Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Szalai György: Öntözés-politika Magyarországon, 1937–1977

304 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1997. 77. ÉVF. 6. SZ. kenés is mutatkozik. Az 1962. évi 220000 ha-ról 1967re 204000 ha-ra esik vissza, annak ellenére, hogy az öntözésre berendezett terület közben 410000 ha-ra emelkedik. Lényeges változás az is, hogy 1967-re az esőszerű öntözés aránya eléri a 72-73 %-ot, ugyanakkor a nagyüzemi felületi öntözés fejlesztésére érdemi munka nem folyik. Az országos hangulat hatására megindul a felsőfokú képzettségű mezőgazdasági szakemberek kiáramlása az öntözésből, a Földművelésügyi Minisztériumban minimálisra csökken az országos irányítást végző személyzet létszáma. Hogy mennyire háttérbe szorult az öntözés ügye a folyamatos pénzügyi támogatások és fejlesztési beruházások ellenére, kormányzati szinten is figyelmet keltett. 1967-ben a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság megvizsgálta a helyzetet, s 1968. márciusában közreadott jelentésében rögzítette azokat - a szakemberek által folyamatosan hangoztatott - okokat, amelyek ide vezettek, hogy - az új öntözőtelepek létesítésénél az agrárhasznosítás a legtöbb esetben háttérbe szorult; - az öntözés elmaradt termelőerőkre épült, az érintett gazdaságok nagy része nem tudott megbirkózni az öntözéses termelésből adódó többlet feladatokkal, - az öntözést a termelés rendszerébe ágyazva kell értékelni, és csak ott lehet gazdaságos, ahol a főbb termelési tényezők optimuma már biztosított, s a hozamok növeléséhez már csak a víz hiányzik; - megfelelő szervezet felállításával az öntözés fejlesztésénél gondoskodni kell a szükséges összhang megteremtéséről. 2.5. Az 1968-77. közötti időszak öntözéspolitikája 1968. a magyar gazdasági élet irányítása szempontjából fordulópontot jelent. A gazdaságpolitikai vezetés ekkor új gazdaságirányítási rendszer bevezetését határozza el, amelynek lényege, hogy az országos gazdaságpolitikai célok megvalósítását az egyes gazdálkodó szervezetek érdekeltségére alapozva, a szabályozók ennek megfelelő alakításával kívánja elérni. így kerül előtérbe a vállalatok érdekeltségét befolyásoló két tényező: az előállított termelési érték, és az annak függvényében elérhető nyereség. Hogy azonban mezőgazdasági nagyüzemeink (amelyek ebben az időszakban nőnek különböző összevonásokkal nehezen áttekinthető és menedzselhető méretűre, nem ritkán 10000 ha fölé) valóban jövedelmező vállalkozások legyenek, meg kell teremteni ennek a gazdálkodási formának legfontosabb feltételeit. Ezért a nemzetgazdaság, komoly áldozatokat hozva segítséget nyújt a szükséges gépek, felszerelések, termesztési alapanyagok beszerzéséhez, nagy hozamú növényfajták meghonosításához, s jelentős támogatást nyújt a szükséges beruházások végrehajtásához. Jelentősen javul a felsőfokú végzettségű szakember ellátottság. Ebben az időszakban kap fokozott jelentőséget a mezőgazdasági vállalatok szakosodása. Az állattenyésztésben az "iparszerű állattartás" (zárt körülmények között), a növénytermesztésben a "termelési rendszerek" válnak általánossá. A fellendülő, szakosodó nagyüzemi termelés eredményeként a mezőgazdaságból származó bevételek fontossága a nemzetgazdaság egésze szempontjából rendkívüli mértékben megnő. 1975-ben pl. csupán a kukorica termelésből adódó termelési érték meghaladja a teljes magyar szén, kőolaj, földgáz és bauxittermelés együttes értékét. A mezőgazdasági exportból származó jövedelem a nemzetgazdaság alapvető bevételi forrásává válik. A folyamat és a fejlődési trendek fenntartásának alapja a terméshozamok növelése. Ennek viszont egyik közismert módja a viz, mint természeti erőforrás felhasználása öntözés útján. Figyelemmel a megindult fejlődésre alapozó optimista becslésekre, a vízigények várható növekedésének a kielégítésére ebben az időszakban megindul a kiskörei vízlépcső tervezése, majd kivitelezése, 1973-ban pedig átadása. A nagyüzemi termelés azonban hasonló öntözési technikát igényel. E téren pedig az igények és a lehetőségek erősen eltérnek egymástól. A felületi öntözés lényegében kiszorult a gyakorlatból Az esőszerű öntözésre továbbra is rendelkezésre állnak a hordozható berendezések. Ezek azonban szintén nem nagyüzemi megoldások Nehéz és esetenként még az egészségre is káros fizikai munkát igényelnek. Ilyen adottságok mellett a nagyüzemi feltételeknek többé-kevésbé csupán azok a nyomásközpontos és földbe épített nyomócsövekkel rendelkező (ú.n. félstabil) esőztető öntöző fürtök felelnek meg, amelyek elterjesztésére a mezőgazdasági és vízügyi szakirányítás éppen ebben az időszakban teszi meg a döntő kezdeményezést. E fürtök területe a 70-es évek közepére eléri az öntözésre berendezett teljes terület 17 %-át. Kezdetben a mellékvezetékek és szárnyvezetékek áttelepítését még itt is kézzel végzik. E téren azonban viszonylag hamar bekövetkezik a változás: első lépésként a vontatható, gépi áttelepítésű, később az önjáró berendezések alkalmazása. A legkülönfélébb mozgástípusú és koncepciójú berendezések kerülnek az országba, majd a hazai gyártmányok is megjelennek. A berendezések azonban relatíve drágák, erősen megnövelik az öntözés költségét s emellett - néhány kivételtől, vagy inkább kísérlettől eltekintve - nem alkalmasak magas kultúrák öntözésére. Ilyen körülmények között keresi a helyét az öntözés, mint gazdasági tevékenység, egy olyan időszakban, amikor a gazdaság, elsősorban a mezőgazdaság fellendülésben van, s egyértelmű az öntözéspolitikai cél: a terméshozamok növelése az öntözés nélküli gazdálkodás során már megfelelő szintet elért, öntözhető területtel rendelkező mezőgazdasági nagyüzemek bevonásával. Hogyan tud érvényesülni ez az öntözés-politika? Mint látni fogjuk, nem egyértelműen, s az időszak végére összességében sikertelenül. A már említett 1967-68-as KNEB vizsgálat végső konklúziója az volt, hogy összehangolt, célirányos irányítást kell adni az öntözésnek, s előtérbe kell állítani a mezőgazdasági hasznosítást. Az így hangot kapott igény kielégítését célozta, hogy a mezőgazdasági tárca 1968ban életre hívta a Tiszavidéki Mezőgazdaság-fejlesztési Irodát (TMI), azzal a feladattal, hogy a kiskörei vízlépcső öntözőrendszereiben meginduló célcsoportos beruházások mezőgazdasági előkészítő és tervező munkáit i-