Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)
3. szám - Dóka Klára: Vízépítők, földmérők, útépítők: mérnökeink a 18. század végétől a polgári forradalomig
154 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996.76. .ÉVI',3. SZ pontjába - a nyugdíjazottak helyére - folyamatosan kerültek új mérnökök. 1824-től már itt dolgozott rajzolóként Keczkés Károly és Vargha János is 3 9 A térképezők és a Főigazgatóság között sajátos munkamegosztás alakult ki. A Főigazgatóság elsősorban az adminisztratív irányításban, a térképezők csoportja pedig a gyakorlati munkában kapott szerepet. A hivatali ranglétrán csak a központban lehetett emelkedni. A rajzolók segédmérnökök lettek, majd innen léptek magasabb vezetői (segédigazgatói) státusokba. Az egyre bürokratikusabban működő Főigazgatóság nehezen fogadta soraiba a terepen dolgozó, bármilyen nagy gyakorlattal rendelkező mérnököket. 1829-ben Vásárhelyi, aki ekkor már a dunai felmérések vezetője volt. másodízben tett kísérletet, hogy hajózási mérnök legyen, de kéréseit elutasították. A hajózási mérnök állásokat ekkor fiatal, terepgyakorlattal nem rendelkező, de tehetséges mérnökök (Zelenka Lajos. Berger József. Keczkés Károly) töltötték bc 4 0. Vás^helyi csak 1836-ban lépett állami szolgálatba. amikor Keczkés Károly és Tenczer Károly társaságában kapta meg a régóta kért beosztást. Lányi Sámuel, aki 1833-ban kapott megbízást a Tisza szintezésére, sohasem lett főigazgatósági mérnök. Csapatához ugyanakkor egy sor kiváló térképezőt gyűjtött maga köré (Barla Sámuelt, Forherger Lajost. Perlherg Gusztávot. Pribék Bélát. Tápay Jánost, bodor Jánost. Rauschmann Gusztávot stb). akik nélkül a Tisza felmérés végrehajtása elképzelhetetlen lett volna 4 1. 1828-tól a főigazgatói tisztet a Galíciából származó Rauchmüller von Ehrenstein töltötte be, aki szintén katonai mérnökként csak rövid ideig volt előzőleg Magyarországon 4 2 Több. mint tíz évet töltött hivatalában, majd helyét Lechner Jór.ve/'foglalta el. 1839-ben az udvar már meg sem kísérelte, hogy a kiváló szakemberekből álló. ekkor már hazai származású kb. 120 fős műszaki gárda élére idegenből hozzon igazgatót 4 3. Lechner korábbi pályafutása során a Felvidéken dolgozott. 1822-ben Kassán építési adjunktus volt. majd Eperjesre került, és vízügyi vonatkozásban a Tisza Csap-Záhony-Cigánd közti szakaszával foglalkozott 4 4. Főigazgatósága idején a szervezetben a vízügyi mérnökök egyértelműen vezető szerepel kaptak. A három segédigazgatói tisztet: Zelenka Lajos (vízügyi), Berger Lajos (középítészeti). Keczkés Károly (híd- és útépítési) töltötte bc. akik - mint láttuk - másfél évtizeddel ezelőtt, ugyanilyen sorrendben hajózási mérnökök voltak. Vásárhelyit Lechner hajózási felügyelővé nevezte ki. Az időközben magasabb beosztásba került Tenczer Károly állását és a Hajózási Igazgatóság többi álláshelyeit ő a Duna mappációnál mellette dolgozó mérnökökkel töltötte be (Vargha Jánossal, Tomsich Domokossal, Kecse Ferenccel), és a tiszai térképezők. akik az 1840-es évek közepéig még a gyakorlatban tevékenykedtek, nem kerültek a Főigazgatóságra 4 5. Az 1840-es évek közepén a központi hivatalokban kezdte pályafutását ugyanakkor egy sor fiatal mérnök, akik már csak a 19. század második