Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)
1-2. szám - 3-4. szám - 3. szám - Papp Ferenc: Emlékeim, tapasztalataim az 1970. évi Tisza völgyi árvízvédekezésről
PAPP T.: Emlékeim, tapasztalataim 1970-ből 149 kedései is szolgálhatnak tanulságul - ő sem volt tévedhetetlen - még egyszer értékelően összefoglalom ennek a két napnak eseményeit és következményeit, annak hangsúlyozásával, hogy mindez nem csökkenti az 1970. évi árvízvédekezés során szerzett személyes érdemeit. A két kritikus nap mérlege Az azóta eltelt hosszú idő alatt sem találtam magyarázatot arra, vajon valós volt-e a vezetés félelme a töltésszakadással járó, a Szamos mentihez hasonló katasztrófától, és emiatt kívánta volna bizonyítani, hogy a felső szintű intézkedések minden lehetőt megkíséreltek a veszély elhárítására, vagy minden a szakadás tényleges elhárításáért történt. Az utóbbit kell feltételeznem, mert a árvízveszély a felelősséggel döntő embereket elsősorban a közvetlen intézkedések meghozatalára készteti. Eltérő volt viszont még a szakmai körök megítélése is abban, hogy szabad-e, célszerű-e a kormánybiztosnak egy nyúlgát-építést személyesen irányítania a naplóbejegyzés mélységéig. Idézem: "VI. 13 . 22 2 1. Dégen et. utasítására kiszállítandó 5 tekercs fólia a vasúti hídtól lefelé 500 méterre" Az ilyen mélységű beavatkozás megzavarta azoknak a műszakiaknak a munkáját, akik arra a védelmi szakaszra voltak beosztva. Ugyanakkor a tényleges felelősség a védelem helyi vezetőjén maradt. Egyébként a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság pl. 36 óra alatt 22,5 km nyúlgátat épített a Sebes-Körösön, közvetlen kormánybiztosi irányítás nélkül is. Kétségtelen, hogy a töltés meghágását elkerültük, amelyben nagy szerepe volt a nyúlgátnak. De, az is az igazság része, hogy az előrejelzettnél mintegy 30 cm-rel alacsonyabban tetőzött az árhullám a határon túli töltésszakadás következtében. Nem volt jó döntés - inkább növelte a veszélyt - a Foki-hidnál a szakasz-védelem vezető túlterhelése, és a védekezés szombat éjszakai átmeneti feladása. Védelem nélkül a töltés-csúszások száma megnövekedett, s a töltés védőképessége is tovább csökkent. Bebizonyosodott az is, hogy nem volt szerencsés a Berettyó töltés-átvágás helyének, időpontjának és technológiájának kormánybiztosi szintű meghatározása sem. Csak fokozta a feszültséget az újirázi és foki-hídi útépítés erőltetése. A szaktanácsadók helyi ismeretének hiányára alapozott döntések voltak ezek a nem sikerült döntések. A jövőre vonatkozó legfőbb tanulság tehát az lehet, hogy még a kritikus időpontban sem segítség az, ha a helyi ismeretekkel rendelkező és felelősséggel tartozó védelemvezetők felmentése nélkül meghatározott jogkörrel nem rendelkező szakértők intézkednek ezekkel szinte párhuzamosan. Ez elbizonytalanítja a helyi védekezés felelős vezetőit, amikor azok határozott irányítására és megalapozott döntéseik sorozatára a legnagyobb szükség lenne. Ugyanakkor, ha beleéljük magunkat a kormánybiztos valószínű lelkiállapotába, amikor a tiszai védvonalakon a védelem biztonságos és sikeres volt, a Szamos kiömlött vizeit gyors ütemben vezették vissza, vagyis, amikor az "árvíz-csata" már győzelemre állott, de egy mellékfolyó-rendszeren egyetlen éjszaka elég lett volna a "csatavesztéséhez, akkor a most vázolt, tévesnek bizonyult kormánybiztosi intézkedések is megérthetők, s személyes erőfeszítését elismerésre méltónak mondhatjuk. Ma is úgy ítélhetem meg, hogy Dégen Imre vasárnap délután kimerülten is úgy érezhette, csatát nyerten távozott, hiszen a töltés-meghágást sikerült elkerülni, s a tetőzés után megkezdődött egy "centiző apadás". Azt már nem volt alkalma a helyszínen felmérni, hogy mindezzel sem Körösladánynál, sem a Foki-hidnál nem múlt el a veszély. Szakértői pedig feltehetőleg nem tárták fel előtte a még leselkedő igazi veszélyt, s inkább önmaguknak igyekeztek az egyelőre még csak viszonylagos "győzelem"-ből tőkét kovácsolni. Nem is volt túl szerény egyikük, amikor később így írt: "Június 15-én és 16-án Körösladány mellett egy töltésszakasz-csúszást állítottam meg". Dégen Imre kormánybiztos vasárnap délután elindult Budapestre. Feltételezem, a védekezés eredményességéről tájékoztatta Fehér Lajost, a Minisztertanács elnökhelyettesét, aki szombat délután a budapesti kormánybiztosságon látogatást tett, és aki nemcsak a vízügyi ágazat akkori legfőbb párt- és kormány felügyelője volt, de személyesen is kötődött a veszélyeztetett térséghez. Ekkor még nem is tudtam, hogy mennyire egyedül maradtam, és mi vár rám a következő éjszakán és az azt követő napokon... A vésztározó ismételt megnyitása Ha a szerző ebben a fejezetben első személyben szól, ezzel azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a vésztározó megnyitására vonatkozóan megtörtént döntését nem lehetett volna "bizottsági úton" meghozni, s a döntés következményeiért még morálisan sem terhelhette munkatársait. E megjegyzés után térjünk vissza az eseményekhez: Mint a terület védelemvezetője, tudtam, hogy az árhullám tetőzésével csak a töltés meghágásának veszélye múlt el, de a töltés rossz, és romló állapota miatt a veszély elsősorban Körösladánynál és a Foki-hidnál óráról-órára nő. A viszonylag kisebb kárral járó megkönynyebbülést már csak az jelenthette volna, ha a Foki-hídnál szakad át a gát, s nem Körösladánynál. A gát átvágását viszont nem vállalhattuk, hiszen ezt az előző napon a kormánybiztos sem vállalta. A vasárnap késő délutáni órákban a Foki-hídhoz mentem Kovács Sándor, akkor fiatal mérnökkel, hogy a helyszínen, személyesen tájékozódjunk a vészhelyzetről. A látvány megdöbbentő volt, a látottakat alig lehet leírni. Fényképek alapján is nehéz megmagyarázni a csodát, hogy azt az egyharmadnyi töltés-szelvényt, ami a szikes sárkifolyások után megmaradt, még mi tarthatta össze. A védekezést ugyan a nagy létszámú munkaerő kézi erővel folytatta, annak ellenére, hogy a töltés bármelyik pillanatban robbanásszerűen átszakadhatott volna. Attól féltünk, hogy ez emberéletet követelhet. Intézkedéseink lényege itt már inkább csak az lehetett, hogy a védekezőkre abban hassunk, melyik irányba meneküljenek. Az elöntéssel veszélyeztetett községek lakóit egyébiránt már az előző napon kitelepítették. Még a világosban visszarepültünk Debrecenbe, és feszült izgalommal vártuk, mikor csörren a telefon, és
