Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

3. szám - Bartha Lajos: A reformkori felmérések műszerei

BARTHA I,.: A reformkori felmérések műszerei 183 zó eszközök voltak, amelyeket még a XIX. sz. közepén is használtak. A pontos felméréseknél azonban a kompasz csak kisegítő eszköz volt (éppen a mágneses elhajlás bizonytalan, időben és térben változó értéke miatt), és már az I. katonai kelmérés utasítása is előírta a meridián - észak-dél vonal - csillagászati meghatározását (Borbély-Nagy, 1932). A XVIII. sz.-i térképek díszítésén, a régi leltárkönyvekben. és a múzeumok mai gyűjteményében egyaránt gyakran találkozunk a teljes (360 fokos) vagy gyakrabban a félköríves szögtárcsával (az "asztrolábiummal", ill cirkumferentorral). A cirkumferentor tovább fejlesztéséből alakult ki a "magasságmérő", amelynek dioptrája a vízszintes tengely körül forgatva magassági szög mérésére is alkalmas volt. Az utóbbi műszer típus, vízszintes és függőleges elforgatási lehetőségével már a modern teodolit egyik előfutára. Bár a századfordulón e műszerek már avultnak számítottak. a gyakorlatban még az 1850-es években is használatban maradtak. Még az Institutum Geometriáim 1846. évi svábhegyi felmérési gyakorlatának kedves díszítő rajzain is ott látjuk a magasságmérővel dolgozó kis puttót. E műszerek vízszintes körének vagy félkörének átmérője általában 25-40 cm között mozog, és nagyjából ilyen hosszú volt a célzó dioptra is. A XVIIIXIX. sz. fordulóján készített szögtárcsák és magasságmérők beosztása többnyire 1 fok élességű volt (néha 1/2 fokos osztást is találunk rajtuk), de átlós osztással 10 ívperces leolvasást is megengedtek. A hazai használatban elsősorban a német és osztrák gyártmányok terjedtek el: a XVIII. sz. végéig Brander (Augsburg), majd ezeket a Voiglander, Jaworsky és Starke, a múlt század derekán a Kraft-Jéle készítmények váltják fel. Sok azonban a cégjelzés nélküli műszer, ezek egy részéről feltehető, hogy valamelyik kisebb műhely egyedi gyártmánya. Több hazai készítményt is őriznek gyűjteményeink (Szent-Iványi, 1970, Fejér). A XIX. sz. első felében terjedtek el szélesebb körben a szögkitűző, derékszög kijelölő eszközök. A XVIII. sz. derekán a földmérők többnyire a mérőasztal két, derékszögben érintkező éle segítségével határozták meg az egymásra merőleges irányokat (amint az Spalla rajzán is látható). Alkalmaztak még nagy méretű, T betű alakú keresztléceket is. amelyeknek szárai jelölték ki a 90°-os szöget (Irmédi-Molnár, 1939, 1. és 4. ábra). Telekfelméréseknél néha még az úgynevezett "egyiptomi háromszög"-et is alkalmazták. A XVIII. sz. végén azonban már általánosan elterjedtek a dioptrás derékszög-kitűzők és a célzóhengerek. Az előbbiek voltaképpen két, egymásra merőlegesen összeillesztett dioptrás vonalzóból álltak. Az utóbbiak olyan fémhengerekből álltak, amelyek palástján négy hasíték volt, kettő-kettő egymással diametrálisan átellenben, egymástól pontosan 90 fokos szögben elhelyezve. A függőlegesen felállított henger résein át célozva egymásra merőleges irányokat lehetett kijelölni. A XIX. sz. első felében jelennek meg az előbbieknél kisebb, könnyebb szögtükrök, majd a szögprizmák. A szögtükrök számunkra azért is érdekesek, mert magyar vonatkozásuk is van, a Gáty-féle szögtükör révén. Ennek gondolata Gátv István (1780-1859) mérnök nevéhez fűződik, aki 1840 körül készíttette nagy pontosságú derékszög-kitűző műszerét. Az ódon mérőeszközök sorában itt említjük még az átmérőt, vagy mérőkereket (hodometer-t), amelyeket távolságok, útszakaszok hosszmérésére alkalmaztak. Működésük azon alapult, hogy egy ismert kerületű kerék fordulatait számlálta a megfelelő fogaskerekes áttétel. Kassai Raisz Károly és Frenvó Dániel - egymástól függetlenül - 1825-ben még készített tökéletesített hodometert. Jelentős fejlődést tapasztalhatunk a szintező műszereknél (Bendejy, 1958). A XVIII. sz. végén még gyakran alkalmaztak dioptrás szintezőt, bár - mint említettük - az 1780-as években beszereztek hazánkban is távcsöves műszert. A pesti Haurant-műhely még az 1820-as években is gyártott dioptrás szintezőket, amelyek lényegében egy 60-75 cm hosszú dioptrás lécből (vagy rúdból) és az erre szerelt egy vagy két csöves libellából álltak. A pontos szintbeállítást az aránylag hosszú, 25-40 cm-es libella csövekkel érték el (Szent-Iványi, 1971. Puskás, 1993. Fejér). A hazai szintezési munkálatok fejlődésére és az egyre pontosabb szintező műszerek beszerzésére nagy hatással voltak az 1820-as években meginduló rendszeres szintezési műveletek. Az Építésügyi Főigazgatóság Hajózási Osztályának keretében Huszár Klátyás irányításával kezdődött a "tiszai mappáció", amelynek végrehajtásához már akkor modernnek számító műszereket is beszereztek (Bendejy, 1958). Az 1820-1850 közti időszakból fennmaradt távcsöves szintezők aránylag nagyobb száma is jelzi a korszerű műszerek elterjedését. Ezek a műszerek többnyire teljes vízszintes (limbus/.) körrel, és kb. + 15 fokos függőleges beállíthatósággal. ill. ennek megfelelő fokbeosztással készültek. A távcsővel párhuzamos két csöves libellán kívül a műszertalpra szerelve beállító libellákat, majd utóbb doboz- (buborék) libellákat is találunk. A távcsövek 15-30 mm-es objektív átmérőjű, 20-40 cm hosszú műszerek voltak. 10-20-szoros nagyítással. A nálunk használatos műszerek többsége a bécsi E. Kraft. a Starke és a Voigtlander testvérek műhelyéből kerültek ki. A század derekán már könnyen hordozható zsebszintezőket is gyártottak, egyik-másik hazai műhelyben készült. A XIX. sz. elején terjedtek el a modern teodolitok, amelyek a hazai használatban az 1830-as évektől bukkantak fel. Függőleges és vízszintes (limbusz) osztott körrel ellátott szögmérő eszközök, különféle elnevezéssel inár jóval korábban is használatosak voltak. A többnyire csak dioptrás irányzás és a körosztás hibái miatt ezek pontossága azonban korlátozott volt. A pontosabb szögbeosztás érdekében nagy méretű osztott körökkel felszerelt műszerek - vertikális körök, ismétlőkörök - terepi alkalmazását viszont súlyuk és nehéz felállításuk hátráltatta. A Ramsden- majd a Reichenbach-féle precíziós másoló körosztó gépek használata azonban lehetővé tette az aránylag kis átmérőjű (15-30 cm-es) de mégis pontos osztott körök készítését, egyúttal a tökéletesített objektívek révén már aránylag rövid, de kellő nagyítást nyújtó, jó leképezésű célzó-távcsöveket készíthettek az optikai-finommechanikai cégek (Bennett, 1987, 9. fejezet).