Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)
6. szám - Nekrológ
401 meg Hank Olivér szerkesztésében az 1939-1948 között kiadott Tiszántúli Öntözésügyi Közleményekben. Mi jellemezte mint vezetőt? Az igényesség, a pontosság, a szigorúság és a segítőkész jóindulat. Ismert volt a szigort és az emberséget egy mondatban kifejező szólása, ha valakit felelősségre vont és megdorgált: „a kakas csípje meg". Gyümölcsöző és szoros együttműködésre kérte Ót fel számos intézmény, így a Magyar Tudományos Akadémia több bizottsága, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszéke, a Szegedi Mezőgazdasági Kutató Intézet stb. Számos nem kormányzati társadalmi szervezettel volt szoros és sokoldalú személyi és munkakapcsolata. Ezek közül különösen is kiemelkedik a Magyar Hidrológiai Társaság munkájában, rendezvényein való hosszú időn át aktív részvétele. Irányítása alatt kezdődött meg az OKJ nemzetközi kapcsolatainak kiépülése, kezdetben a szomszéd országok, majd Ausztria, Kanada, Német Szövetségi Köztársaság és Izraelből érkezett vendégekkel és kutatókkal. Számomra felejthetetlen, két aspiránsával Tóth Mihállyal és személyemmel kialakított segítő-partneri kapcsolata. Irányításával készült kandidátusi disszertációm megírása, amely ma 40 év távlatából is a hála és a köszönet hangját ébreszti bennem. Frank Melanie életműve elválaszthatatlan, máig élő szerves gyökere azoknak a tudományos és gyakorlati eredményeknek, amelyek a talaj, növény, klíma, víz, öntözés és mezőgazdasági vízgazdálkodás kulcsszavakkal kifejezhető témakörben Magyarországon születtek. Egyik forrása azoknak a tanulságoknak és következtetéseknek, amelyek jól felhasználhatók a jelen és a jövő feladatának megoldásában az agrohidrológiai és az öntözés növénytermesztésre vonatkozó kutatói és gyakorlati munka területén. Tudományos aktivitását, az adott korszak napi politikai igényei által motivált 1957. évi nyugdíjaztatása után is még hosszú időn át megőrizte, és értékes tanácsadó és kutatómunkát végzett az MTA bizottságai és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem keretében. Az öntözés ügyéhez való elszakíthatatlan kötődését fejezi ki az is, hogy 1993-ban Bogárdi Jánossal - a magyar vízgazdálkodási tudomány kiemelkedő személyiségével együtt ketten alapítói lettek a magyarországi „Aszály és öntözés" alapítványnak. A Magyar Hidrológiai Társaság munkájában, rendezvényeiben hosszú évtizedeken át aktív részvételének méltó elismerését jelentik a Társaságtól kapott kitüntetései: 1978-ban a Schafarzik-emlékérem, 1981-ben pedig a tiszteleti tagság. A társaság kilencvenedik születésnapja tiszteletére külön is kifejezte jókívánságait. Kiérdemelt hivatalos elismerésben csak részben és megkésve részesült. Frank Melanie személyére és életművére is érvényes, hogy azokban él tovább, akik folytatják és fejlesztik mindazt, amit ő elkezdett. Petrasovics Imre Gödöllői Agrártudományi Egyetem 2103 Gödöllő, Pf. 303. PETRASOVICS IMRE Oki. agrármérnök, a mezőgazdasági tudomány doktora, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem ny. á. tanszékvezető tanára. Nemzetközi szakértő, több nemzetközi tud. bizottság tagja, ill. tisztségviselője. Sámsondi Kiss Ferenc mérnök emléktáblájának avatása Hegyesd, 1994. május 12. Sámsondi Kiss Ferenc a 60-as évtized elején volt a KözépDunántúli Vízügyi Igazgatóság tervező mérnöke. Az ő szellemi terméke volt az ún. KDT-lap, amely építőelemként vízmosáskötéseknél, mederburkolatoknál és más vízi műtárgyaknál előregyártottan került széleskörűen alkalmazásra. A legelső ilyen vímosáskötő gát a Badacsony hegy délnyugati oldalán, Badacsonytördemic községben, 1963-ban épült, s ma is jó állapotban működik. A Magyar Hidrológiai Társaság Hidraulikai és Műszaki Hidrológiai Szakosztálya a Közép-Dunántúli és a Veszprém megyei szervezetekkel együtt 1994. május 12-én emlékülést rendezett, melyen Gillyén Péter tartott előadást a KDT lapokból épített szerkezetekről, Bukovszky György és dr. Kaliczka László hozzászólásával. Ez után - dr. Zsuffa István egyetemi tanár és Radács Attila szakaszmérnök szervező munkája nyomán elkészítve - emléktáblát avattak a következő szöveggel: „Őrizze ez a tábla S. Kiss Ferenc mérnöknek a KDT-lap és az azzal való vízépítés feltalálójának a homo faber és a homo ludens eszménykép megtestesítőjének az emlékét!" K.L.