de - a védekezés tetemes költségei miatt - a társulatok is anyagi lehetőségeik határára kerültek, bizonyos politikai és gazdasági körökben ismét felmerült a társulatok államosításának ügye. Már Teleki Pál miniszterelnöksége alatt is szóba került az államosítás, de ennek valószínűleg a legnagyobb akadályát az képezte, hogy a társulatok nagy összegű kölcsönökkel tartoztak az államnak, s egy államosítással ezek visszafizetéséről a kincstárnak egyszer s mindenkorra le kellett volna mondania". ..."Egyes birtokosok titokban azt remélték, hogy ily módon megszabadulhatnak a számukra terhes ártéri járuléktól. Némileg érthető is volt álláspontjuk, hiszen egy számítás szerint az addig eltelt közel száz év alatt az ártérbe eső földek gazdái átlagosan minden 21. esztendőben az ártéri járulék felhalmozott összegével újból és újból megvették saját birtokaikat, míg a szerencsésebb vidéken élők ilyen terheket nem kellett vállaljanak". 144. old.: "Az árvízvédelmi társulatokat a (második világ)háború vége szinte teljesen kifosztott állapotban találta. Az 1945. évi földreform pedig végképp ellehetetlenítette az érdekeltségi hozzájárulás anyagi forrására épülő működésüket. Amikor a nagybirtokokat - amelyek addig a társulati mozgalom pilléreit jelentették - szétosztották a földnélküli parasztság között, az új gazdák nem voltak abban a helyzetben, hogy a rájuk eső ártéri járulékot pontosan és maradéktalanul fizessék". 148. old: "Ami az egykori vízkár-elhárítási kulcsszervezeteket, a vízitársulatokat illeti, (az 1948. évi államosítás után) csaknem tíz évet kellett arra várni, hogy más tartalommal és egészen más tulajdonviszonyok alapján újra szerveződjenek, s bizonyos területi vízgazdálkodási feladatokat ismét érdekeltségi alapon végezzenek el. Ezek között azonban már nem szerepelt az árvédekezés helyi végrehajtása, s a belvizek eltávolításában is csak korlátozott feladatot kaptak". A hazai vízkár-elhárítás - az árvizek és a belvizek elleni védekezés - a védekezésre felkészülés minden formájával - tervezéssel, építéssel, tudományos kutatással együtt - a magyar történelem része, a sok nehézség ellenére is dicsőséges része volt, s az is marad a jövőben is. Múltunk, de még a jelenünk megismerése szempontjából is fontos és értékes könyvet vehet kezébe az olvasó. Dr. Vágás István
