Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

2. szám - Refuznyiki

127 Refuznyiki QOUBLC BLUES PRODUCTIONS PRESENTS AN EVENING WITH Blues Brothers SHOW STARTS AT 7PM IT S TIME TO CAll FOR THE BLUES1 MEGJEGYZÉSEK a Miniszterelnöki Hivatal (MH) „A Dunánál" című kiadványához A MH 1993-ban 8 nyelven jelentette meg „A Dunánál" c. kiadványát azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a világ közvéleményét tájékoztassa a Magyar Kormány hivatalos vízlépcsó'ellenes magatartásának okairól. Kiemelt cél volt, hogy az olvasókat és a nemzetközi közvéleményt is meggyőzze arról, hogy a BNV a kommunista rendszer olyan torz szüleménye, melyet nem előzött meg semmiféle tudományos kutatás, sem széles körű tájékoztatás és a kormány „szakértői" szerint az csakis „ökológiai katasztrófát" okozhat. Feltétlen cél lehetett a hágai bíróság tájékoztatása (vagy befolyásolása?) is. A könyv két részből áll: a BNV-re vonatkozó fontosabb dátumok kronológiájából és a térségben készült fényképek bemutatásából. A teljes kronológiát - terjedelme miatt nem közölhetjük, de állításaink, ill. következtetéseink ellenőrizhetők. A BNV olyan komplex műszaki rendszer, melynek létjogosultságát dominánsan csakis a természettudományok alapelve szerint lehet megítélni. Ez a szigorúan vett szakszerűség és tudományos szemlélet nem tűr meg politikai érzelmeket. Hága szemszögéből nézve amellett még meghatározók lehetnek a kérdés jogi vonatkozásai. Alapvető tehát tudni, hogy e drága könyv betöltheti-e célját, vagy az egy olyan önleleplező dokumentum, mint egy bűnügyben az ott felejtett „corpus delicti"-nek számító ujjlenyomat? A könyv ismét öngól. Szerzői melléfogtak elérendő céljukat illetően. A könyv nagy segítséget nyújt Szlovákiának álláspontja igazolásában. Ezt a következők bizonyíthatják. 1. A felsorolt 54 dátum fele (26) egyértelműen politikai tartalmú, mely azt bizonyítja, hogy a magyar fél már kezdettől fogva nem szakmai, hanem politikai kérdésként kezelte a vízlépcső vitát (tüntetések, aláírások gyűjtése, „ökológiai séta" stb.) 2. Az MTA állásfoglalását illetően a könyv számos állítása valótlan. A BNV-t 25 éves alapos kutatás előzte meg. Az MTA csak Nagymaros építésének ideiglenes felfüggesztését javasolta. Sohasem javasolta a teljes vízlépcsőrendszer szanálását. 3. A Duna folyó adott szakaszának hasznosítása még az Osztrák-Magyar Monarchia idejére (1911!) vezethető vissza és azt nem a sztálini diktatúra (1950) szülte. (Sőt azt már Verbőczy kezdeményezte és számos vezető történelmi személyiség szorgalmazta!) 4. A dátumokból 20 olyan található, amelyikben a vízlépcső ellenző Duna Kömek vezető szerepe volt. Az ő szakmai kompetenciájuk megítélését az olvasóra bízzuk. (A C variáns csak „papír tigris", az csak „szlovák zsarolás", a C variáns biztos, hogy nem fog megépülni" stb.) 5. Az egymást követő sorsdöntő határozatokból és ezek szoros dátumaiból egyértelműen következik, hogy a magyar fél sorozatosan súlyos, szakszerűtlenség! hibákat követett el. Nem rendelt el kutatásokat valamely vitás kérdésben, de 1-2 hónap múlva már ezek nélkül döntött! 6. A szakmai dilettantizmus rajzolódik ki abban, hogy a bonyolult százmilliárdos döntéseket sohasem előzte meg kárhaszon (cost-benefit) elemzés, ami a kreatív mérnöki gondolkodás egyik legfontosabb eleme. Ezeket tudománytalan deklarációkkal helyettesítették. 7. A valóság elhallgatása az is, hogy a kezdeti tízezres tüntetések csak Nagymaros ellen irányultak (Dunakilitiről szinte szó sem volt), és hogy a hatalomváltás után a tüntetők létszáma 50 főre csökkent. Nem említi azt sem, hogy 1991 nyarán a csehszlovák fél 7 változatú megoldást terjeszt be, de a magyar fél makacsul csakis a teljes visszaállításról (lerombolás) volt hajlandó tárgyalni. 8. A fotó mellékletekről csak annyit: remek fotós teljesítmény, de a kiszáradt Szigetközről bemutatott képeknél siralmasabbak is vannak, még 1990 előttről! Csakhogy ezeket nem közölték. Kaotikus építési állapotról fotót közölni pedig legalább olyan morális kérdés, mint egy anya méhéből félig kibújt gyermekről fotót bemutatni. Összegezve: A könyv „hasznos" segítség lesz Szlovákiának és a hágai bíróknak is ahhoz, hogy megállapítsák a következőket: — a magyar fél politikai kérdésként kezelte a vízlépcsőt; — döntéseinél mellőzte a 25 éves kutatási véleményeket; — döntéseit mindig kár-haszon elemzés nélkül hozta meg; — véleményének kialakításában az ökológia helyett az ökodilettantizmus volt a meghatározó; — a lehetséges döntési változatok közül Magyarország számára a lehető legrosszabb változatot (C variáns) választotta. Dr. Kozák Miklós ny. egyetemi tanár vízépítő mérnök