Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Részletek a Hágai Nemzetközi Bíróságnak a Bős–Nagymaros vízlépcsőrendszer ügyében 1997. szeptember 25-én kihirdetett ítéletéből

^lágautélc^ 321 hatta a szükséghelyzet részeként szereplő "veszély" meglétét. A "veszély" szó természetcsen magában foglalja a "kockázat" fogalmát, pontosan, ez az, ami a veszélyt a súlyos kártól megkülönbözteti. Ám a szükséghelyzet nem létezhet a "veszély"-nek az adott pillanatban fennálló megléte nélkül: egy esetleges veszélytől való puszta félelem ebben a tekintetben nem elegendő. Egyébként aligha lehetne másképpen a szükséghelyzetet jelentő veszély egyidejűleg "súlyos és közvetlen". A "közvetlen" az "azonnalival" cs "közelivel" egyenértékű szó, és sokkal tovább megy a "lehetőség" fogalmánál. Mint azt a Nemzetközi Jogi Bizottság kommentárjában hangsúlyozta, a "különlegesen súlyos és közvetlen" veszélynek "az adott érdeket az adott pillanatban" kell veszélyeztetnie. Ez a Bíróság véleménye szerint nem zárja ki, hogy a hosszú távon megjelenő "veszély" "közvetlennek" legyen tekinthető, ha az adott időpontban megállapítást nyer. miszerint az adott veszély megvalósulása bármely távoli időpontban nemkevésbe bizonyos és kikerülhetetlen. A szükséghelyzetre hivatkozó magyar érvelés nem győzte meg a Bíróságot arról, hogy 1989-ben "súlyos", "azonnali" és valós "veszély" állt fenn, és hogy a Magyarország által megtett lépesek együttese volt elkerülésének egyetlen lehetősége. ... (55) A Bíróság (a nagymarosi helyzet megítélésénél) megjegyzi, hogy a tározó rovására írt veszélyek főként hosszú távúak és mindenek előtt bizonytalanok. Meg, ha a KET azt vázolta is. hogy a bősi erőmű "főként csúcsidőben üzemel, magas vízállás idején pedig állandóan", az üzemelés végső szabályait még nem állították fel, ám a beruházás nagymarosi részének üzembe helyezésével kapcsolatos minden veszély szorosan összefügg a rendszer csúcsidejű üzemmódjával, és az üzemelés mikéntjével. Ebből következik, amennyiben még megállapítást nyert volna, hogy a tározó végül "súlyos veszélyt" jelentett volna a térségre - bár a Bíróság tudomására jutott tények alapján nem ez a helyzet - kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a veszély nem volt "közvetlen" akkor, amikor Magyarország a gát építését felfüggesztette és később leállította. A folyómedernek a nagymarosi szakasztól lejjebb fekvő részein történő kimélyülést illetően a veszély sokkal súlyosabbnak cs sürgetőbbnek látszott volna, miután Budapest városának ivóvízellátását veszélyeztette volna. A Bíróság azonban rámutat, hogy a folyómedret a Szentendrei-sziget mentén építkezési kavics kitermelése céljából már az 1980. évet megelőzően is mélyítették, és, hogy a folyómeder ettől az időtől fogva ezen a szakaszon elnyerte azt a mélységet, amelyet az 1977. évi szerződés előírt. A Magyarország által vázolt veszély tehát már évek óta nagy mértékben fennállt, s ezért 1989-ben nem a beruházásból jelentkezhetett teljes mértékben. A Bíróság azonban hangsúlyozza, hogy még ha feltételezzük is, mint azt Magyarország állítja, hogy a gát megépítése és működése komoly kockázatot jelentett volna, Magyarországnak a beruházás felfüggesztésen és leállításán túl egycb eszközök is rendelkezésére álltak volna, hogy reagáljon rá. Hasonlóképpen, szükség esetén megoldhatta volna Budapest ivóvízellátását úgy. hogy a folyó felszíni vizét megfelelő módon kezeli. A két Fél kifejezetten elismeri, hogy a lehetőség adva volt. még akkor is, ha - és ez nem hoz létre szükséghelyzetet - a folyóvíz tisztítása, mint másik lehetséges megoldás, egyértelműen drágább eljárás lett volna. (56) A Bíróság (a hősi részX illetően) utal arra a tényre, hogy Magyarország aggályai ebben a szektorban egyrészt a dunakiliti tározó felszíni vizeinek minőségével kapcsolatosak, a felszín alatti vizek minőségére gyakorolt hatásokkal, másrészt pedig, még általánosabban fogalmazva, az egész Szigetköz felszíni és felszín alatti vizeinek szintjével, mozgásával és minőségével, továbbá ezeknek a flórára cs faunára gyakorolt hatásával együtt, a Dunának ezen a hordalékkal feltöltött síkságán. Mind a dunakiliti tározó, mind az egész Szigetköz eseteben a Bíróság úgy látja, hogy az a veszély, amelyről Magyarország beszélt, csupán hosszú távon kellett, hogy a vizsgálat tárgya legyen, dc ami még ennél is fontosabb, bizonytalan maradt. Mint ahogy maga Magyarország is elismerte, az a veszély, amitől az ország tart, elsődlegesen néhány, viszonylag lassú természetes folyamat következménye, amelyek hatását nem könnyű előre látni. Bár a munkálatok ebben a térségben előrehaladottabb állapotban voltak, mint Nagymarosnál, mégsem készültek el 1989. júliusára, és amint azt a Bíróság a (34) pontban leírta, Magyarország 1989. júniusának elején kifejezetten kötelezettséget vállalt arra. hogy tovább folytatja a rendszer építését. A Magyar Tudományos Akadémia ad hoc Bizottságának 1989. június 23-án kelt jelentése nem jelzi, hogy tudatában lettek volna bármilyen valós veszélynek, még egyetlen konkrét veszélynek sem. amelynek megvalósulása hosszú távon elkerülhetetlen lenne. Az ad hoc Bizottság jelentése szerint: "A bősi építkezések befejezését követően egy legalább öt éven keresztül tartó megfigyelés mérési adataira lesz szükség a vízlépcsőrendszer ökológiai hatásainak megbízható előrejelzéséhez. Kétségtelenül szükség van egy. a jelenleginél fejlettebb, átfogó megfigyelési rendszer létrehozására és rendszeres működtetésére. Ebbe bele kell tartoznia a mind ez ideig elhanyagolt biológiai mutatók vizsgálatának is, amelyek érzékenyen jelzik a környezetben zajló változásokat." A jelentés a következőképp zárul: "Állíthatjuk, hogy a környezeti, ökológiai cs a vízminőségre gyakorolt hatásokat mind a mai napig nem vették körültekintően számításba a tervezési és építési munkák során. Az ökológiai folyamatok összetettsége, illetve a mérési adatok és a megfelelő számítások hiánya miatt a környezeti hatások nem értékelhetők. A meglehetősen kis területen működő, újonnan üzembe helyezett megfigyelési rendszerből származó adatok még nem elegendők a - feltehetően hosszabb távon felmerülő - hatások előre jelzésérc. Az adatok kibővítéséhez és rendszeressé tételéhez egy további, több éves vizsgálat szükséges, hogy a kérdésben meghatározó