Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Szalai György: Öntözés-politika Magyarországon, 1937–1977

302 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1997. 77. ÉVF. 6. SZ. kiemelt ágazatok, a víznek a termesztésben játszott szerepe háttérbe szorul. A mezőgazdasági nagyüzemekben szükségszerűen a nagyüzemi agrotechnikai eljárások kerülnek előtérbe, az öntözési technika területén azonban ez a változtatás sokkal nehezebb. A szántóföldi öntözéseknél korábban csaknem kizárólagosan alkalmazott barázdás öntözés a nagyüzemi (nagy) táblákon már csak igen nagy tereprendezéssel valósítható meg elfogadható minőségben. Másrészről, a kis mélységű barázdákban a jó vízszállítás a tereprendezéstől olyan nagy pontosságot követel, aminek a megvalósítására nincs megfelelő gép. Fokozza a problémát, hogy a megépült nagy öntözőrendszerek területén általában a sekély termőrétegű talajok a jellemzők, amelyeken a tereprendezés a talaj termőképességére óhatatlanul olyan káros hatást gyakorolhat, hogy azt csak további hosszas, gondos munkával lehetne kiküszöbölni. Ugyanakkor a termelők nem rendelkeznek a terep-karbantartás és a táblán belüli vízszétosztás ideiglenes elemeinek elkészítésére szolgáló eszközökkel. A nagyüzemi agrotechnika területén sem állnak rendelkezésre olyan gépek, amelyek ki tudnák elégíteni az öntözéstechnika különleges igényeit (pl. nincs barázdahúzóval felszerelt kultivátor, ideiglenes csatorna nyitó eke, stb.). Problémát okoz a nagyobb táblák kialakítása a rizstermesztésben is: nem lehet kellő pontossággal szabályozni az árasztás magasságát, amiből - a vegyszeres gyomirtás korabeli hiánya miatt - gyomirtási nehézségek adódnak (elszaporodik a kakaslábfu, gyomlálásra nincs kézi erő). A gépi betakarítás a speciális rizskombájnok hiányában sokáig megoldatlan. Emellett nincs még rövid tenyészidejű, jó termőképességű, bruzone rezisztens fajta. A korábban tömegesen alkalmazott felületi öntözési módok közül hovatovább már csak a gyepek árasztó öntözése valósítható meg gond nélkül. Ilyen körülmények között nem véletlen tehát, ha a figyelem a mozgékony, hordozható esőztető berendezések felé irányul, és az 50-es évek végén, a 60-as évek elején megindul ezek rohamos hazai elterjedése. Az időszak lassan-lassan kialakuló öntözési politikájának célja az általános gazdaság-politikai célkitűzésekkel összhangban kettős: - amennyire csak a lehetőségek engedik, az öntözések fejlesztésével erősíteni az új mezőgazdasági nagyüzemeket; - mindenütt, ahol arra mód nyílik, az öntözés segítségével is fokozni a termés biztonságot és növelni a hozamokat. Az öntözés-politika érvényesülését messzemenően befolyásolja a szervezeti, az irányító munkát végző háttér. Az öntözés szervezését és irányítását végző Országos Vízgazdálkodási Hivatal, amely 1950-ben még a Földművelésügyi Minisztériumban működik, 1951-ben megszűnik. A vízügyi feladatok közül a belvízvédelem és az öntözés (a kultúrmérnöki szakágazat) a továbbiakban a földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozik. Nem sokáig. 1953-ban újabb változás következik be, megszervezik az Országos Vízgazdálkodási Főigazgatóságot, és területi egységeit, a vízügyi igazgatóságokat. Ezzel létrejön az egységes vízügyi államigazgatás. Ettől kezdve a Földművelésügyi Minisztériumban (és az abból kiváló, majd 1956. után megszüntetett Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériumában) már csak egy (bár létszám és szakértelem tekintetében erős) öntözési osztály foglalkozik öntözéssel. Ez a folyamat azzal a hátrányos következménnyel jár, hogy az öntözés korábban egységes országos irányítása átmenetileg három, majd két országos szerv között oszlik meg. Az új igények új kutató és tervező bázisok létrehozását eredményezik: 1951-ben megalakul a Mezőgazdasági Vízügyi Tegező Iroda, 1952-ben a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, majd 1954-ben - részben a Mezőgazdasági Vízügyi Tervező Iroda átszervezésével a Vízügyi Tervező Iroda. Az FM 1950-ben megszervezi az Öntözési és Talajjavítási Kutató Intézetet Szarvason. A szervezeti átalakulásokkal összefüggésben végül ide kívánkozik még egy momentum, aminek a továbbiak szempontjából igen jelentős következményei vannak, mégpedig az, hogy a többszörös átszervezés közben, a volt Országos Öntözésügyi Hivatal vízimérnöki képesítésű szakembereinek zöme átkerül az öntözések tervezésére kijelölt Mélyépítési Tervező Vállalathoz, majd - e szervezési koncepció megváltozása ellenére - ott is maradt. Ezzel lényegében megszűnt az az iskola, amely a vízügy terén gondoskodni tudott az országos koncepciók kialakítasa és megvalósítása szempontjából lényeges folytonosság biztosításáról, s a megfelelő elméleti tudás mellett, a szükséges gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező, új mérnökgenerációk felneveléséről. Az új vízügyi szervezet feladatának tekinti a már korábban megkezdett öntöző főmű fejlesztések töretlen folytatását s a távlatban várható igényeket figyelembe vevő új fejlesztések megindítását. Ennek megfelelően 1954-ben üzembe helyezik a tiszalöki vízlépcsőt és a Keleti Főcsatorna egy szakaszát. 1955-ben megépül az első, többcélú hasznosítást lehetővé tevő síkvidéki tározó (K. V.), 1956-ban teljes hosszában kiépül a Keleti Főcsatorna, megindul a vizleadás a Körös-völgy részére. 1961-ben megkezdődik a Tisza II. vízlépcső előkészítése, és megépül a szarvas-kákai szivattyútelep. Az öntöző főművek számának és hosszának növekedése fontos feladattá teszi azok megfelelő üzemeltetését. Kezdeti próbálkozások és átmeneti megoldások után 1953-ban a főművek üzemeltetését a Vízügyi Igazgatóságok veszik át, sőt 1961-től helyenként az üzemen belüli esőztető berendezések üzemeltetését is. Mivel a művek kezelése és az üzemeltetés végig azonos kézben van, ebben az időszakban biztosított az egyre nagyobb állóeszköz-értéket képviselő művek állag megóvása és fenntartása. Az öntözéses termelésre ugyankkor az a jellemző, hogy megbomlik az agrotechnika és öntözéstechnika közti korábbi összhang, s ez a felületi öntöző módszerek alkalmazásának gyakorlatilag a végét jelenti. Az űrt az esőszerű öntözés próbálja betölteni az időszak végére, amikor is a hordozható berendezések egyedi alkalmazásai mellett megkezdődik a felszín alatti nyomócsöves telepek építése (pl. Balatonboglár).