Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

6. szám - Szalai György: Öntözés-politika Magyarországon, 1937–1977

S/AI-AI ü Y.: Öiiröxcs-politika Magyarországon (1937-1977) 301 az a körülmény, hogy a politikai szükségszerűségként jelentkező földosztás sok helyen szétszabdalta a középés nagygazdaságok öntözésre berendezett területeit. A lakosság élelmiszerrel való ellátása a világháború következtében Európa-szerte problémát okoz. Ez az értékesítési lehetőségek szempontjából konjunkturális helyzetet teremt, ami a károk gyors helyreállításában, az öntözés fejlődésben érezteti hatását. A meginduló fejlődés a hazánkban fellendülésben levő rizstermelés további térhódításához, az úgynevezett "rizsláz" emelkedéséhez vezet. Ez egyaránt megfelel a devizahiánnyal küszködő nemzetgazdaság és a termelők érdekeinek. Ilyen körülmények között az egyedül reális öntözéspolitikaként a rizstermesztés fejlesztésének szorgalmazása adódik. A nagyrészt hagyományos alapokon meginduló fejlődést az ország gazdasági átalakitása-szervezése miatt csakhamar új körülmények között kell tovább folytatni. 1948-ban megszűnik a korábbi vizügyi szervezet, s vele együtt az addig nagyon eredményesen munkálkodó Országos Öntözésügyi Hivatal. Helyette létrehozzák az Országos Vízgazdálkodási Hivatalt, majd az FM keretében megalakul az Országos Vízgazdálkodási Tanács. 1949. végén az állam átveszi a magántulajdonban lévő rizstelepeket, amelyek a továbbiakban állami gazdasági és termelőszövetkezeti tulajdonba kerülnek. A rizstermelés fokozása - területi fejlesztése - érdekében megindul a belvízcsatornákon is az öntözővíz szállítás (a kettős működtetés gyökerei!). A fejlesztési erőfeszítéseket és szervezeti módosításokat negatív jelenségek kísérik: pl. megszűnik a rizstermesztés körülményeinek korábbi szigorú központi ellenőrzése. A hároméves rizstermesztés után (ugyanazon a területen) általában elmarad a további háromévi más irányú szántóföldi hasznosítás, s a monokultúrás rizstermesztés fokozza a gondokat. Az 1949. év meghozza az első rossz rizstermést is. Tömegesen lép fel és pusztít az először 1947-ben jelentkező rizsbetegség, pontosabban, mérgezés: a bruzone. Jelentkeznek a hajszolt fejlesztés, a monokultúrás termesztés hátrányai is. Országosan mintegy 50 %-kal csökken a rizs termésátlaga. 1948-ban még 2,74 t/ha, 1949-ben pedig már csak 1,53 t/ha az átlagtermés. E négyéves időszak alatt az összes öntözött terület több, mint 10000 ha-ral növekszik (26736 ha-ra), ezen belül a rizs aránya 30 %-ról 63 %-ra nő. Ugyanakkor az egy gazdaságon belüli öntözött terület nagyságának alakulására a földosztás erősen rányomja a bélyegét. Az egy kézben lévő, 300 ha-nál nagyobb öntözött terület és a teljes öntözött terület aránya az 1934. évi 30 %-ról 1948-ra csökken. Ez azonban az örökölt, alapvetően kisüzemi agro- és öntözéstechnika közötti összhang következtében semmiféle hátránnyal nem jár. Ilyen körülmények között, ilyen előzményekkel kezdődik meg 1949-ben a termelőszövetkezetek szervezése, amelynek megindulásával kezdetét veszi a földosztással felaprózott mezőgazdasági területek újbóli koncentrálása nagyobb, összefüggő birtoktestekbe. 2.3. Az 1950-62. közötti időszak öntözés-politikája Az időszak elejét a mezőgazdaságban az erőszakos kollektivizálás jellemzi. Annak ellenére, hogy a magyar parasztság gondolkozás módjától idegen, szovjet típusú mezőgazdasági termelőszövetkezetek szervezése talán a Tiszántúlon, a részben már meglévő öntözőművek hatásterületén a "legeredményesebb", az átszervezés gondjai, keservei, nehézségei és bizonytalanságai miatt általában csökken a termelési kedv. Az ország gazdaságpolitikája a nemzetgazdaság minden területén az új feltételeknek megfelelő átszervezés és stabilizáció végrehajtását tekinti feladatának. Alapvető agrárpolitikai cél, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek kialakításával egy időben feltétlenül és minél kevesebb zökkenővel biztosítani kell az ország élelmiszer ellátását. A parasztságot sújtó drasztikus intézkedések folyamatában ez szinte lehetetlen célkitűzés. Sorban állunk az élelmiszerekért, jegyre kapjuk a kenyeret abban az országban, ahol a háború befejezését követő időszak (koalíciós évek, 3 éves terv) lelkes lakossági erőfeszítései és a földreform eredményeképpen lényegében sikerült úrrá lenni a háború okozta gazdasági katasztrófán. Az 1953-54 években végrehajtott kormányzati próbálkozások, bár bizonyos fellélegzést eredményeztek, lényeges változást nem hoztak, s a gazdasági-társadalmi, végül politikai tiltakozássá szélesedő folyamatok egyenesen vezettek 1956-hoz, a forradalom és szabadságharc kirobbanásához. A forradalom elbukását követően a politika árnyaltabbá vált, bár alapvető célkitűzéseiből nem engedett Lelassult, de folytatódott a termelőszövetkezetek szervezése, a mezőgazdaság kollektív nagyüzemi gazdálkodásra történő átszervezése, ami hatalmas fejlesztési igénnyel párosult. Ehhez még egy körülmény járul: megindul, és rohamosan fokozódik a munkaerő elvándorlása a mezőgazdaságból. Ennek itt csak két alapvető indítékát említjük. Az egyik, a parasztság ismételt megfosztása a számára életet jelentő földtől (a tulajdonosi tömeg esetében az állatoktól, munkaeszközöktől), a másik az (ugyancsak erőltetetten fejlesztett) iparnak a mezőgazdaságénál gyorsabb fejlődése, ami igen nagy munkaerőigénnyel járt. Bizonyos ingadozásokat mutatva, ez a mezőgazdasági munkaerő csökkenés (valamivel több, mint 200 ezer fős értékkel) éppen e vizsgált időszak vége felé, 1960-ról 1961-re éri el a maximumot, hogy azután ismét lényegesen kisebbé váljon. (Ekkor válik, úgymond, "teljessé" a mezőgazdaság "szocialista" átszervezése). A fő gazdasági feladat most, hogy meg kell teremteni az ország több, mint 95 %-án folyó öntözés nélküli gazdálkodás körülményei között a nagyüzemi hasznosítás elengedhetetlen feltételeit. Ki kell képezni a mezőgazdaság nagyüzemi irányítását elvégezni képes szakembereket, gépesíteni kell a munkák javarészét, gondoskodni kell a szükséges műtrágya mennyiség előállításáról. Új alapokon kell megszervezni az ország élelmiszer ellátását. Ez a gazdasági, mezőgazdasági háttér. Mi a helyzet az öntöző-gazdálkodás területén? A fentiekből következően, az 50-es évek elején egyébként is általában alacsony színvonalú mezőgazdálkodásban a tulajdonosi struktúra átalakítása miatt visszaesés következik be. Nem különülnek el az öntözés szempontjából