Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

6. szám - Gilyénné Hofer Alice: Nagy tavak együttműködő tározó-rendszerének szimulációs modellezése

324 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. É

VI"

. 3. SZ.. zért statisztikai tározó-méretezcsnck is nevezik. Krickij és Menkel két eljárása ismeretes, melyek közül az első elméletileg jobban megalapozott, míg a második eljárás a gyakorlatban könnyebben végrehajtható. Eljárásuk alapgondolata, hogy az éves közép-vízhozamok eloszlásfüggvénye alapján meghatározzák a tározás szempontjából mértékadó vízhiányos évcsoport teijedelmét. Ennek az időszaknak a figyelembe vételével állapítják meg a tározó hasznos térfogatának több éves összetevőjét. Feltételezzük, hogy az éves közép-vizhozamok egymástól függetlenek (az egylépéses autokorrelációs tényező r/ = 0), a vízfogyasztás állandó. Az eljárás alkalmazásakor ismerni kell: - az éves közép-vízhozam adatsort: x

h x

2,...,x„ (m

3/s) - az állandó vízfogyasztás értékét: q [m

3/s] Számítandó: - a sokéves közép-vízhozam: x = 1 In.Zx.. [m

3/s] - az éves közép-vízhozamok variációs és aszimmetria-tényezője: C„, C

s - a relatív hozzáfolyások, modul tényezők értékei: ki = - H (7) - a relatív vízfogyasztás vagy kihasználási tényező: a=l [-] (8) x Meghatározandó a relatív tározó-térfogat: p=S-n (9) xAí ahol K [m

3] a többéves tározó-térfogat (vagy abszolút tározó-térfogat), <4/[s] a számításnál figyelembe vett alapidőszak, általában egy év, azaz Al = 31,54 • 10

6 s. A relatív tározó-térfogat ismeretében a több éves kiegyenlítésű tározó térfogata (K = Kutktvea a K

h hasznos tározó-térfogat több éves összetevője): K = fi.x.At [m

3] (ioT A vízszolgáltatás p biztonsága a q (ill. a) vízkivételhez tartozó, ki modultényező, illetőleg x, éves középvízhozam p' valószínűségi értékéből származtatható (Pearson III. eloszlásfüggvény alapján), eszerint p = 1P 1.2.2.3. Általánosított tapasztalati összejiiggéseket alkalmazó módszerek A gyors becslést szolgáló, számítástechnikai apparátust nem igénylő módszerek tartoznak ebbe a csoportba. Magyar kutatók eredményei közül a Puskás-féle közelítő eljárás a legelterjedtebb, amellyel az éves, és a hidrológiai szempontból gazdaságos, többéves kiegyenlítésű tározó-térfogatot lehet becsülni. Az 1950-es években az aktuális vízgazdálkodási kerettervi munkák előkészítésére a Vízgazdálkodási Tud. Kutató Intézetben, Lászlóffy W. irányításával elvégezték Magyarország vízkészletének műszaki hidrológiai feldolgozását. A modern műszaki hidrológia e megalapozó munkája során felmerült az igény, hogy a hasznosítható vízkészleteink fokozott felhasználását biztosító hazai tározási lehetőségeket is országosan fel kell tárni. Tározási lehetőségeinknek az ország egész területére kieijedő módszeres számbavételére a VITUKI-ban Puskás Tamás által szerkesztett kiadványban került sor (VITUKI, 1958), mely munka 179 tározási lehetőség részletes elemzését tartalmazza területi bontásban. A Puskás által irányított munka során az ország valamennyi hegyés dombvidéki vízfolyásán kijelölték a topográfiai és geológiai szempontból legkedvezőbb tározási lehetőségeket biztosító szelvényeket. Ezen tározó medencék topográfiai görbéinek szolgáltatása mellett nyilvánvaló igény volt ezen szelvényekben építhető vízhasznosítási tározók teljesítőképességi görbéinek megadása is. Az ország legtöbb kisvízfolyásán azonban csak ebben az időben kezdték meg a vízrajzi észleléseket, méréseket, és így a jelleggörbék meghatározásához csak néhány régebben működő vízhozam nyilvántartó állomás adatsora állt rendelkezésre. Ezen állomások vízhozam adatsorai integrálgörbés feldolgozásának eredményei alapján Puskás igen érdekes általánosítható összefüggéseket talált. Valamennyi vízmérce állomásra vonatkozó szerkesztések azonos alakú teljesítő képességi függvényre vezettek: az alulról homorú, a középvíz-mennyiség felé teljesen ellaposodó görbék általában a közép-vízhozam háromnegyedéig viszonylag meredeken emelkednek és ettől a szinttől kezdve laposodnak el rohamosan. Puskás a közép-vízhozamnak ezen háromnegyedét a tározással hidrológiai szempontból még gazdaságosan kiszolgáltatható vízigények felső határának nevezte el. A definíció teljesen logikus: ezen határ alatt ugyanis a vízigény növelése a szükséges tározó-térfogat viszonylag mérsékelt növelésével jár. A határ felett pedig az azonos mértékű vízigény növekedésnek a kielégítéséhez szükséges tározó-térfogat növekedés megsokszorozódik. Kisebb tározók esetében csak az éven belüli száraz időszakok vízhiányának a pótlására törekszünk. Ilyen esetben tehát a vízigény a legkisebb évi közép-vízhozammal azonos. A hazai vízrajzi adatok alapján a magyarországi eredetű kisvízfolyásokon az évi minimális közép-vízhozam és a sokévi közép-vízhozam aránya igen jó közelítéssel 35%. Ezen három vízigénynek, azaz - a teljes kiegyenlítésű tározó esetén a sokévi középvízhozamnak, - a hidrológiai szempontból még gazdaságos tározónál a még gazdaságosan kiszolgáltatható vízhozam felső határának, - és az ún. éves kiegyenlítésű tározóxal kiszolgáltatható évi minimális közép-vízhozamnak kiszolgáltatásához szükséges tározó-térfogatok a vízhozam-nyilvántartó állomásokra kidolgozott teljesítőképességi jelleggörbék szerint gyakorlatilag azonos arányszámokkal voltak jellemezhetők. A teljes kiegyenlítésű tározó esetében a közép-vízhozam egyenletes kiszolgáltatásához ezen közép-vízhozamnak megfelelő évi vízmennyiség háromszorosának megfelelő tározót kell építeni: K = 3.(31,6. 10® [s/év] . KÖQ [m

3/s]) = 3. V (11)