Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

1-2. szám - 3-4. szám - 3. szám - Papp Ferenc: Emlékeim, tapasztalataim az 1970. évi Tisza völgyi árvízvédekezésről

] 148 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1997. 77. ÉVF. 3. SZ. helyi védelem vezetésének megbízatásától, minden előre nem látható esemény miatti személyes felelősség az övé marad. Ebben tökéletesen igaza is volt. A szakértőt és munkatársait határozott távmondatomra az Országos Vízügyi Hivatal központi ügyelete hazarendelte. Útépítés itt sem történt. A hivatkozott távmondat szövege: "Szeghalmi szakasz-védelmünk munkáját zavarja, s a megbízott szakasz-védelem vezetőkre demoralizáló hatással van az általunk nem kért, s a Kormánybiztos által kirendelt szakértők jelenléte. Úgy látom, hogy Némethy László osztályvezető, mint szakasz-védelem vezető, Szabó János termelési igazgató-helyettes, mint szakasz-védelem vezető helyettes szakmai ismeretek birtokában a műszaki személyzettel alkalmas feladatának ellátására. Kérem Államtitkár et-t, hogy a kirendelt szakértőket szíveskedjék visszarendelni. Ezt a kérésemet, mint jelenleg megbízott védelemvezető teszem meg". (E távmondat stílusán is átüt az a feszültség, amelyben akkor voltam). A veszély valóban súlyos volt. A Sebes-Körös körösladányi szakaszán kialakult helyzet június 13-án éjjel Körösladány és Dévaványa lakosságának kitelepítését is szükségessé tette. Valószínű, hogy Dégen Imre árvízvédelmi kormánybiztos is azért érkezett a területre, hogy a két Vízig-hez tartozó térségben a védekezést személyesen irányítsa. (Hogy helyes volt-e ez a gyakorlat, erről a későbbi megítélések eltérők). Valóban, drámai küzdelemre lehetett számítani, vajon sikerül-e az előrejelzett LNV feletti 130 cm-es vízállás ellen az egyetlen rendelkezésünkre álló éjszaka alatt védekezni. Hiszen köztudott az is, hogy a szombati és a vasárnapi intézkedések hatásfoka az árvízvédekezések idején is kisebb, s az éjszaka önmagában is nehezítő körülmény. Műszaki szempontból - a nyúlgát építés mellett - logikusnak ígérkezett még a Berettyó - Sebes-Körös deltában a Sebes-Körös töltésének átvágása is. Felkészültünk, hogy erre még az éjszaka folyamán sor kerülhet, ezért az érintett lakosság kitelepítése megkezdődött. Ugyanis, ez az átvágás enyhítette volna a körösladányi és a foki-hídi védekezés helyzetét, de elöntés alá kerülhetett volna Újiráz, Csökmő és Darvas helységek lakott területének egy része és tanyavilága. A nagy kérdés az volt, hogy vállal-e ilyen kiszámíthatatlan következményű döntést a kormánybiztos azért, hogy megmentse Körösladány és Dévaványa térségét az elöntéstől. (Ismereteim szerint hazánkban a Tisza-völgyben tudatos töltés-átvágásra a XX. században nem volt példa. Egyedül, 1855. március 30-án a "borsodi hatóság" vágatta át Sulymoshátnál a Tisza bal parti töltését a jobb parti terület mentesítése érdekében). Ugyanis, ha elmúlik a veszély, akkor megkérdezhetik: miért kellett átvágatni a töltéstl Bármennyire logikusnak tűnt akkor a SebesKörös bal parti töltésének az átvágása, erre mégsem történt meg a döntés. A valóban sürgető, Szeghalom és Körösladány közötti nyúlgát-építéshez azonban a kormánybiztos átrendelte a Foki-híd védekezőit, ezzel a Foki-hídnál a védekezést fel kellett függesztenünk. A kormánybiztonak ezt a döntését úgy lehetett értékelni, hogy ő maga is szinte "összeroppant" annak súlya alatt, hogy mi lesz, ha Körösladánynál szakad el a töltés? Valószínűsíthető, hogy már "megváltás'-nak tekintette volna a Fokihídnál a töltésszakadást, s ebben tökéletesen igaza volt. A Szeghalom és Körösladány közötti nyúlgát-építést az éjszaka folyamán a kormánybiztos személyesen irányította és ellenőrizte. Közben folyt a közel 30 ezer ember elszállítása. Nehéz éjszakája lehetett, amint a töltésen végigmenve érezhette, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet a töltés-meghágás és vele a gátszakadás, és ezzel még a Szamos mentinél is nagyobb lehet a tragédia. Iszonyatos ez a gondolat még ma is. A saját, Tiszántúli Vízügyi Igazgatósági védelemvezetést akkor elsődlegesen a vésztározó nyitása, s az ennek következményeként indokolt községek lakóinak elszállítása kötötte le. Közben a Berettyó vízállása 14-én 2 órakor tetőzött Szeghalomnál, az LNV fölött 112 cm-rel, bár az előrejelzettnél 30 cm-rel alacsonyabban. Ekkor már a szeghalmi vasúti híd szerkezete 20-30 cm-rel bele ért a vízbe, ami visszaduzzasztást is előidézett. A Berettyó tetőzését kedvezően befolyásolta, hogy 13-án a Fekete-Körös jobb partján, a határon túl 14 km-re töltésszakadás volt, amelyen mintegy 90 millió m

