Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)
5. szám - Papp Ferenc: A dunai vízlépcsőrendszer tervezésének környezeti szempontjai és kielégítésük
327 A dunai vízlépcsőrendszer tervezésének környezeti szempontjai és kielégítésük Papp Ferenc 1024 Budapest, Kapás u. 31. Kivonat: A Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer tervezői kezdettől fogva érdeklődéssel, nyitottan és az ésszerű módosításokra készen fordultak a környezetvédelem és az ökológia által támasztott új igények felé. Sajnos, a zöld színű lobogók alatt sokféle politikai szándék - rendszerváltoztatás, technikaellenesség - vonult be a magyar közéletbe. A széles látókörű, szakmailag jól felkészült biológusok, ökológusok, limnológusok, erdészek, kertészek, tájtervezők azonban tudják, hogy az ember egyensúlyba kerülhet életterével, új, saját igényére szabott módokon is. A Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer is szolgálhatja az emberi igényeket az élettérre gyakorolt minden kár nélkül. Kulcsszavak: Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer, környezetvédelem, tájvédelem, műszaki tervezés Kétségtelen tény, hogy a Dunai Vízlépcsőrendszer alapvető műszaki megoldásai a 60-as évek végében készült első beruházási programhoz képest nem változtak egészen a magyar oldali munkálatok leállításáig. A tervezési szempontok azonban - követve a vízépítéssel kapcsolatos társadalmi elvárások alakulását - folyamatosan bővültek, a tervező szemléletben pedig a 80-as évek során megindult egy alapvető változás. Túlzás lenne azt állítani, hogy a vízépítő mérnökök meginogtak volna a mérnöki létesítmények társadalmi hasznosságába vetett hitükben, még inkább, hogy elfogadták azt a kritikát, melyet a környezetvédelem jelszavával fellépő szélsőséges zöldek zúdítottak a nyakukba, elvitatva hidrológiai, földtani, statikai és vízépítési felkészültségüket is. De az igaz - még ha ezt a széles közvélemény nem is ismerte (ismerhette) meg -, hogy tervezési munkájukban egyre többször kerestek partnereket a természettudományok különböző területeit művelőknél, és jó néhányan fordultak érdeklődéssel a környezetvédelem új irányai s az ökológia fiatal tudománya felé. E változás kezdete közelítően egybeesett „Az emberi környezet védelméről" szóló 1976. évi II. törvény megjelenésével. Először meglepődtünk a törvénybe iktatott számonkérésen: legyünk tekintettel tervezett létesítményeink környezeti hatásaira! Úgy éreztük, mindig is számoltunk azokkal, hiszen tervezéseink legfőbb eleme a víz, egy olyan alapvető környezeti tényező, melyről jól tudtuk, hogy nem tűri a lehatárolt "műtárgyszemléletű" gondolkodást. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács 1982-ben előírta a Vízlépcsőrendszer környezeti hatástanulmányának elkészítését. Ez a nagyszabású munka 17 intézmény 96 tanulmányának felhasználásával 1985-re készült el a Vízügyi Tervező Vállalat koordinálásával, s ezzel a Dunai Vízlépcső lett az első olyan nagyberuházás Magyarországon, melyet átfogó környezeti hatástanulmány értékelt. Időközben - 1984-ben - megjelent egy rendelet, mely minden nagy- és célcsoportos beruházásnál kötelezővé tette a környezeti hatástanulmány készítését, 1991-re elkészült az újonnan alakult Környezetvédelmi és Településfejlesztési Minisztérium Műszaki Irányelve „A beruházások környezeti hatásvizsgálatának általános tartalma és módszertana" tárgyában, 1993 júniusában megjelent egy kormányrendelet „Egyes tevékenységek környezeti hatásvizsgálatának átmeneti szabályozásáról", melyet 1994 májusában már módosítottak is, de a téma átfogó rendezését ígérő új környezetvédelmi törvényt még ma is csak tervezet formájában ismerjük. A Vízlépcsőrendszer környezeti hatástanulmányát 1985 óta jó néhány jogos és jogtalan kritika érte, amit egy ilyen új feladat esetében természetesnek tartottunk. Azt azonban nem, hogy a beruházás ellenzői tudomást sem vettek e tanulmány létezéséről, mint ahogy figyelmen kívül hagyták azt az 1989-ben készült független szakértői véleményt is (Environmental Evaluation of the Gabcikovo/Bős-Nagymaros River Barrage System Bechtel Environmental, USA San Francisco), mely részletesen értékelte a tervezett létesítmények várható környezeti hatásait, valamint az említett magyar hatástanulmányt. A hazai és külföldi szakértői értékelésben feltárt új környezeti szempontoknak megfelelően természetesen módosítani kellett a Vízlépcsőrendszer eredeti terveit, néhol szükség volt jelentős átdolgozásokra is, de a vizsgálati eredmények szintetizálása során egyetlen olyan probléma sem merült fel, mely az alapmegoldások változtatását vagy elvetését igényelte volna. A hatásvizsgálatok eredményei és elvárásai alapján 1984ben megkezdődött az 1977. évi ún. Közös Egyezményes Terv felülvizsgálata és módosítása, jó ideig még a szlovákokkal való folyamatos egyeztetés mellett. E nagyszabású és rendkívül tanulságos munka jellemzésére az alábbiakban néhány példát mutatok be röviden kiemelve a hatásvizsgálati eredmények alapján megfogalmazott elvárásokat, és összefoglalva a megoldás érdekében a munkák teljes leállításáig tett lépéseinket.
