Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Szalai György: Öntözés-politika Magyarországon, 1937–1977

S/AI-AI ü Y.: Öiiröxcs-politika Magyarországon (1937-1977) 305 rányítsa, s ezen belül a szükséges mezőgazdasági-vízügyi összhangot biztosítsa. Az Iroda munkája sok tekintetben eredményes volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy munkájában felismerhető a politikai rendszert jellemző alapelv, ami azt jelenti, hogy nem a hatásterület öntözni szándékozó gazdaságaitól indult az igény, hanem központilag döntötték el, melyek lesznek azok a vállalatok, amelyek az öntözés lehetőségében részesülnek. Ennek következményei napjainkban is érzékelhetők. 1970-ben az Iroda feladatköre szélesedik, tevékenységét kiterjesztik az ország egész területére. Munkájának eredményessége, hatékonysága ezzel párhuzamosan - ipari hatáskör híján, és csak javaslattételi lehetőség birtokában - csökken, s amikor néhány év múlva az öntözési beruházásokra fordítható pénzeszközök is nagymértékben lecsökkennek, s a fejlesztések lelassulnak ill. leállnak, az Iroda 1976-ban megszűnik, ill. beolvad az AGROBER-be, s megbízások alapján foglalkozik a továbbiakban a tárcaszintű öntözési beruházások előkészítésével. Közben, mind a mezőgazdasági szakirányítás, mind a vízügyi szakirányítás területén csökken a felső szintű irányítást végző szakemberek létszáma. Hozzájárul ehhez az is, hogy az öntözés üzemeltetésének átszervezésével ez a feladat a vízügyi igazgatóságoktól a regionális vízgazdálkodási vállalatokhoz kerül, amelyeknek egyre nagyobb súllyal belépő egyéb feladatai is vannak, amelyek jövedelmezőbbek, s így a vállalat szempontjából fontossági sorrendben az öntözés elé kerülnek. Míg e vizsgált időszak első felében a nemzetgazdaság mindent megtesz annak érdekében, hogy az öntözést fejlessze (célcsoportos beruházások!), később azonban az öntözés hatékonyságát kezdik mindinkább az öntözés fejlődése szempontjából kedvezőtlen szabályozók hatására kialakuló alacsony országos átlagok, s nem a jól működő egyes vállalatoknál elért magas terméseredmények, vagyis a lehetőségek alapján megítélni. 1976-ban a szántóföldi öntözésfejlesztésre adott korábbi 70 %-os, majd 50 %-os támogatást 40 %-ra csökkentik, s az ennél magasabb arány csak a burgonya, a zöldség és gyümölcs öntözésnél marad meg. A mezőgazdasági vállalatok érdekeltsége tehát csökken. Mindez kihat a müvek, berendezések kihasználására. A 70-es évek közepéig beépített állóeszköz érték azonban túl nagy ahhoz, hogy kihasználatlanul álljon Ezért a gazdasági vezető szervek foglalkozni kezdenek a problémával, aminek következménye, hogy 1976-ban elkészül az öntözés hosszú távú fejlesztési koncepciója MÉM-OVH közös munkában Értékelve a 68-tól 77-ig terjedő 10 éves időszak öntözésügyét, megállapítható, hogy az előzőekben felvázolt gazdaságpolitikai környezet, s a központi irányítás adottságai azt eredményezték, hogy mind az öntözésre berendezett területek nagysága, mind pedig azok kihasználtsága terén állandósult az előző időszakra jellemző kedvezőtlen helyzet. Az öntözésre berendezett terület nagysága - bizonyos fellendülés, majd visszaesés eredményeként - az 1967. évi 410000 ha-ról 471000 ha-ra emelkedik ugyan, de ebből mintegy 46 ezer ha-t a kiöregedett hordozható berendezésekkel már nem öntözhető terület tesz ki, s a nyomásközpontos esőztető fürtök aránya pedig mindöszsze 15-20000 ha között van. A felületi öntözés fejlesztésére tett néhány erőtlen próbálkozás ellenére az esőszerű öntözés uralkodó jellege továbbra is megmarad, s kialakult egy olyan szemlélet, amely az öntözést szinte az esőszerű öntözéssel azonosítja. Ennek, valamint szemléletében és lehetőségeiben ezzel rokon folyamatok hatására állt elő az a helyzet, hogy energiában közismerten szegény országunkban az esőszerű öntözésre berendezett területeken a Tisza kisvízi hozamainak mintegy a felét kitevő öntözővíz mennyiség átlag 50 m-re történő felemelését irányozzuk elő annak érdekében, hogy a vizet a növényhez juttassuk. Ennek hátrányai 1977-ben különösen szembeötlővé váltak, amikor az energiaköltséget alapdíj tétellel terhelték meg, s ezzel az öntözés költségei azokban az években is megemelkednek, amikor az ökológiai helyzet miatt a tényleges energia-felhasználás kicsi. Problémák vannak az öntözés-technikával az esőszerű öntözés területén is. A vízügyi és mezőgazdasági szempontok összehangolásának hiánya, vagy ennek nem kellő színvonala a fejlesztések során oda vezetett, hogy túl sok géptípus (szárnyvezeték) került forgalomba, amelyeknek kifejlesztése (behozatala) ill. alkalmazása gazdaságilag nem volt indokolható. Emellett esetenként nehézségek támadtak a földbe épített rendszer teljesítőképessége és a szarnyvezeték nyomás- és vízhozam igénye közötti összhang hiánya miatt is. A felsorolt körülmények az indokolatlanul alacsony kihasználtság egyik forrásává váltak. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy ha a magyar éghajlati viszonyok között, az öntözés nem koncentrálódik olyan kultúrákra, amelyeknél az öntözés nélküli termelés biztonságosan nem valósítható meg, a lekötött öntözővíz-készlet kihasználtsága hosszú idő átlagában nem igen lépi túl az 50 %-ot. 1977-ben több intézmény (ÖKI, MÉM-STAGEK, GATE, VGI) az öntözés hazai helyzetét elemző felmérése is nyilvánosságot kapott, amelyeknek megállapításai közül a lényegesebbeket idézzük: - módosításra szorul az öntözött kultúrák egymás közötti aránya: - a felhasznált vízmennyiség általában nem éri el a szükségesnek ítélt mennyiséget; - az öntözés és a trágyázás között nincs meg a kellő összhang; - az öntözéses növénytermesztés vártnál kisebb eredményének az alkalmazott öntözéstechnika mellett a dekoncentrált kapacitások és a vállalaton belüli kialakulatlan ágazati méret az alapvető forrása (öntözésre berendezett terület országos átlaga állami gazdaságok esetében 1130 ha, termelőszövetkezetek esetében 350 ha); A fentiekben vizsgált 10 év öntözésügyének alakulásához nyilvánvalóan hozzájárult a - vízügyi-mezőgazdasági - irányítási rendszer nehézkessége, amely a feltételek bonyolultabbá válásakor már kevésbé tudott alkalmazkodni a megváltozott környezeti feltételekhez. Az a körülmény, hogy az öntözéssel kapcsolatos középszintű mezőgazdasági szakirányítás újbóli létrehozásának szükségessége már hangsúlyozottan felmerül, s annak