3 víz ömlött az ártérre. A tetőzéssel a veszély még nem múlt el, mert a magas vízállások, a töltés-átázások, és csúszások miatt a töltések elérték az árvízi teherbírásuk határát, ezért óráról-órára kritikusabbá vált a helyzet Körösladány és a Foki-híd környékén. Az utóbbira különösen kedvezőtlenül hatott, hogy szombat éjszakára védelem nélkül maradt. A tetőzésre tekintettel 14-én, vasárnap 7 órakor kormánybiztosi rendelkezésre megkezdtük és 10 órára befejeztük a Berettyó megnyitott töltésének helyreállítását. Ez nem okozott gondot, mert ez az átvágás nem volt hatásos. Dégen Imre kormánybiztos ez után elrendelte a Foki-híd rézsű-csúszásainál a védekezés folytatását. A soron következő teendőket az alábbiakban foglalta öszsze: "A nyúlgát-csatát megnyertük, most a tartós vízállás káros hatásai ellen kell küzdeni". Mi folytattuk a küzdelmet a reménytelennek tűnő Foki-hídnál. A kényszer és az emberi leleményesség szülte, hogy Debrecen utcáiról az útépítés során felbontott nagykocka köveket - minden előzetes engedély nélkül teherautó karavánok szállították a Békés-megyei Fokihídhoz. A fizikailag elfáradt kormánybiztos vasárnap délutánig ugyan a térségben maradt, de intézkedései már nem lehettek hatásosak, mert megvalósításukra nem maradt idő. Egyértelművé vált az is, hogy a töltések állóképességének már nem lehet újabb 24 órája. Ez alatt pedig az apadásban csoda nem várható. Egyszerű eszközökkel, kézi erővel folytattuk ugyan a védekezést, de senki nem hihette, hogy a kritikus szakasz megvédhető. Az elérhető lehetőség felső határa az volt, hogy a töltés-szakadást emberélet vesztesége nélkül megúszhassuk. Eltérő megítélést válthat ki még a majdnem három évtizedes időtávlatból is a megállapítás, hogy az, aki azt az emlékezetes szombatot és a vasárnapot, a nappalt és az éjszakát talpon átélte, megélhette a poklok kínjait. Az igazi próbatétel pedig még csak ezután következett. Tekintettel azonban arra, hogy a kormánybiztos intéz-