Hidrológiai Közlöny 1997 (77. évfolyam)
1-2. szám - 3-4. szám - 3. szám - Vágás István: Felsőoktatás, kutatás, hidrológia, 1997… (Hozzászólás)
107 Felsőoktatás, kutatás, hidrológia, 1997... (Hozzászólás Zsuffa István előadásához) Vágás István 6726. Szeged, Székely sor 13/A "Most, hogy megint útfélre estem, Eltűnődöm e téli esten, Mi volt az élet, uramisten ? Mi volt? ez volt: sok fénytelenség, Fakó robot és kénytelenség, Száz bús határ reménytelenség. Nyomukban, mint fekete bundás, Begyűrt süvegű öreg kondás, Hallgatva ballag a lemondás. " (Tóth Árpád) Önkéntelenül is az idézett vers jutott hozzászólóként eszembe Zsuffa István előadásának olvastán. Mintha a vízügyeinkre, benne a hidrológia, a kutatás és felsőoktatás hazai történelmére, helyzetére is vonatkoznának ezek a költői sorok. Más oldalról, az előadást követően úgy két hónappal jelent meg az Eötvös Loránd Fizikai Társulat gondozásában a magyar tudomány számos híressége által aláírt Modernizációs Charta, amely többek között az alábbiakat tartalmazza: "A kitörés feltétele számunkra is az, hogy a nemzeti jövedelemből közoktatásra fordított összeg elérje a nyugat-európai átlagot, megközelítse a távol-keleti országok oktatási ráfordítását. Ez egyszerűen mindnyájunk hosszú távú egyéni érdeke. Ha a polgárok olyan politikusokra szavaznak, akik ezt a célt tűzik ki, akkor mindez a pártok számára is fontossá válik. Ha viszont csak összeszerelő üzemeket telepítenek hozzánk, amely szolgailag követi a kintről küldött gyártási sablont, akkor az marad egyetlen vonzerőnk, hogy nálunk kevesebb bért kell fizetni a munkásnak". De, hát, okos felhívásokat régebben is többször megfogalmaztak már Magyarországon, azoknak sok eredménye sohasem volt. Szembe kell néznünk ezért a magyar - így a hidrológiai - felsőoktatásnak általános nehézségeivel, amelyek az eredeti előadás szerint is a következő okok köré csoportosíthatók: - Az oktatási intézményekre fordítható pénz hiánya. - A kutatási megbízások elmaradása. - Az "amerikanizálódás", vagyis a színvonal, a követelmények tudatos, vagy önkéntes csökkentése. Szögezzük le, hogy hazánkban akkor fejlődhettek a hidrológiai tudományok, amikor a vízügyi szakterületnek a nemzetgazdaság és a társadalom fejlődését elősegítő országos feladatai voltak. Ilyen volt pl. a múlt században a Széchenyi István és Vásárhelyi Pál kezdeményezte Tisza-szabályozás, vagy a Kállay Miklós, Lampl Hugó, Benedek József, Trummer Árpád, Németh Endre nevével összekapcsolódó, éppen 60 éve elkezdett, és több évtized alatt végrehajtott tervezés és építés a Tiszántúl öntözésére. A mostani, 90-es évtizedben nyugalomba vonuló, de még jórészt ma is alkotó, pályáját a 40-es és 50-es évek fordulóján kezdő mérnök nemzedék is ennek az 1937. évi öntözésügyi törvénynek jóvoltából nőhetett fel, és nőhetett ki, olykor talán a világszínvonalig is. Nem feltétlenül csak az egyetem által támasztott magas követelmények, hanem a szakmai feladataik súlya emelte elsősorban teljesítményeik jelentőségét. Ma a pénznek, megbízásoknak elmaradása nemcsak a hidrológia vonalán, hanem más tudományágazatokban is elősegíti az egyetemi és főiskolai oktatók és ugyanakkor a diplomát szerezni kívánó hallgatók fokozódó igénytelenségét, "amerikanizálódás"-át. De, keveset változtatna ezen bármely eredményes hangulatjavító ráhatás mindaddig, amíg a hazai tudományok is kénytelenek megmaradni az "összeszerelő üzem" színvonalán. A magyar hidrológiának olyan területekre kell a mostaniaknál sokkal nagyobb figyelmet fordítania, amelyeket csak a magyar szakemberek műveltek és képesek művelni, és amelyekre méltán tarthat igényt a külföld is. A hidrológia elméletét és oktatását a magyar folyók és magyar vízviszonyok adottságainak, viselkedésének, történetének tanulmányozásával szükséges megkezdeni, és a hazai létesítések eredményeinek ismertetését sem sza ; bad elhanyagolni. Ha a felsőoktatás lehetőségei nem kellő bőségűek, ki tiltja a szakirodalom színvonalának emelését? A Hidrológiai Közlönynek kevés az olvasója, sőt újabban már szerzője is, de a mérnök-jelöltek, sőt, a szakterületi doktoranduszok sem nagyon ismerik. Kitől váijuk a helyzetünk javulását, ha magunk sem találjuk meg az ehhez vezető utat? A Magyar Hidrológiai Társaság szakosztályai, területi szervezetei sem merítették ki még az ebben rejlő lehetőségeiket. Egyetértve Zsuffa István professzor javaslataival, s a Vízügyi Szolgálathoz címzett kéréseivel, nemcsak a szorosabb szakmai társadalmi összefogás lehetőségeire hívom fel itt a figyelmet, hanem tudományszakunk, vele együtt felsőoktatásunk olyan megújításának szükségességére is, amely tudomásul veszi szakterületünknek a hazai feltételekből fakadó egyedi sajátosságait, és a világ hidrológiai tudományát olyan területeken képes gazdagítani, amelyeken az a mi közreműködésünk nélkül nem tudná feladatait megoldani. A hazai - benne a hidrológiai - felsőoktatás már kb. 75 éve "szükséghelyzet"-be került. Gondolkozni azonban még szükséghelyzetében is meg tudta tanítani a magyar mérnököt - mint azt Nyugat-Európa is mindig elismerte. Vajon visszavonulásunknak erről az utolsó földdarabjáról is lemondani kényszerülhetünk? VÁGÁS ISTVÁN Oki. mérnök, a műszaki tudomány doktora, címzetes, műszaki egyetemi tanár, a Hidrológiai Közlöny főszerkesztője.
