Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)

3. szám - Kaján Imre: Egy tudomány születése: A mérnök útja a gazdaságilag felzárkózó Magyarországon

168 Egy tudomány születése: A mérnök útja a gazdaságilag felzárkózó Magyarországon, 1750-1850. Kaján Imre Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyű jtemény 1054. Budapest Alkotmány u. 27. Kivonat: A címben jelölt időszak elején, még nem volt magától értetődő, hogy egy vízügyi kérdésben mérnököt kell alkalmazni A végén - a Tisza-szabályozás megindulásakor - a műszaki alternatívák és műszaki döntések meghozatala már kizárólag a kor mérnökének feladata volt. A Jászság és Nagykunság, e "Szabad Kerület"-ek szorgalmazták először, hogy a Tisza kiöntései ellen védekezhessenek. Az alföldi vízszabályozások történetében úttörő beavatkozás, s egyben az első jelentős és nagy hatású gazdasági célú ármentesítés a Tisza-balparti Mirhó-fok elzárása volt 1754-ben. Az ú.n. Mirhó-gátat négy nagykunsági település: Karcag, Kenderes. Kisújszállás és Kunhegyes építette közerővel, majd erősítette meg 1761-ben. Szolnok megye a gátat 1776-ban elbontatta azzal az indokkal, hogy a Tisza rövid időn belül (1770. 1772, 1774) emelkedő árvizeivel sújtotta a vidéket, s ezt egyesek a vizek szétterülésének megakadályozásával magyarázták. A Nagykunság árutermelő földbirtokosai 1785-ben immár mérnöki segédlettel építették újjá a gátat. A mezőgazdasági célú ármentcsitések kimenetele sokáig váltakozó sikerű volt. míg az érdekelteket társulattá nem lehetett tömöríteni. Az 1840-es évekre a két legfontosabb hazai vizimü: a Pestről kiinduló Beszédes József nevével fémjelzett üuna-Tisza-csatorna. és a Vásárhelyi és köre által vitt Tisza-szahályozás voltak c szakmai viták sarokpontjai. A Duna-Tisza csatorna azóta sem épült meg, míg a Tisza szabályozását - bár Vásárhelyi Pál már megkezdése előtt meghalt - megindították és be is fejezték. Kulcsszavak: vízügyi történelem, árvízmentesítés, mérnöki szaktevékenység. E tanulmány címében jelölt időszak alatt a mérnökség Magyarországon igen nagy utat tett meg. Elején. - a XVIII. sz. közepén - még egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy egy vízügyi kérdésben mérnököt kell alkalmazni. A végén - a Tisza-szabályozás megindulásakor - a műszaki alternatívák és műszaki döntések meghozatala már kizárólag a kor mérnökének feladata volt. A fent vázolt két szélső pontot természetesen a társadalmi-gazdasági szereplők igénye határozta meg, s ilyenformán a mérnök jelenléte valamennyire az adott korszak gazdaságát, társadalmi viszonyait (társadalmának saját gazdaságához való viszonyát) is jellemzi. Természetes, hogy a török uralom, és az ország visszavívása után rendkívül nagy különbségek voltak az cgyes területek fejlettségében, sőt még népesültségében is. A vízügyi szempontból legkritikusabb helyzetben levő Alföldön is igen eltérő volt ez: a már a középkor óta kiváltságokat élvező jászkunok és a kamarai birtokok (telepítések) hamar a mezőgazdasági árutermelés útjára léptek, míg más vidékek még majd egy évszázadig a hanyatló ártéri gazdálkodás éppen csak iétfenntartó formái között voltak, s népességük is lassabban növekedett. S jóllehet minden alföldi megyének volt mérnöke, azt összehangolt, nagyobb térséget érintő munkára eszébe sem jutott használni senkinek. Az említett jász-kun szabad kerületek jutottak el legelőbb eddig a "beruházásig". Szabadságuk, melyet még 1279-ben IV. (Kun) László király adományozott, gazdasági (sőt. bizonyos fokú politikai) önállóságot biztosított a számukra, mindenek előtt kereskedői jogokat. A török háborúk és Rákóczi-szabadságharc után visszatérő (ill. betelepülő) lakosság hamar felismerte a lehetőséget, s 1745-ben megújíttatta e jogot (pénzbeni megváltással). A már ekkor az árutermelés útjára lépett területeken a fő kereskedelmi cikk a gabona és a hús volt. A Jászság és Nagykunság voltak az alföldi rideg állattartás legfőbb területei, mégis ők. a Szabad Kerületek szorgalmazták először azt. hogy a Tisza kiöntései ellen védekezhessenek. Ennek oka a jól jövedelmezett szántóföldi területek növekedése, és az volt. hogy a rétek-legelők elárasztásához a vizet a Hortobágy és Berettyó fokain is biztosítani tudták. Az, hogy melyik az a Jok, amelynek elzárásával nyerhető a legnagyobb termőterület (ill.. hogy a többi /ótokról merre és hogyan vezethető az éltető víz), a saját birtokuk igen részletes ismeretérc vall. Ez az alföldi vízszabályozások történetében úttörő beavatkozás, s egyben az első jelentős és nagy hatású gazdasági célú ármentesítés a Tisza-balparti Mirhó-fok elzárása volt, 1754-ben. Az ú.n. Mirhó-gátat négy nagykunsági település: Karcag, Kenderes, Kisújszállás és Kunhegyes építette közerővel, majd erősítette meg 1761ben. A szabad jász-kunokkal szomszédos birtokos Orczy Lőrinc báró jó gazdálkodó, felvilágosult főnemes lévén, hamar átlátta a gát hasznát, s azt továbbfejlesztette (hullámverés elleni rőzseművekkel. valamint védőfűzes telepítésével, 1767.). Hogy mennyire nem volt még egyértelmű a mezőgazdasági árutermelés fölénye a hagyományos ártéri gazdálkodással szemben, azt az is mutatja, hogy Szolnok megye a gátat, 1776-ban elbontatta. A bontás indoka az volt. hogy a Tisza rövid időn belül (1770.. 1772.. 1774.) emelkedő maximumú árvizeivel sújtotta a vidéket, s ezt a vízszint-emelkedést egyesek a szétterülés megakadályozásával magyarázták. (A növekvő maximumok oka még könnyen lehetett a vízgyűjtőn a XVIII. században megkezdett intenzív fakitermelés is). Igazából azonban arról lehet szó, hogy a megyei birtokosok még nem álltak a Jász-Kun kerületek gazdasági szintjén, s területükön társadalmi feszültségeket keltett az ártéri gazdálkodásban megélhetését vésztők tömeges megjelenése. A pénz azonban nagy úr: a nehezen feltört ármentes szűz területek hasznáról és a dús legelőkről a Nagykun-