Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)

1-2. szám - 3-4. szám - 3. szám - Papp Ferenc: Emlékeim, tapasztalataim az 1970. évi Tisza völgyi árvízvédekezésről

145 Emlékeim, tapasztalataim az 1970. évi Tiszavölgyi árvízvédekezésről Papp Ferenc 1142. Budapest, Laky Adolf u. 84. Kivonat: A természeti körülmények 1970. júniusában egy koranyári, mindai addigit meghaladó méretű árvíz esetében kikényszerítetlék a töltés megnyitásával együttes vésztározást a Körösök vízrcadszeróiek, közvetve azonban a Tisza alsó szakaszának árvízvédelmére. A műszaki tapasztalatok egyedülállók voltak a hazai árvízvédekezés történetében. A hasonló beavatkozásoknak szélesebb körű megismertetése mellett szól - az eltelt idő ellenére is - hogy hasonló esetekben óriási döntési felelősség nehezedik az árvízvédekezés tényleges vezetőjére. Az elháríthatatlannak ígérkező töltés-meghágás, töltés-szakadás megelőzésére magunknak kell átvágatni az árvízvédelmi töltést a folyónak azon az oldalán, olyan helyen, ahol a keletkező kár a legkisebb. Sokak számára talán a szakma történelmének "fehér folt"-ja maradt minden ilyai intézkedés háttere, mert ezeknek valós indokai, közelebbi körülmenyei, gazdasági és morális hatásai, valamint következményei általában homályban maradtak. A vésztározás körülményeinek ismerete azonban a jövőre vonatkozó lényeges tanulságokat is hordoz. Emiatt fontos a Szerző egyéni élményeiből fakadó, tárgyilagos, bár személyesnek is tekinthető jelen visszaemlékezése, amely nemcsak az egykorú - és hozzátehetjük: sikeres, bár kockázatos - árvízvédekezési döntések hátterét világítja meg, hanem útmutatást is ad az elkövetkező árvízi helyzetek dönté^iozóinak a megalapozott intézkedések kidolgozására. Kulcsszavak: árvízvédekezés, vésztározás, Körös-vízgyűjtő. Előszó A Magyar Hidrológiai Társaság szervezésében legutoljára 1995. novemberében Baján tartottak országos emlékülést a szakterület képviselői az 1965. évi Dunavölgyi és az 1970. évi Tisza-völgyi árvízvédekezések akkor 30., illetve 25. évfordulója alkalmából. Emlékezésemben ott felidéztem a Tisza-völgyében először alkalmazott, a Berettyó folyó menti céltudatos vésztározás körülményeit és tanulságait. Műszaki szempontból az 1966. február 9-én végrehajtott kutasi vésztározás olyan nagyminta kísérletnek tekinthető, amelyre akkor a természet vezette rá a védekezést egy jeges árral szemben, majd ugyancsak a természeti körülmények kényszerítették ki ugyanezt 1970. június 13-án és 15-én egy koranyári rendkívüli magasságú árvíz esetében. Különösen az utóbbinak műszaki tapasztalatai voltak egyedülállók a hazai árvízvédekezésben. Ezeknek a beavatkozásoknak szélesebb körű megismertetése mellett szól - az eltelt idő ellenére is - hogy hasonló esetekben óriási döntési felelősség nehezedik az árvízvédekezés tényleges vezetőjére. Az elháríthatatlannak ígérkező töltés-meghágás, töltés-szakadás megelőzésére magunknak kell átvágatni az árvízvédelmi töltést a folyónak azon az oldalán, olyan helyen, ahol a keletkező kár a legkisebb. Századunkban Magyarországon az említett esetek előtt nem volt példa szándékos töltésátvágásra vésztározási céllal. Sokak számára talán a szakma történelmének "fehér folt"-ja maradt minden ilyen intézkedés háttere, mert ezeknek valós indokai, közelebbi körülményei, gazdasági és morális hatásai, valamint következményei általában homályban maradtak. Pedig, a vésztározás körülményeinek ismerete jövőre vonatkozó lényeges tanulságokat is hordoz, mert: - megerősítheti bennünk, hogy hasonló esetekben, hasonló vízjárású folyóinkon növelhetjük az esélyét, hogy az LNV-t meghaladó árvizek legfőbb következményei kivédhetők, ha másként nem, úgy "második" védvonal-rendszerrel, vésztározók felhasználásával, lokalizációs vonalakon, a fő védelmi vonal legértékesebb területeket védő szakaszainak tehermentesítésével, - ugyanakkor példa értékű lehet annak bemutatása is, milyen bonyolult, felelősségteljes és kockázatos egy-egy töltés-szakasz megnyitása, úgy, hogy ne csak a térség árvízkárai, hanem a társadalmi: morális, és lélektani károk is mérséklődhessenek. Az 1970. május-júniusi Tisza-völgyi árvíz Az 1970. május-júniusi árvíz hevességével, a tetőző árvízszintek magasságával, a magas vízállások tartósságával, a veszélyeztetett területek és az árvízkárok nagyságával századunk minden Tisza völgyi árvizét felülmúlta. Szélsőséges vízállásaival kegyetlen próbára tette a veszélyeztetett lakosságot, és az árvízvédekezőket, hiszen az érintetteknek olyan hirtelen kellett elhagyniuk otthonukat, s a védekezés szakszemélyzetének is olyan dinamikusan kellett gyorsan változó veszélyhelyzetekhez alkalmazkodnia, amelyre addig még nem volt példa. Az 1970. évi árvíz külföldön (román területen) számos folyó mentén, hazánk területén a Szamos mellékén tragédiává vált, ugyanakkor viszont a teljes Tisza-völgyben a nemzeti összefogás és eredményes árvízvédekezés szép példájává. A Szamos menti árvízről a szakma sem sokat beszélt tényszerűen és a történtek jelentőségének megfelelően. A tanulságoknak így csak az egyik részét értékelhette. A hivatalos, közvélemény elé tárt beszámoló a következőket emelte ki: "Az árvízi küzdelem kimagasló eredménye, hogy amikor az országhatáron túl bekövetkezett gátszakadásokból hazánk területére átzúduló áradat és a Fehérgyarmat-Tunyogmatolcs közelében átszakadt gátakon kiömlő víz a Szamos menti községeket elöntötte, rendkívül nehéz, válságos körülmények között sikerült a lakosságot - több, mint 30 ezer embert - kimenteni és biztonságos helyre szállítani. Az árvízvédelem jelentős eredménye volt, hogy a Szamos menti elöntött területekről a vízelvezetés igen rövid idő - alig tíz nap -