Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Beszámoló a Bős–Nagymaros Akadémiai Ad Hoc Bizottság jelentéséről

328 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1997. 77. ÉVF. 6. SZ. kérdéseket évtizedes kutatások révén sem lehet mindig egyértelműen meg\>álaszolni". Idézve még: "A BNV-hez hasonló, nagyléptékű, összetett problémák esetében a tudomány és a politika, vagy a tudomány és döntéshozás között közvetlen kapcsolatról legfeljebb követő jelleggel beszélhetünk. A tudomány fejlődése óhatatlanul jelentkezik a tervezési és elemzési módszerekben, amelyeket többek között arra használnak, hogy bizonyos létesítések ("projekt"-ek) jövőbeni hatásait megbecsüljék. Erre a célra a tervezés, a hatásvizsgálat, a kockázati és a több szempontú elemzés, stb. ismert (hazánkban, sajnos, alig alkalmazott) módszerei állnak rendelkezésre. Természetesen, ezek a projektek a tervezés alatt, vagy a megvalósítás során vethetnek fel olyan tudományos kérdéseket, amelyek megválaszolása követő jellegű kutatást igényel. Ezek elvégzésének időtartama azonban a legtöbb esetben lényegesen hosszabb, mint a döntéshozás jellemző időléptéke, és ezért a döntések meghozatalánál ritkán játszanak meghatározó szerepet. Általánosságban ezért a tudomány csak bizonyos irányelveket tud a politika számára nyújtani, és a hiányzó űrt a hatásvizsgálat és a (körnvezet)mérnöki szakma módszerei kísérlik meg betölteni. Természetesen, a helyzet nyugtalanító. Többre nem alkalmas a tudomány? Válasz egyelőre nincsen. ... Azaz, a "science for action" értelemben a tudomány válságáról beszélhettünk: egyelőre nagyon sok területen nem ismeijük, hogyan is vigyük át a tudomány eredményeit a gyakorlatba, és hogyan vizsgáljunk jövőbeni eseményeket. ill. hatásokat. A tudós alapvetően csak akkor mer nyilatkozni, ha teljes mértékben igazolni tudja állítását. Ezzel szemben a tervezéssel és döntés-előkészítéssel foglalkozó szakembereknek a legjobb tudásuk szerint kell igen, vagy nem válaszokat adni - a bizonytalanságok megjelölésével együtt - megadott határidőn belül, tudva, a végső döntés politikusok feladata és felelőssége. A szakma szerepe a környezeti problémákkal kapcsolatos döntések meghozatalában azok puha jellege miatt általában sokkal kisebb a kívánatosnál. Ez különösen igaz a BNV egész történetére. A stratégiai elemző munka hiányában a projekt újragondolására sohasem került sor, a döntéseket a legtöbb esetben kapkodva hozták meg, majd utólagosan keresték a szakmai érvelést. Sajnálatos módon Akadémiánk megítélése sem jó ebben a tekintetben. Az 1983. évi, egyetlen, átfogó szemléletű akadémiai állásfoglalást leszámítva, a különböző ad hoc bizottságok egymásnak esetenként ellentmondó véleményeket alakítottak ki, anélkül, hogy a kívülállók különbséget tudtak volna tenni testületi, bizottsági és egyéni akadémikusi vélemények között. Az Akadémia többször vállalt fel olyan operatív következményekkel járó szerepet, amelyet a fentiekben elmondottak alapján nem lett volna szabad A helyzetet bonyolította, hogy a Vízgazdálkodás-tudományi Bizottság "ökológusokétól" gyökeresen eltérő véleményét sem sikerült megfelelően kezelni, és az a legtöbb esetben válasz nélkül maradt. Azaz, az Akadémia nem szolgált az eltérő vélemények megvitatásához megfelelő fórumként, s nem tudott a kívánatos mértékben hozzájárulni - pl. állandó bizottságai révén - a kívánatos interdiszciplináris megítélés kialakításához. Sajnos, a tudomány és a politika, valamint a szakma és a politika viszonya továbbra is tisztázatlan. A hatásvizsgálatok természete magától értetődően jelenti a teljes elbontástól - számos változaton át - az eredeti terveknek megfelelő (tehát a Nagymarost, vagy tágabb értelemben az alsó vízlépcsőt is tartalmazó) felépítésig az összes lehetséges alternatíva emóció mentes, sokoldalú elemzését. A vizsgálat elvégzése - ahogyan 1994. második felében felmerült - miközben Nagymaros elbontása éppen megkezdése előtt állt, a szakma hitelének tökéletes hiányát igazolja. Gyakori jelenség világszerte, hogy a döntéshozók a véleményüket alátámasztó elemzéseket szeretnének látni, (lásd pl.: a Marjat J.-Szentágothay J. levelezést 1983-ból. A Főszerkesztő). Azok az értékelések viszont, amelyek eltérő alternatívákat ajánlhatnak, többnyire: nem népszerűek. A hazai szakma és Akadémiánk nem vizsgázott jól a BNV kérdésének kezelésében (igaz, hogy korábban hasonló nehézség és sokoldalú probléma nem is merült fel). (És, még az is kérdés, kiket jelölhet ebben a bizottsági jelentésben a szakma szó? V.I.). Az egyes szakterületek és szakemberek közötti multidiszciplináris együttműködés sok kívánnivalót hagyott maga után. Az Akadémia alig támaszkodott a bizottsági és osztály hálózatára és az eltérő nézetekre (pl. a Vízgazdálkodás-tudományi Bizottság és más, neves szakemberek különvéleményét szinte mindig figyelmen kívül hagyta). (Miért éppen az illetékes bizottság véleménye a különvéleményt V.I.) A politikai szervezetek, ill. kormányzati hivatalok is általában a pillanatnyi álláspontjukat alátámasztó akadémiai fórumhoz fordultak véleményért. A fentiekből származó, jövőre vonatkozó következtetések levonása elkerülhetetlen. Ennek többek között azzal is célszerű foglalkoznia, hogy az MTA ajánlhat-e többet elvi állásfoglalásnál egy, a BNV-hez hasonló, politikailag is igen bonyolult kérdésben?" * Mit mondhatnánk a Hágai Nemzetközi Bíróság Magyarország számára kudarcokkal teli ítéletének ismeretében? Az Ad Hoc Bizottság néhány mondata: "A további viták elkerülhetetlenek. Az okok számosak: a szakmai kérdések tisztázása, a BNV-jelenség társadalmi feldolgozása, a jövőbeni hasonló problémák gondosabb kezelése, stb. Ehhez hozzátehetjük, hogy a BNV-kérdés továbbra is megoldatlan. Ugyanakkor, a kívánatos vitafórum ma (1996) aligha hozható létre anélkül, hogy az a hágai perben a magyar fél pozícióját ne gyengítené. így tehát újabb kérdések merülnek fel: mit tehetnek a szakemberek? Mit tehet az Akadémia?" Nem lett volna talán helyesebb, olcsóbb, ezzel a környezetet is jobban kímélve a vízlépcsőrendszert az eredeti tervek szerint, mondvacsinált vádak, álviták, időhúzás nélkül megépíteni, azt rendeltetése szerint működtetni, hasznait élvezni, hogysem drága pénzen bontsuk le, amit építettünk? És, nem lett volna helyesebb Hágába vagy el sem menni, vagy igaz álláspontunkat ha lett volna - jó és valós érvekkel alátámasztani, nem félve, hogy maguk a nyers tények - amelyeket tagadnunk, vagy titkolnunk volt állítólag szükséges - gyengítik igazában pozícióinkat? "Most már nagyon jó, mert nem lehet rosszabb..." V. I.