Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

6. szám - Molnár Béla: Víztározók létesítésének vízföldtani adottságai a Duna–Tisza közi Hátságon

341 Víztározók létesítésének vízföldtani adottságai a Duna-Tisza közi Hátságon Molnár Béla József Attila Tudomány Egyetem Földtani és Őslénytani Tanszék 6722 Szeged, Egyetem u. 2-6. Kivonat: A Duna-Tisza kőzi Hátságon az utóbbi évtizedben a talajvíztükör több métert is süllyedt. Ezért fel kell arra az időszakra készülni, amikor a csapadék mennyisége újra több lesz, hogy a talajvízszin minél gyorsabb emelkedését elősegíthessük. Ennek legelőnyösebb megoldása az, hogy a Hátságon lévő tavakban és semlyékekben minél több vizet visszatartunk és onnan a talajba szivárogtatunk. A dolgozat tisztázza az egykori tavak vízkémiai viszonyait, a tóvizek és a talajvíz kapcsolatát, a tavak környéki futóhomok, lősz, tőzeg és a tóvízből kiváló, nedvesen vízzáró karbonátok települési viszonyait. Meghatározza azokat a tótípusokat, amelyek víztározásra, illetve a tóvíz talajba való szivárogtatására a legalkalmasabbak. Kulcsszavak: Limnogeológia. víztározás, talajkémia, tóvízkémia. Bevezetés A jelenlegi száraz évtizedben, amikor a Duna-Tisza közén a talajvíz több métert süllyedt, és az egykori, több, mint 150 kisebb-nagyobb tóból eltűnt a víz, kérdésesnek tűnhet, hogy víztározók földtani adottságairól kívánunk írni. A szakemberek az utóbbi években ui. éppen a DunaTisza közi talajvízszín-süllyedés okait tanulmányozták (Major P. - Neppel F. 1988., Pálfai I. (szerk.) 1990., 1992., Major G. - Major P. - Vargay Z. 1991.). Többek között megállapították, hogy a talajvízszín a csapadék hiánya, a nagyobb mérvű erdőtelepítés, és éppen a szárazság miatti fokozottabb talaj- és rétegvíz felhasználás együttes hatására süllyedt le. A geológus azonban kissé mindig nagyobb időtávlatokban gondolkodik. Közismert, hogy a múlt század közepén, illetve második felében a Kárpát-medencében, és így az Alföldön is volt már száraz időszak. A Fertő-, a Velencei- és a Palicsi-tó ekkor kiszáradt, majd később újra feltöltődött. Az 1940-42. évjáratok átlagostól eltérő hidrometeorológiai viszonyai viszont a szélsőséges belvizes időszakot eredményezték. Mindez arra figyelmeztet, hogy bizonyos idő eltelte után a Duna-Tisza közén is újra emelkedhet a talajvízszín. Lehet ugyan, hogy a két évtizeddel ezelőtti állapotot nem éri el. Időben kell azonban gondoskodni arról, hogy ez az emelkedési folyamat gyorsítható, és szakmailag megalapozható legyen. Ha eljön ez az időszak, véleményünk szerint ennek legjobb hatásfokát a területre hullott csapadék minél nagyobb részének visszatartásával és a talajba való szivárogtatásával érhetjük el. A vízvisszatartás legelőnyösebb módja pedig az egykori tavak medrének víztározóként való felhasználása. A Duna-Tisza közi tavakat, de a már két évtizeddel ezelőtt is száraz, "elöregedett" tómedencéket is, amelyeknek a helyét a negatív morfológiai formák és az egykori tóvízből lerakódott tavi karbonátok mutatják, három évtizede tanulmányozzuk. Először a Szegedi Akadémiai Bizottság, az MTA, majd a Környezetvédelmi Hivatal, illetve jogutódai anyagi támogatásával. Ily módon tapasztalatokat gyűjthettünk még abból az időszakból is, amikor a talajvíztükör a területen a mainál magasabban volt, és a Duna-Tisza közét sok időszakos, vagy kevesebb állandó vizű tó borította. A Duna-Tisza közi tavak, keletkezésüket tekintve, két fő csoportra oszthatók. A Duna és a Tisza völgyben folyóvíz által kialakított morotva tavak, valamint a folyószabályozás utáni holtágak vannak. Az átlagosan 2040 m-rel magasabban lévő futóhomok és helyenként lösz Hátságon szél által kialakított mélyedéseket kitöltő tavak jelennek meg. Jelen dolgozatban, mivel a talajvíz-visszatáplálásnál az utóbbiaknak lehet szerepe, ezért részletesebben ezekkel kívánok foglalkozni. Ezen tavak jelentős része az elmúlt fél évszázadban a gyakorlati élettel valamilyen formában kapcsolatba került. A Kunfehértó, a soltvadkerti Petőfi-tó, a kiskunhalasi Sós-tó üdülési célokat szolgál, a Tázlár melletti tóban halgazdálkodás folyt, korábban a Kolon-tóban, a bugaci Kerek-tóban, a zsombói és az ásotthalmi "tavakban" tőzegtermelés folyt. 1975. január l-jétől a Kiskunsági Nemzeti Park megalakulásától számos tó védetté vált: a szabadszállási Kisréti-, Zabszék-tó, a fülöpszállási Kelemenszék-tó, a fülöpházi Szappanosszék-, Szívósszék-, Hattyússzék-, és Kondor-tó, a bócsai Szekercésszék-, Gáspárszék-, a Szappanos-tó, vagy az ágasegyházi és az orgoványi "tavak", valamint a petőfiszállási Péteri-tó. Korábban a tavakat igyekeztek lecsapolni. Ma éppen megőrizni, vagy újra kialakítani akarjuk. Jó példát mutat erre az Izsák melletti Kolon-tó, amelyet az 1930-as években, amikor a Duna-völgyi főcsatorna megépült, lecsapolták, majd területének egy részét mezőgazdaságilag hasznosították, más részein tőzegtermelés folyt. A második világháború után a vízlevezető csatornák gondozásának elhanyagolása miatt az 1950-es években a természet a területet visszahódította 1975-ben a Kis-