Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

5. szám - Bakucz Péter: A hidrodinamikai fraktál diszperzió

292 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. ÉVI". 3. SZ.. ami a valószínűség megmaradását és a P(x) stacionaritá­sát fejezi ki. Jelen esetben f," 1 az f leképező függvény inverze. Látható, hogy a háztető leképezésre P(x) = 1. Kétdimenziós áramlás esetén a fázistérfogat megma­radása miatt nem léteznek attraktorok, így a mozgás pe­riodicitását a kezdőfeltétel határozza meg. Esetünkben a mozgás porózus állapottéren zajlik le, amely valószínű­ségi skálán jellemezhető rendszertelenséget jelent. 2.2. Termodinamikai formalizmus A fraktálok számítástudományi szempontból olyan a­lakzatok, amelyek kódolhatók. A kódolás az adott me­móriaterület gazdaságos felosztására szolgálhat. A hid­rodinamikai diszperzió mintázatának digitális mátrixát az operációs rendszer négyfa-struktúrában tárolja. Ezen négyfa-struktúrát a további feldolgozás számára bejárási algoritmusokkal kell kiegészíteni. A bejárás fraktál­geometriai jellegzetességeket hordoz. A számunkra fon­tos információ a négyfa-geometriai struktúra által deter­minált helyein kereshető. A geometriai struktúra több szintes fraktállal adott, amelynek dimenziója megegye­zik a laboratóriumi kísérlet által megkérdőjelezett de az elméleti vizsgálatok által egyértelmüsített, s általunk el­fogadott valós számmal. Ismert a kezdeti^alakzat, és a rákövetkezési szabály, s ennek ismeretében tudjuk a mintázat számunkra fontos részhalmazát visszakeresni, illetve tárolni. Miután a matematikai formalizmusba fi­zikai paramétereket vittünk implicite, várható, hogy a tömörítés hatására az adattárolási igény számunkra ked­vező módon redukálódik. Ezen törekvésünk elméleti ol­dalról találkozik a termodinamikai formalizmus eszköz­rendszerével olyképpen, hogy egy (mostani bemutatá­sunkban a Hilbert-, de általánosan tekinthető) fraktál szintjeinek valószínűségi mértéktérbeli értelmezése a termodinamika alapvető paramétereinek statisztikai megfelelőjét adja. Ez tehát azt jelenti, hogy az adattáro­lásunk során a termodinamikai formalizmust használjuk fel. « S 24 iX « 11 2* 13 39 U 31 •32 L 2 rt 3 J~l j-i •3 r 1 d TT fii <1 'Px 1 u irf 1 113 itt ti" P 1 n„ 1. ábra. A Tekintsük a Hilbert-fraktált (/ ábra). A Hilbert-frak­tál ún. térkitöltő ív, azaz határátmenetben egy kétdimen­ziós alakzat minden pontján átmegy. A négyzet, ahol a Hilbert-fraktált értelmeztük négyfa struktúrával van fel­osztva. Ezt a négyfát kell a Hilbert-fraktál megfelelő szintjeivel bejárni. Jelen esetben úgy realizálható, hogy egy n-edik rekurziós szinten minden (i, j-vel jelzett) négyzet intervallumhoz hozzárendelhető egy kettes számrendszerbeli szám, aszerint, hogy a Hilbert-fraktál éppen milyen irányból érkezik, illetve milyen irányba hagyja azt el, tekintettel arra, hogy a négyfa elemeit kell a fraktállal bejárnunk. Kezdetben az egyes negyedekhez az C f c def: = {0001,0011,1110,0001} kódhalmazt lehet rendelni. Megállapodás szerint a bejá­rás az óramutató járásával ellentétes. Általában n-edik szinten az előző lépésben meghatá­rozott kódokhoz a Ch -halmaz elemeit rendeljük, megfe­lelő forgatás után. Az n-edik lépésben 4" számú interval­lum szerepel, s minden lehetséges kód előfordulhat. A Hilbert-fraktálon lehet mértéket is definiálni, mégpedig úgy, hogy az T\ = (0001,0011) e C h párhoz a pi, az r 2 = (1110,0001) e Ch párhoz a p 2 = 1-pi valószínűséget ren­deljük, majd rekurzívan ismételjük. Az n-edik lépésben r, n, rí"' 1, r 2, ... intervallumokhoz rendre pi", p, , p2, .. valószínűség rendelhető. Az n -> oo esetben a kapott nem-folytonos eloszlás az ún. fraktál mérték (Beck és Schögl, 1992). Hilbert-fraktál A fentiek alapján belátható, hogy a fraktálok kódolá­sa úgy történhet, hogy egyes részeihez egyértelműen hozzá rendelhető egy szimbólumsorozat. A hozzárende­léshez elég két dolgot figyelembe venni: 1. az alaphalmazt, a leíráshoz szükséges szimbólu­mok halmazát, és a 2. nyelvtant, azokra a szabályokra, melyek megadják milyen sorozatok fordulhatnak elő. A felosztással a fraktál elemek száma rohamosan, általában exponenciálisan növekszik: W(n) a exp (K* n) ahol Ko a fraktál dekódolására jellemző ún. topológikus entrópia (Tél, 1988). Tegyük fel, hogy a fraktál dekódo­lása megtörtént. Jelölje S|, s 2, s 3, ... s„ = (Sj) = Sj a dekó­dolásban előforduló valamelyik n hosszúságú szimbó­lumsorozatot. Az Sj elemek a 0,1, ... , k-1 értékeket vehetik fel, j = 1, ... , W(n) a szimbólum sorozatokat indexelő szám. Minden kódhoz tartozik egy doboz, a­mely lefedi a fraktál valamelyik részét. Ezek a dobozok természetes módon illeszkednek a fraktál struktúrájához. Tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy a dobozok d­dimenziós kockák. Válasszuk a fraktál lineáris méretét egységnek, s je­löljük annak a doboznak az élhosszúságát, amely az Sj kódhoz tartozik e 3 e(Si)-veI. Mivel n növelésével a do­bozok egyre kisebbek lesznek, érdemes a távolságskálák olyan jellemzőjét bevezetni, mely véges marad n -> » határesetben. Ez az

Next

/
Thumbnails
Contents