Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

1. szám - Papp Ferenc: Gondolatok a Körösök vízrendszerének 1966–1995 közötti árvizeiről

47 Gondolatok a Körösök vízrendszerének 1966 1995 közötti árvizeiről Papp Ferenc 1142. Budapest, Laky Adolf u. 84. Kivonat: Az 1995. decemberi árvíz szokatlan időben lepte meg a térség lakosságát és a védekezőket. Megjelölésének időpontja mégsem egyedülálló, hiszen 1925 karácsonyán is volt árvíz a Sebes-Kőrösön. Az áradás hevessége, a védekezés tanulsága viszont a korábbi évtizedek árvízi áttekintésére késztet. A Körösök hazai szakaszán 1925-től negyven éven ál nem volt töltésszakadással járó, nagy veszélyt jelentő árvíz, az azt követő harminc év alatt viszont tíznél több töltésszakadás - kényszerű töltésátvágás - fordult elő, a velejáró árvízi elöntéssel. Időben eltérően más-más módon lámadtak az árvizek, változatos volt kitörésük helye és módja a töltések közéből, emiatt mindig más módon-,más tanulsággal szolgáltak. Közös volt bennük az, hogy a védekezők erőfeszítése ellenére mindig ezrek (tízezrek) félelmét növelték, életét és javait veszélyeztették. A Körösökön a mólt században végrehajtott folyószabályozások óta a folyamatosan megerősített töltések nyújtanak védelmet, 1966 óta azonban a szükség- és vészlározást is alkalmazni kelleti a növekvő magasságú áihullámok kivédésére. A Szerző a Körösök védelmében szerzett több évtizedes árvíz-védekezési és védelemvezetői tapasztalatainak főbb megállapításait kívánja ebben a tanulmányban rögzíteni és közre adni. • Kulcsszavak: árvízvédelem, védekezéstörtáiel. vész- és szükségtározás, döntés-előkészítés, élet- és vagyonbiztonság. Előszó A Tisza szabályozás megkezdése jelen emlékévében 1996. január 29-én Budapesten, a Károlyi palotában kezdődött, majd március 22-én Ópusztaszeren folytatódott az az előadás-sorozat, amelyen az eltelt 150 év munkájának eredményeit és nehézségeit értékelték az előadók. Az előadások utaltak az 1995. decemberi árvízre is. Felidézték a Körösök töltésein védekezők áldozatos tevékenységét. Lotz Károly közlekedési-, hírközlési- és vízügyi miniszter szavai szerint: "Az árvízveszély időszakában is tapasztalhattuk, okunk van a tiszteletre, mely olykor félelemmel vegyes". Mélyen gondolatébresztő volt a visszaemlékezés. Azt is mérlegelhettem, milyen viszonyok uralkodhattak a Körösök vízgyűjtőjén még a múlt század utolsó negyedében is, amikor pl. 1879-ben 84 helyen volt töltésszakadás "általában a védművek csekély magassága és gyengesége miatt." Személyes élményem is emlékeket idézett az előadások kapcsán, hiszen 1964-ben Tiszadobon az "Andrássygáton" szembesültem először igazán az árvízzel. Nem volt problémamentes az LNV feletti víznél történt védekezésünk, emléke mégis feledhetetlen és tanulságos. Ez a védekezés készített fel - munkatársaimmal együtt - a későbbi kritikus körösi árvédekezésekre. Érthető tehát, hogy az előadók ünnepi visszaemlékezése gondolataimban, és nyilván, többeknek gondolataiban is megjelenítette a neves elődök elhivatottságát, küzdelmét, az irántuk érzett tiszteletet. Ez ösztönzött arra, hogy megélt tapasztalásaim alapján a szakmai nyilvánosság elé tárjam gondolataimat, tapasztalataimat a Körösök árvizeiről. Azért vállalom ezt, mert, ha van közügy, akkor az árvízvédekezés igazi közügy, hiszen mindig közösségeket érint. A decemberi árvízhez hasonlóan veszélyeseket védelemvezetői felelősséggel magam is átéltem ezen a vízgyűjtőn (1966. februárjában és 1970. júniusában). Elmondandóim ezért még inkább tanulsággal szolgálhatnak. Mindkét idézett esetben bőrömön éreztem, hogy az árvédekezésben milyen nehéz a helyes ítéletű döntés és a vele járó felelősség. Különösen együtt éreztem a decemberben védekezőkkel, akik zord időben, fagyban és szélben erejüket nem kímélve küzdöttek a legádázabb természeti csapás ellen. Tapasztalatból tudom, hogy a téli árvíznél csak a jeges ár az, amely kegyetlenebb. A maga rémképével, félelemérzetével minden más jellegű árvédelmi munkánál több gyötrelmet és szenvedést okoz. Együtt éreztem a döntéshozókkal is, mert nem egyszer éltem át azt a felelősséget, amikor tudtam, hogy döntésem hatása százakat, ezreket érinthet kedvezően, elvisel hetőcn, esetleg jóvátehetetlen következményekkel is járhat. Kérem ezért, a döntéshozók munkáját úgy értékelje a kedves Olvasó, hogy döntéseiket nem a hétköznapok nyugalmával hozzák, hanem pattanásig feszült légkörben, a reménytelen árvédekezés rémképével és a védekezés utáni számonkérés nyomasztó tudatával. Osztom együttérzésemet az árvíztől fenyegetett lakosokkal. mert végső soron ők lehetnek a legnagyobb vesztesek. Ők a részben kiszolgáltatottak, hiszen a védekezést irányítók jó vagy rossz döntésétől függhet további sorsuk. Szeretném érzékeltetni azt az ellentmondást is, hogy amíg a Tisza árvédelmi művei közel száz éve töltésszakadás, átvágás, szükségtározás nélkül állják az emelkedő árvizek nyomását, addig a szabályozás megkezdése után 150 évvel a Körösök árterében élőknek még nem kielégítő a biztonsága, annak ellenére, hogy a folyók hosszát 266 kanyarulat átvágása eredményeként mintegy 30 %-kal lerövidítették, s az elmúlt 30 év alatt a töltéseket folyamatosan erősítették, magasították több, mint 50 %-uk már korszerű méretű, - lokalizációs vonalakat, vész- és szükségtározókat építettek (284 millió m

3 befogadó képességgel). A töltésről és az altalajról is egyre több a tapasztalati ismeretünk (Várkonyi K., 1995). Sokan eltávoztak már közülünk, akik az árvízvédekezésekben részt vettek. Beosztásuktól, szervezeti hovatar-