Hidrológiai Közlöny 1998 (78. évfolyam)

3. szám - Nováky Béla: Hozzászólás Szesztay Károly tanulmányához

138 HIDRO

LO

GI

AI KÖZLÖN

Y 1998. 78. É'v'F. 2. SZ. ahogy ezt a C

A

S és a C

A

T viszonyában a tanulmány feltételezi, és ezért a változtatásuk sem történhet meg teljes szabadsággal. Érdemes elgondolkodni azon, hogy az érzékenységi vizsgálatokba miként lehet beépíteni a tényleges (effektív) kisugárzás számításának KS = C

E

S S

b T,

4 (0,254 - 0,005 e) (1-0,75n) (4) alakú képletét. A képletekben C

E

S a felszíni emisszió képessége, S

B a Stefan-Bolzmann állandó, T

s a felszíni hőmérséklet Kelvin-fokban, e a talaj menti gőznyomás mbar-ban, n a felhő-borítottság mértéke. Szóba jöhet Angström N

ef

f = S

B T,

4 - (0,52 - 0,065 e) (1- bn) alakú képlete, ahol - az előbbi jelöléseken túl b a felhőzet fajtája: alacsony felhőzet esetén b = 0,76, középmagasnál 0,52, és magaszintű felhőzetnél 0,26. Amennyiben a tényleges kisugárzás képletét figyelembe vesszük, megvan a lehetőség arra, hogy a légkör sugárzási tulajdonságát meghatározó öt paraméter változásának függvényében a felhőborítottság változását végső soron az üvegházhatás felhőzetre gyakorolt hatását - vizsgálhassuk. Lássunk egy példát! A jelenlegi egyensúlyi helyzetben - amikor C

R= 0,30, C

A

S= 0,34, C

A

T= 0,77, C

E

As= 0,47 és C

E

S= 0,95, valamint a Napból érkező sugárzási energia N

0 = 342 W/m

2 - a felszínt elérő sugárzás 158 W/m

2, a függőleges energia-forgalom 104 W/m

2, a felszín tényleges hosszú hullámú kisugárzása 54 W/m

2 a Szesztay-modell vonatkozó képletei szerint. Feltételezve az N

0, a C

R, a C

EA

S és a C

ES változatlanságát, ugyanakkor a C

A

T 0,77-ről 0,80-ra és ezzel együtt a C

As= 0,34-ről 0,352-re történő kis mértékű emelkedését, úgy a felszínt elérő sugárzás 158 W/m

2ről 155 W/m

2-re csökken, a függőleges energiaforgalom Nvf 104 W/m

2-ről 107 W/m

2-re nő, az effektív kisugárzás 54 W/m

2-ről 48 W/m

2-re csökken. A légköri kisugárzási tényező változásának megfelelően a tanulmány 2. ábrájáról leolvashatóan a felszín mintegy 2° K-t melegszik. És, most téijünk rá az N,g számító képletre! Az új egyensúlyi állapotban az effektív kisugárzás kisebb, mindössze 48 W/m

2, miközben a felszín hőmérséklete növekedett. Mivel a C

Es változatlanságát feltételezzük, az N.ff csökkenése az e és n érték növekedésével magyarázható, pontosabban az N,f csökkenése együtt jár az e és az n növekedésével. Tekintettel arra, hogy az e érték változásának a mértékét az effektív kisugárzást számító képlet 0,005-tel történt beszorzással veszi figyelembe, talán nem követünk el nagy hibát, ha azt tekintjük, hogy a változás az n megváltozásával van összefüggésben. Az n felhő-borítottság mértékének változása a képlet alapján számítható. Példánk szerint az effektív kisugárzás változását az új állapotnak megfelelő 48W/m

2W/m

2 és az eredeti állapotnak megfelelő 54W/m

2 értékek hányadosa adja meg, azaz 48/54 = 0,89. A felszíni hőmérséklet növekedésének hatása a (T,"/T

1')

4 szerint fejezhető ki, ahol T, és T," az eredeti és a feltételezett változás utáni felszíni hőmérséklet értéke, azaz 288,2 és 290,2 Kelvin-fok. Ezen értékeknek megfelelően (T

s"/T

s')

4 =(290,2/288)

4 = 1,03. Ebből következően a felhőzet és a páranyomást tartalmazó tag változása 0,89/1,03=0,86. Elhanyagolva a páranyomás esetleges változását, ez azt jelenti, hogy a felhőzetet tartalmazó tag változását kifejező viszonyszám 0,86, azaz (l-0,75n")/(l-0,75n') = 0,86 (5) Itt n' és n " a felhő-borítottság mértéke a változás előtt és után. A képletből átrendezéssel kapjuk a felhő-borítottság mértéke változásának számítására közvetlen lehetőséget adó n" = 0,187+ 0,86n' (6) összefüggést. Amennyiben pl. a jelenlegi felhőzet közelítően 0,50, úgy a változás utáni értéke 0,62, azaz a növekedés 23 %-os. A hosszúhullámú légköri elnyelődési tényező - ami összefüggésben van a légköri C0

2tartalommal - növekedése a példa szerint a felhőzet 23 %-os növekedését eredményezi.