Hidrológiai Közlöny 1996 (76. évfolyam)
2. szám - Scheuer Gyula: A Budapest–Békásmegyer Kálvária-tetői alsó-pleisztocén édesvízi észkőkúp paleo-hidrogeológiai vizsgálata
106 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1996. 76. ÉVF. 2. SZ A Békásmegyeri öblözet közvetlen környezete ill. a medence peremét jelző kiemelt helyzetű dombvonulatok a vizsgált területen belül a pleisztocén elején különösen gazdagok voltak hévforrásokban (Lábra.) E hévforrásokból képződött karbonát anyag alapján 5-6 egymástól független forrástevékenység igazolható. Ezek sorába tartozik a Kálvária-tetői előfordulás is, amelynek kifejlődési és keletkezési körülményei a megfigyelések szerint alapvetően eltérnek az előzőekben felsorolt tavi típusú édesvízi mészkövekétől. A Kálvária-tetői előfordulásnál tapasztalt rétegzettséget, dőlési viszonyokat és egyéb formákat a különböző édesvízi mészkő típusokkal összehasonlítva megállapítható, hogy genetikailag a Kálvária-tetői az édesvízi mészkőkúpokra jellemző adottságokat mutatja. E felismeréssel a Budai hegységi karbonátos hévforrás lerakódásokra vonatkozó ismeretcink tovább bővültek, színesítve ezzel a palco-hidrogcológiai adottságokat is. 2. Az édesvízi mcszkőkúpok elterjedése cs kifclődés formáik 2.1. Elterjedésük A források által létrehozott kiválások-lerakódások cgyik érdekes és esetenként látványos típusát képviselik az édesvízi mészkőkúpok, amelyeket a felszínre lépő különböző származású mélységi vizek halmoztak fel (l.kép). Ezek a sajátos édesvízi mészkőformák a kevésbé gyakori megjelenés formák közé tartoznak, mert a környezeti feltételeken túlmenően képződésük bonyolultabb vízföldtani és vízkémiai adottságok függvénye. 1. kép. Oszlopos édesvízi mészkő Hammam Meskoutine-nál (Algéria) Magyarországon sem eltcíjcdt típus. Legismertebb előfordulásai a Balaton környéki területekre korlátozódik (Tihany, Pula) és képződésük a kovás-karbonátos kiválásokhoz kapcsolódik, mivel olyan forrásvizek halmozták fel, amelyek a pliocén bazalt vulkanizmussal hozhatók összefüggésbe. A hazai szakirodalomban azonban számos leírást találunk a felvidéki és erdélyi forráskúpokról, amelyeket az ott fakadó ásvány és gyógyforrások halmoztak fel (Rolemán I. 1896, Pálfy M. 1905, Staub M. 1893, 1895, Szontágh T. 1908). Az irodalomban ismertetett helyeken a leírásokból még közvetlenül megfigyelhetők és tanulmányozhatók voltak. Az európai cs a világ számos országában lévő előfordulásokat - részben leírásból, részben pedig helyszíni tapasztalatokból, - ismerve megállapítható, hogy ezekhez hasonló, vagy megegyező kevés helyen található. 2. kép Lapos, pajzsszerü édesvízi mészkő Szántónál (Szlovákia) A felvidéki részeken a legnevezetesebbek többek között a szántói (2. kép), a gyűgyi, a szklenói, a gánóci, a zsibrai, a szepesváraljai, Erdélyből pedig a kiskaláni, a borszéki, a bélbori és a szentgyörgyfúrdői előfordulásokat érdemes megemlíteni. Európában az előzőekben felsoroltakon túlmenően a kaukázusi (Lastraki) és Örményországban a kiskaukázusi előfordulások ismertek, mert itt jelentős számban találhatók a források környezetében édesvízi mészkőkúpok. Ezek közül az areguni, az attasi, a jerax-i, az artobuni és a dzsermuki előfordulások a legismertebbek (Vartanjan G. Sz. 1977). Az olaszországi előfordulások közül a Rapoláno-it indokolt megemlíteni. Ezt az édesvízi mészkövet a rétegzettségi adottságokkal együtt (Chefetz H.S.- Folk R.L. 1984.) "lejtős halmok" (Sloping Mounds) tipikus példájaként tárgyalják. Ázsiából is számos előfordulás ismeretes. Ezek közül az iráni Zendan Szulejman-i óriás kúpról rendelkezünk részletes adatokkal, ahol a forrásvíz 500 m átmérőjű és 110 m magasságú kúpot épített fel (Damm B. 1968). Iránból ismertek még az Ask város környékén lévő forráskúpok is (Waring G. A. 1965).
