Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Szalai György: Öntözés-politika Magyarországon, 1937–1977

306 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1997. 77. ÉVF. 6. SZ. létrehozását 1978-ban még mindig csak a már említett hosszú távú fejlesztési koncepcióban vetik fel, egyúttal rámutat arra, hogy a működésben lévő szervezeti forma még a saját, felismert fogyatékosságának megszüntetése érdekében is csak milyen nehézkesen tud beavatkozni. Erre a 10 évre általánosan jellemző, hogy az öntözés ügyének fellendítését, vagyis a hatékony öntözés megvalósítását a mezőgazdasági vállalatoktól várták, s az öntözés irányító tevékenység elsősorban a szaktanácsadásra buzdításra koncentrálódott. Történt ez olyan körülmények között, amikor a gazdaság-politikát minden területen kimondva-kimondatlanul, a központi akarat határozta meg. A mezőgazdasági vállalatok azonban szükségképpen a helyzetüket objektívan meghatározó szabályozók hatása alatt álltak, amelyek viszont nem ösztönöztek eléggé a szükséges, s esetenként igen lényeges változtatásokra. 3. Tanulságok, következtetések Tudomásul véve, hogy a jelenlegi gazdasági-társadalmi körülmények csak nagyon kevéssé hasonlíthatók az előzőekben feltárt negyven év gazdasági-társadalmi, sőt termelési viszonyaihoz, a következőkben csupán néhány olyan szempontot említünk, amelyek mindezektől elvonatkoztathatok, általánosíthatók. Elsőként lerögzíthetjük, hogy minden olyan időszakban, amikor a: öntözés-politika célja összhangban volt a mezőgazdaság egészének termelési adottságaival és feltételeivel, az öntözés jelentősen hozzájárult a mezőgazdasági termelés fokozásához, az ország általános gazdasági helyzetének erősítéséhez. Az objektív adottságokat figyelmen kívül hagyó, vagy arra nem kellően tekintettel lévő öntözés-politikai célkitűzés, az öntözéses gazdálkodás hanyatlásához (visszaeséséhez) vezetett. Az országos méretekben is számottevő eredménnyel járó öntözés feltétele a nagy öntözőrendszerek létesítése, s ezekben a vízelosztás érdekében jelentős technikai eszközök igénybevétele szükséges. Ugyanakkor az öntözéses gazdálkodás a mezőgazdasági vállalatokban, az öntöző gazdaságokban a "száraz-gazdálkodástól" részben eltérő szervezettséget és technikát igényel. Ezért a megfelelően összehangolt, eredményes öntözésfejlesztés a mezőgazdasági és vízgazdálkodási szempontok mindenkori szintézisén alapuló intézkedést, országos irányítást követel. Az öntözés, mint mezőgazdasági termelési tevékenység az alkalmazott agrotechnika és öntözési technika megfelelő összhang/át igényli. Mivel az öntözéses gazdálkodást folytató vállalatok az öntözés nélküli gazdálkodás körülményeitől részben eltérő agrotechnikát, gépeket alkalmaznak, magasabb szintű szervezési feladatokat kell megoldaniuk, speciális, öntözés nélkül biztonságosan nem termeszthető, vagy az öntözést nagy hozamokkal megháláló növényfajok, í 11. fajták termesztését igénylik, ezért speciális technológiákra, felszerelésekre, berendezésekre és anyagokra van szükségük. Ezek biztosítása hatékonyan csak megfelelő nagyságú öntözőegységek (egybefüggő felületek), külön szerezetek, társulások, mintagazdaságok kialakításá\'al oldható meg. Az öntözés nélküli gazdálkodás feltételeinek javulásával az öntözetlen területeken is nagy mértékben nőttek a terméshozamok, s csökkent a szárazság-érzékenység. Mindezek eredményeként - éghajlati viszonyaink között - az öntözéses gazdálkodáshoz szükséges nagyobb ráfordítások és több gondoskodás csak bizonyos növénykultúráknál idéz elő az öntözés nélküli gazdálkodáshoz képest nagyobb többlet hozamot. Ez a körülmény a fajtakiválasztásnál, az öntözések helykijelölésénél (az öntözésre való berendezkedésnél) nyomatékosan hangsúlyozza az ökológiai adottságok figyelembe vételének fontosságát. Az öntözés fejlesztésének fontos feltétele a megfelelő szakképzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező szakemberek megléte, s hogy e hozzáértő szakemberek ezen a területen megélhetésük és érvényesülésük lehetőségeit hosszú időre biztosítva lássák. Az öntözés fejlődését az érvényben lévő gazdasági szabályozás (támogatási rendszer), mint objektív tényező alapvetően befolyásolja. Az öntözéses gazdálkodás technikai alapjainak megteremtése (a termelés színvonalának megfelelő öntözőberendezés) az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb beruházási igényt jelenti a hozamot növelő (ill. biztosító) termelési tényezők között. Ennek pénzügyi következményeit nem lehet kizárólagosan a termelőkre hárítani (megfelelő hitelkonstrukciók, támogatási rendszer). 4. A jelenlegi helyzet Egyáltalában nem törekedve a teljességre, annál is inkább, mivel ez most nem tartozik a dolgozat feladatai közé, néhány gondolat mégis ide kívánkozik napjaink öntözésügyéről. Tudjuk, hogy a rendszerváltozással és különösen az 1995. évi vízgazdálkodásról szóló törvény meghozatalával alapvetően megváltozott a vízügynek az öntözéses gazdálkodáshoz való sok évtizedes viszonya. A vízkárelhárítás 1991-ben kidolgozott stratégiája szerint: "A vízrendezés és a mezőgazdasági vízszolgáltatás operatív tevékenységét az állami tulajdonú művekkel kapcsolatos feladatokra kell koncentrálni ... A piaci hatásoknak, a verseny-helyzetnek és az érdek-viszonyoknak az öntözőviz-szolgáltatásban is érvényesülnie kell, aminek feltétele, hogy itt is világossá kell tenni az állami kötelezettség-vállalás körét és mértékét." A jövőkép tehát az, hogy a jelenlegi állami tulajdonú vízvezető művek az érdekeltek tulajdonába kerüljenek, és csak a kizárólagos állami tulajdonú vízvezető művek (főművek) maradjanak a vízügyi szolgálat kezelésében. Ennek eléréséhez első lépcsőként az ú.n. másodlagos főművek értékesítése történt meg. Jelenleg folyik annak előkészítése, hogy a jövőben az öntözőcsatornák szintén az érdekeltek tulajdonába kerüljenek. A kívánatos az lenne, ha a földtulajdonos gazdálkodók öntöző társulatokba tömörülnének. Ez lehetőséget nyújtana az egységes, szakszerű öntözésre. Ezt a társulási folyamatot azonban a vízügyi szolgálat érdemben nem tudja befolyásolni (Antók G. - VáradiJ. 1997). A vízügy tehát a továbbiakban nem kíván az öntözés gazdálkodási kérdéseivel foglalkozni, sőt, a csatornahá-