Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Hankó Zoltán: A folyó-gazdálkodás fejlesztése a Duna Budapesttől délre eső, magyarországi szakaszán

HANKÓ Z.: Htjózható vízfolyások kisvízi szabályozásiról 175 A Római Birodalom hanyatlása, majd bukása megnyitotta az utat a népvándorlás újabb hullámai előtt. Egyebek között a hunok és az avarok is állam- és birodalom-alkotó népként telepedtek le a Kárpát medencében. Sem e népek, sem a IX. század végén a Kárpát medencét elfoglaló és "belakó" magyar törzsek nem avatkoztak be (lényegében) a folyók életébe. A folyók időszakosan vagy állandóan elöntött árterein kialakuló naturális folyó-gazdálkodás lényegében fennmaradt a XVIII-XIX. század fordulójáig. (Nem számítva a vizek védelmi célú visszaduzzasztását, a települések-várak környékének elmocsarasodását a tatáijárás nyomán a XIII. században, és a török hódoltság idején a XVI-XVII. században). Ekkor döntő változás következett be. Ez időtájt ugyanis kiérlelődött az a társadalmi igény és felhalmozódott az a gazdasági potenciál (a merkantilista gazdálkodási rend eluralkodásával), amelyek kiváltották a folyó-gazdálkodással kapcsolatos szemlélet-váltást: áttérést a naturális ártéri folyó-gazdálkodásról az ármentesítésen és folyószabályozáson alapuló ártéri terület- és folyó-gazdálkodásra. És itt meg kell állnunk - egy gondolatnyi időre hogy fejet hajtsunk qróf Széchenyi István emléke előtt, aki már aki már a múlt század első felében tudta és hirdette, hogy az ármentesítés-folyószabályozás csak az első lépés a felemelkedés útján, amit ki kell egészítsen a vízrendezés-lecsapolás, majd a vízpótlás-öntözés is. Ezzel nemcsak a XIX. század, hanem a XX., sőt a XX3. század feladatait is megfogalmazta, mert ez már átvezet a folyó-gazdálkodás következő szintjéhez: a folyócsatornázáshoz, a vízlépcsők rendszerének kiépítéséhez. A Duna német és ausztriai szakaszán a folyócsatornázás befejezéséhez közeledik; sőt már üzembe helyezték a Dunát a Majnával (a Majna-Rajna víziút-rendszerrel) összekötő hajózható csatornát is. Jugoszláv-román-bolgár együttműködésben épülnek(tek) az Al-Duna vízlépcsői és a román erőfeszítések nyomán üzembe helyezték a Duna-Constanfa (Fekete tenger) hajózható csatornát is. A folyó csatornázásávanl - a hagyományos kárelhárítási és hasznosítási funkciók mellett, mint vízkárelhárítás és vízellátás - a folyó-gazdálkodás új dimenziói is megjelennek, mint pl. a szerény tározási lehetőséget is magába foglaló folyami vízerő-hasznosítás (aminek gazdaságosságát az 1913-ban megjelent Kaplan turbina teremtette meg), és a nagy teljesítményű folyami vízi út. A magyarországi Duna-szakasz folyócsatornázásának jelentőségét különösen aláhúzza a szakasz jelen állapotának fejlődési tendenciája. A fejlődési tendencia két fő jellemzőjét kell kiemelni: - A német-osztrák szakasz vízlépcsőinek fokozatos kiépítése (a múlt század vége óta) egyre csökken a Kárpát medencei szakaszra érkező görgetett hordalék mennyisége. Ennek következtében a vízmozgás hordalék-szállító képessége egyre inkább a meder degradálására-eróziójára fordítódik, mert csökken a felülről érkező és elszállítandó hordalék mennyisége. Az eredmény: a meder berágódása. - Nagyvizek idején ugyanakkor - amikor a németosztrák vízlépcsők felnyitásával az árvizi áteresztő képességet meg kell növelni - a víz a tározókban leülepedett finom hordalék egy részét elragadva, nagy lebegőanyag-koncentrációval érkezik a Kárpát medencei szakaszra. Itt a hullámtéren (az eredeti ártérnek a folyó középvízi medre és az árvédelmi töltése közé eső részén: a nagyvizi folyómederben) szétterülve a víz mozgása lelassul, és a növényzet által is fékezve, lebegő hordalékának egy részét kiülepíti, s így a hullámtér fokozatosan feltöltődik, aggradálódik. A meder degradációja a kis- és középvizek szintjét csökkenti, az aggradáció az árvizek szintjét növeli. Ha a hullámtér feltöltődése gyorsabb, mint a meder mélyülése, akkor az árvízszint emelkedik. Ez jellemző a RajkaGönyü közötti szakaszra. Ugyanakkor a Paks alatti szakaszon a meder degradációja a hullámtér aggradációjával egyensúlyban van. Ezt a folyamatot még tovább bonyolítja, hogy az elmúlt évtizedek építkezéseinek kavicsanyag szükségletét jelentős részben a Duna medréből kikotort anyagból elégítették ki (ipari kavics bányászat). A magyar Duna-szakasznak ez az aggradálódási-degradálódási folyamata még hosszú évtizedekig eltart, még akkor is, ha nem épül újabb osztrák vízlépcső, (de most is épül Freudenaunél,) és ha a kavics bányászatát abbahagyjuk is, mert a mederalakulás folyamatai a vízmozgás sebességénél (amely m/sec nagyságrendű) nagyságrendekkel kisebbek, (km/év nagyságrendűek). Végeredményként a Duna Gönyü alatti szakaszai nemcsak a meder, hanem a jellemző vízszintek is csökkennek. 3. Mi a megoldás? A középvizi folyómeder degradálódási folyamata hagyományos folyószabályozási módszerekkel (párhuzamos vezető művek, oldalsarkantyúk, kotrás, kotrás és visszaürítés) mérsékelhető - esetleg óriási ráfordítások árán megállítható pl. fenékküszöböket, fenéksarkantyúkat is igénybe véve (de a hullámtér aggradációja feltartóztathatatlan.) Mindezeket figyelembe véve, valamint a vízkárelhárítás, vízhasznosítás (beleértve az ökológiai szempontokat is) céljainak komplex kielégítését szem előtt tartva a magyarországi Duna-szakaszon a folyó-gazdálkodás legfejlettebb szintje, a folyócsatornázás nyújt a távlatban is kielégítő megoldást. Erre a következtetésre jutott az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság és a Magyar Tudományos Akadémia közös elemző tanulmánya is: "A Duna távlati, komplex hasznosítása" címmel, amit az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár 1984-ben tett közzé. E tanulmány szerint a Duna magyarországi szakaszának távlati, komplex hasznosítása érdekében a Gabőíkovo (Bős)-Nagymaros Vízlépcsőrendszer (GNV) folytatásaként a Budapest alatti Z)w«ű-szakaszon Adony és Fájsz környékén létesítendő vízlépcsőkkel lehetne összekapcsolni az osztrák és a jugoszláv, már csatornázott (de még kiegészítendő) folyó-szakaszokat. Ezzel Bajorországtól Bulgáriáig kialakulhatna az összefüggő vízlépcső-lánc, ami kiegészülve a Duna-Majna-Rajna vízi út-rendszerrel és a DunaConstanta vízi úttal megteremthetné a jól hajózható vízi úti összeköttetést az Északi tengertől a Fekete tengerig.