felének műszaki munkáiban kaptak jelentős feladatokat (Varásdv Lipót, Liedemann Emil, Ujházv János, Iiinger János, Wallandt Llenrik) 4 6. A Főigazgatóság mérnökei által végzett, irányított vagy ellenőrzött munkákat céljuk szerint három csoportra oszthatjuk a/ mezőgazdasági célúak b/ közlekedési célúak c/ felméréssel összefüggők. A mezőgazdaság fejlődését elősegítő szabályozásokban nagy szerepük volt a megyei és uradalmi mérnököknek. így a Vízi és Építészeti Főigazgatóság munkatársai főként ellenőrző, irányító szerepet kaptak. A nagyobb folyók, bonyolultabb vízrendszerek szabályozási tervcil ők készítették. A Duna vízgyűjtőjében az egyik fontos munka a Rába vízrendszerében folyt, melyhez a Hanság mocsár is csatlakozott. 1795-1799-ben Hegedűs János. Sopron megyei mérnök irányításával a Rábcát mélyítették ki Bősárkány és Királytó között. 1792-ben Király György, Győr megye mérnöke készítette el a Rába-vidék és a környező mocsárvilág térképét, majd ezt a Főigazgatóságról kiküldött Sax Zakariás említett felmérése és szabályozási terve követte 4 7 1813-ban készüli cl az új Rábca meder Királytó és Nagy Egererdő között, és ebbe vezették a Hanságból induló főcsatornát, mely az Eszterháza környéki vizeket vezette le 4 8. A munkálatok során egyre világosabbá vált. hogy a Hanság lecsapolásáho/. a Rába alsó szakaszának rendezése, a torkolat kibővítése, gyakorlatilag az egész vízrendszer komplex szabályozása szükséges. Erről 1833-ban Keczkés Károly állított össze tervet, mely alapja lett a viszonylag későn, csak a 19. század utolsó évtizedeiben végrehajtott munkálatoknak 4 9 A Tisza völgyében a legeredményesebb munka a Körös- és Berettyó vízrendszerben ment végbe. Az első részletes szabályozási tervet Vay Miklós, a területre küldött királyi biztos készítette 5 0. Érdemi csatornázás a fokok és erek medrének bővítésével a birtokosok kérésére a Kis-Sárrét mocsárvilágában folyt. A Fekete Körös és egyik mellékága, a Gyepes közt kiásták az Óvári-csatornát. melynek nyomán Sarkad és Doboz közt a terjedelmes mocsárvilág eltűnt 5'. Az 1830-as években a Hármas-Körösön átvágásokkal folytatták a munkát 1823-ban Huszár Mátyás átfogó tervet állított össze, de születtek más elképzelések is (Beszédes József, Keczkés Károly munkái). A szabályozásnak vitatott pontjai a Kis- és Nagy-Sárrét lecsapolását, a Fehér- és Fekete-Körös egyesülését illetően voltak. Az itteni munkálatokat vármegyei közmunkában, a lakosság bevonásával végezték, a Főigazgatóság azonban Vargha .János személyében hosszú évekre (1829-től 1834-ig) megfelelő mérnököt bocsátott az érdekeltek, és az akkor működölt királyi biztos, Zichy Ferenc rendelkezésére. A közlekedési célú vízimunkálatoknál a 19. században elsőként az 1802-re megépült Ferenc-csatornát említhetjük, melyet mint mondtuk. Kiss József és Gábor tervezett. A Bezdán és Bácsföldvár közt vezető csatorna a hajóutat 227 km-rel rövidítette meg. A megfelelő hajóút biztosítása érdekében 1821-től a Duna Paks alatti szakaszán létesítettek átvágásokat, majd 1831-ben rendelte cl a helytartótanács a Felső-Duna szabályozását. 1837-től Gutor és Vének között dolgoztak. A dunai hajósok fontos célja volt, hogy a tengerhez kijussanak, azonban ide csak a Vaskapu zuhatagjain ke-
