Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)
5. szám - Stegaroiu, Paul: Az édesvíz-készletek becslésének néhány szempontja
280 Az édesvíz-készletek becslésének néhány szempontja Stegaroiu, Paul Bucure$ti, Románia Kivonat: A tanulmány összegzi mindazon szempontokat, amelyeket ajánlatos figyelembe venni a hagyományos édesvízkészletek becslése során. A folyók elméleti vízkészletének vizsgálatakor külön kell értelmezni egyrészről az elméleti vízkészletet, ami az egy valamely jól lehatárolható területről lefolyó sokéves vízmennyiségiek felel meg, másrészről pedig a műszakilag hasznosítható vízkészletet, amit az illető vízgyűjtőben vagy a vizsgált területen a megfelelő szintű fejlesztés nyomán kialakított tározókkal kielégíthető vízigénynek megfelelő éves középvízhozam jelaiít meg. Az illető vízgyűjtő fejlesztési szintjével összhangban el kell különíteni a természetes vízjárási viszonyok közötti vízkészleteket, illetve a fejlesztés nyomán rendelkezésre álló vízkészleteket (a jelenlegi és a távlati fejlesztés szintjein). Ami a felszín alatti vízkészletek becslését illeti, arra kell töreke&ú, hogy ott is a felszíni vízkészletekhez hasonló fogalomrendszert vezessenek be. A megállapításokat Románia hagyományos édesvízkészleteire vonatkozó adatok támasztják alá. Kulcis lavak: vízgazdálkodás, vízkészlet, víztározás. A víz a földi élet megjelenésének és létezésének egyik nélkülözhetetlen eleme. Ezzel egyidejűleg - egyéb természeti erőforrások mellett - elsődleges fontosságú szerepet játszott és tölt be jelenleg is a társadalom fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtésében. Földünk felületét 71%-ban víz borítja. Bár különböző szerzők igen tág határok közötti becsléseket adnak a Földön lévő víz teljes mennyiségéről (1,000 - 1,400) x 10 6 km 3, az tény, hogy ennek csupán 2%-a az édesvíz (Furon, 1963). Ehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy az édesvíznek csupán elenyésző hányada az, amihez - a jelenlegi feltételek között - hozzá lehet férni, ugyanis a legnagyobb részét a sarkvidékek jégpáncélja és a glecscserek őrzik. A felhasználás szempontjából figyelembe vehető vízkészleteket - világviszonylatban - hagyományos, illetve a rendkívüli vízkészletek csoportjába lehet besorolni. Az előbbiek között kell számontartani a következőket: - a folyók és természetes tavak felszíni vízkészletét, - a talajvizek és rétegvizek felszín alatti vízkészletét. A nem hagyományos, csak rendkívüli esetben felhasználható vízkészletek közé az alábbiakat lehet besorolni: - a tengervizet, amit mind természetes állapotában (ipari hűtővízként), mind sótalanítva fel lehet használni, - a sarkvidéki jégpáncélban vagy a gleccserekben felhalmozott vízkészletet, - a légköri nedvességet mesterséges úton történő kicsapatása útján keletkezett esők nyújtotta vízkészletet, - bizonyos éghajlati feltételek között, a természetes tavak vagy mesterséges úton kialakított víztározók felülete párolgási veszteségének csökkentése útján szerzett vízkészleteket (Pretoria, 1986). Mindezeket figyelembe véve, nem lehet kétséges, hogy Európa mérsékelt éghajlatú középső térségében jelenleg - csupán a hagyományos vízkészletek felhasználására lehet számítani. Földünk hagyományos édesvíz készletéből, amit különböző szerzők (0,1 - 0,12) x 10 6 km 3 nagyságrendűre becsülnek, alig (0,045 - 0,050) x 10 6 km 3 az a rész, ami a folyók és folyamok vízrendszerén keresztül lefolyik. A hagyományos édesvíz készletek nagysága leginkább az illető területre egy éven belül lehulló csapadék mennyiségétől függ. Általános megjelenését tekintve a lefolyó viz mennyisége az éves vízmérleg egyik összetevőjének formáját ölti. Ez a mérleg egyensúlyt mutat egyik oldalról a meghatározott területre lehullott csapadék mennyisége, másik oldalról az evapotranszspiráció és a javított lefolyási értékek között. A javított lefolyási érték tartalmazza a felszín alatti tározódás, továbbá a hó- és jég formájában történő víztározás következményeit. A továbbiakban a Duna vízgyűjtő sajátos éghajlati körülményei között vesszük szemügyre a hagyományos vízkészletek becslése során alkalmazott eljárásokat, különös tekintettel Románia vízkészleteinek meghatározására. 1. A felszíni vízkészletek 1.1. A vízfolyások vízkészlete A vízfolyások vízkészlete - mint a víz természetbeni körforgása során ciklikusan újratermelődő készlet - a gyakorlati alkalmazhatóság szempontjából két nagy csoportra osztható: - az elméleti vízkészletek, melyeket az éves vízmérlegek alapján számítanak ki, - a műszakilag hasznosítható vízkészletek, melyek meghatározása közvetlenül függ a vízhasználók igényeinek kielégítési lehetőségektől. a.) A felszíni lefolyásból meghatározott elméleti vízkészleteket az adott vízgyűjtőre lehullott csapadék hatására a folyókon vagy a folyamokon lefolyó sokéves középvíz mennyisége alapján lehet kifejezni. Ez a vízmenynyiség egy hosszabb megfigyelési időszak (ajánlatos ennek hosszát legalább 25-30 évre venni) éves adatainak átlagaként jeleníthető meg. Egy 25-30 éves időszak egyaránt tartalmaz csapadékos periódusokat, amikor a folyókon bővizű lefolyási viszonyok alakulnak ki, átlaghoz közelítő periódusokat, és aszályos, kisvizes periódusokat is. Éppen ezért, amikor a folyók és folyamok vízkészlete hasznosításának gyakorlati lehetőségeiről esik szó, tekintettel kell lenni a vízhozamoknak a vizjárási adottságokból származó változékonyságára, ami az éven belül is, az éves adatsorban ís megnyilvánul. Ugyanakkor ez a természetes változékonyság - az esetek döntő többségében - a vízhasználatok vízigényéve! ellentétesen alakul. Ilyen feltételek között, vagyis a vízigények kielégítésének lehetősége felől közelítve a kérdéshez, megállapítható, hogy az elméleti vízkészletek csak egy felső korlá-
