Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)
6. szám - Kozák Miklós: Fehéren–feketén: Hága és a vízlépcső
KOZÁ1^4^Hágaésavizlcj)cs£ 335 erőmű fejlesztés fő ellenzője. Ezek nem veszik észre, hogy ezzel a magatartással az emberiség növekvő villamos energia-igényének kielégítésekor éppen a villamos energia-termelés szennyezőbb módjait támogatják". A vízenergia az a legfontosabb megújuló energiaforrás, amely jelenleg is a villamosenergia-termelésből fakadó széndioxid-kibocsátást több, mint 20 %-kal csökkenti, ha más villamosenergia-termelő módokat helyettesít. Megbízható, kipróbált "kiforrott" technológia, és az ismert pozitív és negatív hatásokkal együtt is a legkisebb kockázatot jelenti az országok villamos energia-cllátásában. A vízenergiából történő villamosenergia-termelés olyan gép működéséhez hasonlítható, amelyben a Nap cs a gravitáció a vizet az óceán cs az égbolt között örökös körforgásban tartja, majd a víz a turbinákon keresztül újra megérkezik az óceánba. Mi lehet indokolhatóbb és tisztább ennél a folyamatnál? A 7. pontjuk követeli a teljes parlamenti ellenőrzést. Emlékeztetnénk arra, hogy a hágai bukásnak egyik okozója az előző, magát szakértőnek képzelő Parlament volt. Tovább lehet folytatni ezt a gyakorlatot és felhasználni azt a pártok választási csatározásához? A vízlépcső "szakértői" közül is kiemelkedik Lányi A. filmíró, aki nemrég ezt írta: "Az ítélet az 1977-es Szerződésnek egyetlen lényeges elemet sem tartja fenn", cs: "A bíróság a második fordulóban már maga szabja meg a vízmegoszlás mértékét".[NSZ. 97. 10. 20.]. E kijelentések a hágai ítéletből egyáltalában nem következnek. Ha ugyanis egy szerződés érvényes, akkor ennek "valamennyi célkitűzését meg kell valósítani". És. "ezt a rendszert kell helyreállítani" ajánlották a hágai bírák. A vízmegosztás kérdésében a bírák már döntöttek [az ÁSZ alapján]: "a többlet víz megtartásából hasznot húzó fél részesedése a villamos energiából csökkeni fog". Ezzel Hágába csak a tájékozatlan ember térhelnc vissza. Ám a sok félreértést mind cl lehetett volna kerülni, ha a rendelkezésre álló szakvéleményeket az akkor gátlástalanul szelektáló "szakértők" bedolgozzák a periratba. így a dr. Szigyártö Z-féle szigetközi tanulmányból (Id a FK. 9. fejezetet) egyetlen tétel sem került be a per anyagába. Ehelyett tele volt a perirat félrevezető ábrándokkal. A lényeg a következő. A Szigetköz olyan geológiailag gyorsan átalakuló térség, mely évtizedek óta degradálódik. Kisvizck idején a Duna teljes vízhozama sem elegendő a talajvízszint optimális szabályozásához. Ha pedig a teljes vízhozama sem elegendő, akkor mire elég annak fele? Ha tehát az egyébként közös megegyezéssel mindig bővíthető eredeti szerződéstől eltérünk, annak ára van. Lányi A. állításainak valóság-tartalmával nagyok a nehézségek! A "Nyilatkozat" és "Charta" aláírói a szakszerűtlenség mellett törnek lándzsát, nem törődve ennek hátrányos következményeivel. Tanulságok, következtetések, záró gondolatok. 1 Az 1977-es Szerződés és a Közös Egyezményes Terv lényege és célkitűzése A Terv lényege és célkitűzése a Duna Pozsony-Budapest közötti szakaszának komplex hasznosítása, amelynek főbb eleme: a vízgazdálkodás (az árvízmentesítés, hajózás, energia-termelés) és az érintett térség általános fejlesztése volt. Erre a mai napig is maradéktalanul szükség van. Az 1980-as években gazdaságossági számítások igazolták, hogy az erőmű 66 %-os beruházási részesedése mellett versenyképes volt Pakssal és Bicskével. A perirattal szemben tehát voltak megalapozott gazdaságossági számítások. Miért kellett Hágában mindezt eltagadni? Nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy Nagymarossal kapcsolatban a szakemberekben sohasem merültek fel környezetkárosító problémák. Ehhez hasonló vízlépcsők - évtizedek óta - sikeresen üzemcinek pl Ausztriában. Ugyanakkor Dunakiliti esetében valóban felmerültek viták az Öreg Duna Q = 50-200 in 3/s-os csökkentett víztáplálása körül. A tervezett szigetközi szivárogtató rendszer azonban biztosította volna az optimális talajvízszint szabályozását a térségben. A vízimérnök - úgy, mint minden tervező - mindig a "valamit valamiért" elv alapján alakította ki vízgazdálkodási terveit. Ennek lényege: a nagytávlatú természeti szemlélet, és a haszon lényeges többlete az esetleges kárral szemben. Itt évszázados élettartamú olyan vízerőműről van szó. amely környezetkímélő módon termel évi kb. 2 milliárd kWh villamos energiát, amelynek 40 %-a értékes csúcsenergia. Sőt. kb 200 km hosszon biztosít olcsó, környezetkímélő víziutat az Európát átszelő 3500 km-es Duna-Majna-Rajna víziút egyik kritikus szakszán. EU-tagságunknak ez is egyik követelménye! Mindezzel szemben a vízlépcsőt ellenzőkre jellemző az az elfogult szemlélet, hogy ők mindig csak feltételezett károkról beszélnek és teljesen elhallgatják a létesítmény hasznát. Ennek tipikus példája a vízminőség valóban elengedhetetlen védelme körüli porhintésük. Ám ennek kulcskérdése valamennyi szennyvíz tisztítása, mely előbb-utóbb világszerte meg kell, hogy valósuljon. Ha pedig egy folyóvíz mentes a szennyeződéstől, az miért szennyezi a környezetét, ha duzzasztva van? A világszerte egyre csökkenő felszíni lefolyás pedig egyre parancsolóbban íija elő a vízfolyások lépcsőzését, mely elsősorban vízgazdálkodási (talajvízszint szabályozási) és vízminőség-védelmi célokat szolgál. Erre világszerte számos pclda van, dc Európában is! Tény és tragédia, hogy a hazai támadások elsősorban nem a valóban kedvezőtlenebb Dunakiliti, hanem a lényegében ártatlanabb Nagymaros ellen irányultak. Ez azt bizonyítja, hogy az ellenzők nem szakmai alapon támadták a BNV-t. (Egyes politikusok nyilatkozata: "Mi már 1989-ben tudtuk, hogy a tömegek a vízlépcső vitákban jól mozgathatók".) Az utcai tüntetések "Nagymarost nem!" tábla vivői közt több ismert jogász is volt. Vajon a hágai döntés után elgondolkodtak-e azon, hogy mekkora jogi tévedést követtek el akkor? Ami még megdöbbentőbb, az, hogy a hozzá nem értők még ma is Nagymarosban látják a nem létező veszedelmet, ami a hágai bírák finom fogalmazása szerint "eléggé valószínűtlen".
