Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Könyvismertetés

Könyvismertetés 181 Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában A vízkárelhárítás jogi szabályozásának fejlődése, különös tekintettel a védekezés szervezeti oldalára és gazdasági feltételeire Vízügyi Történeti Füzetek 15. sz. A Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény kiadása, Budapest, 1997. Megjelenését támogatták: Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium, Országos Vízügyi Főigazgató­ság, Pro Aqua Alapítvány. A/5 form., 181 old., 52 ábra és kép, 3 függelék, 58 irod., angol és német nyelvű összefoglaló. Szerkesztő: Marezell Ferenc, lektor: Li­tauszki István, repr. készítő: Vízy Zsigmond, műszaki szerk.: Mézes Nándor. Dr. Várady József, a KHVM fő­osztály-vezetője előszavával. A Vízügyi Történeti Füzetek sorozata a Hortobágy régi vizeiről szóló, a sorozat tíz éves szünetelése után, 1996-ban megjelent kiadványát követően örvendetesen ismét tovább bővült. Olyan kötettel, amelyből a magyar­országi vízügyek intézése 200 éves történetének sokak, még a szakemberek által is alig ismert "műhelytitkai", valós mozgatói, kérlelhetetlen tényei világlanak ki. Hollandiában, az ország létét történelmileg megalapo­zó vízszabályozások mérnökeit nemzeti hősként tisztelik. Nálunk Vásárhelyi Pál terveit már életében is igaztalan vádakkal illették, külföldi mérnökkel véleményeztették, s ez megismétlődött az 1879. évi a szegedi árvízkatasztró­fát követően. Egy évszázaddal később a Tisza-tó fejlesz­tését szovjet szakértőkkel vizsgáltatták felül, ebben az évtizedben pedig a dunai kérdésekben a magyar mérnö­kökkel szemben ismét csak külföldi, ezúttal éppen hol­land szakértők véleményére voltak a döntéshozóink kí­váncsiak. A Tiszánál, a Tisza-tónál, vagy a Dunánál sok­sok pénz felesleges elköltése után is kiderült, hogy a ma­gyar mérnök munkája volt a jó, de ezt mindig csak a messziről jött, bár viszonyainkat kevéssé ismerő szakem­bereknek hitték el idehaza - ha egyáltalában el akarták hinni. A magyar vízkárelhárítás történetében a helyi, illető­leg egyéni érdekeltségek önkéntes, vagy megszervezett, társulásos összefogása, valamint az állami tehervállalás szerepe egymással futott versenyt. Ritkábban úgy, hogy a kétféle szerepvállalás támogatta egymást, gyakrabban úgy, hogy az összhang hiányának mind a közvetlen érde­keltség, mind pedig a teljes nemzetgazdaság kárát vallot­ta. Országos árvíz- vagy belvízkatasztrófák ellen még a felkészülés szintjén sem bizonyult elegendőnek az érde­keltségeknek akár az összefogott ereje is. Az állami min­denhatóság viszont elnyomta, vagy elkényelmesítette az indokolt és szükséges helyi tehervállalásokat. A különbö­ző történelmi időszakok - a XIX. század eleji reformkor, az osztrák elnyomatás korszakának, a kiegyezés korának, a két világháború közötti korszaknak, a keményebb, majd a puhább szocialista diktatúra éveinek, a rendszer­váltást követö XX. századot lezáró éveknek - részesei a gazdasági, politikai, s nem kevésbé a vízjárási viszo­nyoktól függően újabb és újabb megoldásokat kerestek a vízügyek érdekei számára fontos tehervállalások elosztá­sára, de végleges és változhatatlan megoldást a mai napig sem sikerült találnia senkinek ... A könyv a történelmi előzmények és a kezdeti vízsza­bályozások időszakától kezdve egészen a vízügyek 1948­ban bekövetkezett államosításig tekinti át a hazai árvizek és belvizek elleni védekezések megalapozásának és szer­vezeteinek történetét. Megállapítja, hogy a Széchenyi István és Vásárhelyi Pál által elgondolt és megkezdett, majd sok nehézség árán befejezett Tisza-szabályozás len­dítette előre a teljes történelmi Magyarország, elsősorban a Duna és melléke vízkár-elhárítási ügyeinek megoldását is. Érdekes következményei voltak tapasztalhatók a vízi munkálatoknak az 1940-es évek elején bekövetkezett csapadékos időszakban: a Tisza fő-védelmi vonala állotta az áradások ostromait, a Dunáé már kevésbé, a mellékfo­lyóké olykor hiányosabban. A legnagyobb bajokat és ká­rokat azonban már nem az árvíz, hanem a síkvidékeken keletkezett és összegyülekezett belvíz okozta, amelyek ta­lán korlátozhatók lettek volna helyesebb, és a társulati forrásokat jobban támogató és kevéssé terhelő állami pénzügyi politikával. Ez lehetővé tette volna a belvízhá­lózat és szivattyúzási kapacitás bővebb kiépítését és jó karban tartását. Már ez a háborús gazdálkodással terhelt nehéz időszak is megalapozta az állam meghatározó sze­repét a védekezések során, hiszen katonai erők, sőt a lé­gierő is a védekezést segítette. Az azonnal szükségessé váló bővítési, építési, vagy helyreállítási munkákban is­mét csak jelentékeny rész várt az állami költségvetés tá­mogatására, hiszen a mezőgazdasági termelés, a közélel­mezés a háborúban stratégiai fontosságú kérdés volt. A háború alatti állapotok és a háborús időszakkal vé­letlenül egybeeső katasztrófákat okozó hidrológiai hely­zetek után vízügyek államosítása aligha volt meglepő a háborút követően, akármilyen "ürügy" - a Tisza 1947-48. fordulóán bekövetkezett beregi árvízkatasztrófája - volt is a közvetlen oka. Amint Forgó László, egykori szegedi vízügyi igazgató értékelte 1987-ben: "A Gazdasági Fő­tanács megunta a sok siránkozást, követelést a támogatá­sért, segélyért, a kormány felelősségének emlegetését a meglévő és várható bajokért, öröklött visszásságokért, s javaslatára a kormány határozata alapján 1948. október l-jétől a társulatokat államosították. Az államosítás felol­dotta azt a nyomást, ami a kormányra nehezedett, de a társulatok ezzel nyújtották be az "évszázados számlát" az állam által más célokra fordított társulati pénz- és hitel összegekért". Lássunk most néhány jellemző idézetet a könyvből: Micskey Imre (miniszteri titkár, 1882): "A vízimun­kák üteme teljesen ki volt szolgáltatva a mindenkori idő­járásnak. Ha szárazabb periódus köszöntött a Kárpát-me­dencére, akkor minden érdekelt a vízlevezető csatornákat és ármentesítő töltéseket kárhoztatta, legszívesebben be­temettette, vagy széthányatta volna azokat. Hiába volt i­lyenkor a mérnökök fáradozása, még a kész müvek kar­bantartását is elhanyagolták, illetve sajnálták rá a pénzt. ... Bezzeg más volt a helyzet a nedves, csapadékos esz­tendőkben. Az ár- és belvizek nagy tömege a legtöbb he­lyen készületlenül érte a társulatok védműveit. Lázas sí-

Next

/
Thumbnails
Contents