Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

2. szám - Stegaroiu, Paul–Negriu, Aurelia: Folyók kisvízi hozamainak növelése tározókkal

STEGAROIU, P.-NEGRIU, A.: Folyók kisvízi hozamainak növelése 119 Meghatározott vízgyűjtő esetében a szerzők csak egyetlen mértékadó szelvényt vettek figyelembe, azt, amely elhelyezkedésénél fogva összegezhette és egyszersmind kiegyenlíthette az esetleg eltérő vízjárású mellékfolyók hatásait. A vizsgált 15 fontosabb folyó közül 5-öt választottak ki, ezek jellegzetes vízhozamszabályozási görbéit, azaz a rájuk megállapított y = y(p) függvényeket az 1. ábra mutatja be. Összehasonlításul az 1. ábra feltünteti a Duna orsovai szelvényére számítható elméleti összefüggés diagrammját is. Egyértelmű ennek kedvező alakja, aminek az is az oka, hogy a Duna a Kazán szoros alatt már kiegyensúlyozott vízjárású. I. ábra. A lefolyás szabályozottsági mutatójának (y) alakulása a tározottsági mutató (p) függvényében Románia nagyobb folyóin. Az 1. ábráról nyomon követhető Románia folyói vízjárásának legtöbb sajátossága. A Visó és a Jalomica folyók függvény görbéi fogják közre a vizsgált többi folyó vízgyűjtőjére jellemző, legyezőszerűen szétfutó görbék nyalábját. Az első, általános érvényű megállapítás az lehet, hogy a Maros és a hozzá hasonló nagyságrendű folyók (Olt, Szeret, Szamos) jelleggörbéi egymáshoz nagyon hasonlóan alakulnak. Ennek a négy folyónak az összesített évi vízmennyisége Románia "belső" folyóiénak az 57 %-át teszi ki. Az 1. ábra jelleggörbéi alapján tehető részletesebb következtetések: 1. A y = y(p) függvény semmiképpen nem tekinthető egyszerű, lineáris összefüggésnek, amint azt egykor egyes szekértők vélték. Bebizonyosodott, hogy (a fajlagos mutatókat tekintve) minél szabályozottabb egy adott vízgyűjtő, a kisvízhozamoknak újabb tározók építésével történő további növelése egyre kevésbé hatékony. 2. Ha az adott vízgyűjtő szabályozottságának foka kisebb, mint 0,45 - 0,55, elsősorban akkor lehet a tározott víztömeg a vízgyűjtő méreteihez illő. Ha mindenáron magasabb szabályozottsági fokra törekednénk, ez a kiszolgáltatandó vízhozam jelentős növelésével járna. Jellemző példa erre az Arge§ folyó vízgyűjtője (ezen belül a Dimbovifa részvízgyűjtő kiemelten is), ahol a rendkívül magas vízigények (elsősorban a főváros, Bukarest vízellátásának kívánalmai miatt) már olyan tározók létesítését kívánták meg, amelyeknek hasznos víztömege, a mértékadó szelvényre vonatkoztatva, elérte a folyó sokéves vízmennyiségeinek 45-55 %-át, vagyis az 1300 millió m

3-t. Az igénybe vett vízhozam is elérte a sokéves középvízhozam 50 %-át. A megvalósítható megoldásokra törekvő számítások mutatták, hogy az ajánlott szabályozottsági küszöbnek a meghaladása kedvezőtlen. 3. Amikor a szabályozottság foka mégis nagyon magas, pl. a szabályozottan lefolyó vízhozam eléri a sokéves átlagos középvízhozamnak 85-95 %-át is, olyan hasznos térfogatra kellene kiépíteni a tározókat, ami meghaladja a folyó sokéves átlagos középvízi mennyiségeit. Sikerült olyan folyókat is feltárni, ahol a szabályozottsági fok iránti túlzott igény az átlagos évi vízmennyiséget 3-4-szeresen meghaladó hasznos tározótérfogat kialakítását követelte volna meg, ami nyilvánvalóan megvalósíthatatlannak bizonyult. 4. A y = y(P) függvény görbéje kezdő szakaszán meglehetősen meredek, ami azt mutatja, hogy az elsőként megépített, ésszerű méretű tározó lesz a leghatékonyabb a vízpótlás szempontjából. Az elemzés még azt is eredményezheti, hogy a viszonylag kiegyensúlyozott vízjárású, kifejezetten hegyvidéki folyókon elérhető a vízhozamok sokéves átlaga 75-80 %-ának megfelelő szabályozási vízhozam is, az éves tározótérfogatoknak csupán a felére kiterjedő tározókkal. Ugyanazon tározottsági fok mellett viszont ((3 = 0,5) elsősorban a síkvidék folyóin a szabályozott vízhozamokkal a sokéves átlagvízhozamnak csak az 55-60 %-a érhető el. A vizsgált 15 folyót tekintve, a legkedvezőtlenebb és a legkedvezőbb esetek szabályozottsági foka 0,54 és 0,82 volt. Ennek ismeretében a szabályozottság foka összefüggésbe hozható a C

v (Pearson f.) variációs tényezővel is. Románia vízjárási viszonyai között a hegyvidéki vízgyűjtőknél a C

v érték 0,15-0,20 között alakulhat, ahol a fajlagos lefolyás 20-40 1/s.km

2, míg az alföldi vízgyűjtőkön, ahol ez csak 1 1/s.km

2, ott 0,6-0,8 a C

v értéke (Monogr. hidr, 1971.). A Duna romániai szakaszán az éves középvízhozamok C^ értékei 0,18-0,19 között alakulnak. (Encicl. apelor, 1982.). Az 1. ábrán lévő y = y(P) függvény görbéit a szerzők annak feltevésével határozták meg, hogy valamennyi tározót az állandó minimális vízhozam biztosítására létesítik, (és ennek értelemszerűen a lehető legnagyobbnak kell lennie). Ezek mellett a megszerkesztett görbék tájékoztató jellegűek. Konkrét esetekben önálló vízgazdálkodási számításokat kell végezni, figyelemmel a vízhasználók elhelyezkedésére, az igényelt vízhozamokra, a tározóknak az előre bejelentett ürítési-töltési eljárásokhoz alkalmazkodó üzemeltetésére, stb. Az 1. ábra általános következtetései természetesen érvényesek maradnak, különösen, ami a szabályozás elérhető mértékét illeti, és ami a vízgyűjtőket egymástól megkülönbözteti, kiemelvén azokat, ahol az ugyanazon hasznos tározótérfogat a kisvízi hozamok növelésében vezethet maximális eredményhez.