Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

1. szám - Papp Ferenc: Gondolatok a Körösök vízrendszerének 1966–1995 közötti árvizeiről

PAPP F.: A Körösök 1966-1995 évi árvizei 51 megéltek egy-egy valóban fenyegető veszélyt. S ezek száma sem kevés. A napjainkig veszélyeztetett települések száma - a teljesség igénye nélkül is - meglepően sok. Lakosai a mögöttük hagyott 30 év alatt átéltek egy-egy árvízi veszélyt, van aki már többet is. Tapasztalták, milyen fájó érzés már maga az is, hogy családjukkal 4-5 napra el kellett hagyniuk otthonukat. Olyanok is voltak, akik már nem láthatták viszont házaikat, legfeljebb csak azoknak szétmállott, összeroskadt romjait. Őbennük másként él, náluk más tartalmat takar az árvízi veszélyeztetés, inkább az "árvízi tragédia" emléke él bennük, s ezt nem ellensúlyozza az esetleges kártérítésük ténye sem. Veszélyeztetett települések voltak már eddig a következők: 1966-ban: Gyulavári, Dénesmajor, Füzesgyarmat, Szeghalom, Körösladány, Dévaványa, Dan>as, Csökmő, , Újiráz. 1970-ben: Gyulavári, Dénesmajor, Sarkad, Kötegyán, Méhkerék, Sarkadkeresztúr, Nagygyanté, Ujszalonta, Szeghalom, Körösladány, Dévaványa. 1974-ben: Gyulavári, Dénesmajor, Gyula, Sarkad, Kötegyán, Doboz. 1980-ban: Sarkad, Tarhos, Doboz, Békés, Mezőberény, Bélmegyer, Újladány. 1981-ben: Gyulavári, Sarkad, Kötegyán. 1995-ben: Gyula, Gyulavári, Dénesmajor. A töltésszakadások, töltésátvágások, valamint a veszélyeztetett települések egyszerű felsorolása is alátámasztja Nagy György (1975) véleményét: "A lefolyásszabályozás átmeneti időszakának olyan szakaszában cl a Körös-vidék, amelyben a megoldandó feladatok nem kisebb jelentőségűek, mint az árvízi szabályozások idején a hőskorban voltak". Ez a véleménye mára még inkább helytálló és megszívlelendő. Erre emlékeztettek az idézett esetek, és felhívta figyelmünket az 1995 decemberi árvíz is. Az 1995. decemberi árvíz figyelmeztetése Nem tisztem a védekezés értékelése, azt megtették a hivatalos szervezetek. Feltételezem, hogy a vízügyi szakma is megkapja majd a tények hű közlését és reális értékelést kap a döntések hátteréről is addig a mélységig, amely a jövőre vonatkozóan tanulságul szolgálhat. Azt viszont nem titkolom megvallani - s ez nem csökkenti a védekezők érdemeit, - hogy a természet bölcsességének, s egy ciklonnak is óriási szerepe volt abban, hogy ez az árvíz nem lett az évszázad tragédiát okozó án'ize. Örülhetünk, hogy a megszívlelendő figyelmeztetést kisebb árért tették a folyók, mint 1970-ben a Szamos. Különösen kegyes volt a sors azért, hogy az árvízi figyelmeztetés nem párosult tragédiával. Ennek tudatában sem fedhetjük el a jövő iránti felelősségünket azzal, hogy készült egy gyors program és adnak majd milliárdokat a fejlesztéshez. A legközelebbi árvízkor pedig megállapítják, hogy a program miért és mennyiben nem valósult meg. Sokkal fontosabb, hogy az e célra fordítható összeget - a természet adta lehetőségek (szükségtározás, vésztározás,...) kiegészítéseként - a beruházást nem igénylő korábbi védekezési tapasztalatokat használják fel a fentebb említett mindenek előtti kettős biztonság növelésére. A kettős biztonságot az LNV alatti árvizek esetére a a töltések megerősítésével teremtik meg, a szükség- és vésztározást pedig - a töltések megerősítésének gyakorlatától nem merev elkülönítéssel - az LNV feletti árhullámok kivédésére alkalmazzák. Ugyanis, ha ezeket a nagyobb biztonságot jelentő tározásokat nem tudják - az ésszerűség határáig - a valóban kritikus esetekre tartalékolni, akkor mással nem pótolható biztonsági lehetőséget vesztünk el. Ennek felbecsülhetetlen kár lehet a következménye! Ezt erősítik Vágás Ist\>án (1996) gondolatai is. "Ha a tározó megnyitására túlságosan korán kerül sor, a következő - esetleg még nagyobb - árhullámot már nem tudjuk hová leereszteni. A tározó felesleges megnyitása pedig jókora anyagi veszteséggel jár: a tározó terekben kárt szenved a vagyon, a növényzet és az állatvilág". A fejlesztőknek fel kell ismerni azt is, hogy akaratunktól függetlenül növekednek az LNV-k. A Körösök esetében nem úgy tűnik, hogy a folyók elfogadták a szabályozás után kialakult helyzetet és alkalmazkodtak hozzá. 1901-től napjainkig a vízszintek növekedése Gyulánál 446 cm. Remeténél 392 cm, Békésnél 370 cm, Szeghalomnál 438 cm, Körösladánynál 421 cm, Gyománál 378 cm volt. Ennyivel magasabb vízoszlop terheli a töltéseket, mint a század elején. A megváltozott körülmények között más-más időben, más-más módon, nagyobb erővel akarnak kitörni a töltések közé szorított keretből és az igazi félelem ekkor kezdődik. Reális volt Lotz Károly miniszter úr hivatkozott ópusztaszeri beszédének alábbi mondata: "A múlt év végén is, és ennek az évnek az elején is, az árvízveszély időszakában is tapasztalhattuk, okunk van a tiszteletre, mely olykor félelemmel vegyes". E gondolatot se feledjük, mert minél jobban emeljük a gátak koronaszintjét, a fő védvonalak meghibásodása következtében (amely soha nem zárható ki!) a kitörő víz megfékezése annál nehezebb, pusztítása annál nagyobb lesz. Ennek ellensúlyozását elsősorban a szükségtározókkal, majd második védvonalak (lokalizációs vonalak) kiépítésével - legalább helyének előre történő kijelölésével - kellene megoldani. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a belvizek beemelése mintegy 50 - 60 cm-rel emeli az országhatár térségében az LNV-t. A Hármas-Körös vizét hasonló nagyságban növelik a Hortobágy és a HortobágyBerettyó belvizei is. Ekkora vizeknél ez már számottevően sok. Keresni érdemes - az eddiginél jobban - a belvizeknek tározókban való elhelyezési lehetőségét. Fontos figyelembe venni továbbá, hogy a határon túli folyószakaszok betöUésezése, az ottani térség árvédelmi biztonságának javítása is mind-mind növeli a hazai folyószakaszok LNV szintjét, s ezzel rontja területünk árvédelmi biztonságát. (Valljuk meg, legalább 6-8 olyan esetről tudunk, amikor védekezésünk kritikus pillanatában egy-egy romániai töltésszakadás segített rajtunk. E-