Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

6. szám - Könyvismertetés

386 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM Könyvismertetés Kontúr István - Kőris Kálmán - Winter János: Hidrológiai számítások Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993. Szerk: Kőris Kálmán. 567. old. (A/5), idegen nyelvű - angol, francia, német, orosz - szakszótárral. A kiadáshoz hozzájárult a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Országos Vízügyi Főigazgatósága és a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kara. I. A könyv önálló, kerek egységbe kívánván foglalni a hidrológia teljes témakörét, segédletet ad a legfontosabb hidrológiai jellemzők számításához. Az ismertetendő témakörökhöz rövid elméleti bevezetőt adva, számpéldákkal részletezi azt, közölve az ehhez szükséges segédleteket, ábrákat és táblázatokat. Figyelembe vett számos, legkorszerűbbnek ismert hazai és külföldi eljárást, ügyelve azok hazai alkalmazhatóságára. A könyv az alábbi fejezetekre oszlik: — Hidrológiai statisztikai módszerek (Winter J ), — Hidrológiai idősorok elemzése (Kontúr /.), — A hidrológiai körfolyamat elemeinek számítása (Kontúr I. - Kőris K. - Winter /.), — Felszíni vizek hidrográfiája (Kőris K. - Winter J.), — Arvízszámítás (Kőris K), — Víztározás (Kőris K.), — A legfontosabb hidrológiai szakkifejezések idegen nyelvű szójegyzéke. A szerzők az előszóban különös súllyal említik a hidrológiai statisztika fejezetét, amely a hidrológiában viszonylag kevéssé elterjedt módszereket is tartalmaz, valóban a legalaposabban összeállított tárgyköre a könyvnek, s szemlélete igen szerencsésen - végigvonul szinte az összes többi fejezet látás- és megoldásmódjain. Ugyancsak kiemeli a hidrológiai körfolyamat elemeiről szóló fejezetet az előszó, annak részletes számpéldáira és egyéb segédanyagaira hivatkozva. A könyv, áttekintése után, valóban igazolja az előszó Ígéreteit. A statisztikai rész pl. olyan bő táblázatanyagot ad, amelyet ilyen bőségben és ilyen egységben nem is lehet máshol egyetlen könyvbe foglalva megtalálni, legfeljebb öt-hat könyvből lehetne összeszedni. A víztározási fejezet ezen felül még a Markov-láncokra vonatkozó határvalószínűségi számításmódot is egyszerű példán világítja meg. Az egyetemi hallgató, aki a könyvet kezébe veszi és tanulmányai során használni kezdi, valószínűleg abba a hitbe kerül, hogy a hidrológia tárgyköre a természeti törvények erejével most már nem a determinisztikus, hanem a sztohasztikus kifejezésmódban meghatározott, és a hidrológiában a kérdésfeltevés, vagy a kérdések megválaszolása tekintetében < a könyv teljességre való törekvése miatt további változatok már nem is adódhatnak. Az kétségtelen, hogy a könyv szerzői széles körű tájékozódás és oktatói gyakorlat nyomán tényleg pontos összefoglalását adják a hidrológiai tudomány fejlődéstörténete egy igen fontos korszakának és e korszak érdeklődéskörének, megoldásmódjainak, sőt feladatkitűzéseinek is. Kérdés azonban, mennyiben lehet akár a tárgykör, akár a megoldásmód "teljes" egy olyan tudományágban, amelyet nem az ellenségei, hanem az ismerői jellemeztek úgy, hogy a "vizek mozgását nehezebb megismerni a csillagokénál", vagy erősebb fogalmazásban: "ebben a tudományban még az állítások ellenkezői sem igazak"! A könyv ismertetője nincs könnyű helyzetben. A könyv a saját maga által megszabott normák között is, a mérnöki oktatás mai céljait - mindig megújuló „reform"-tanterveit kiszolgálóan is, sőt a mérnöki gyakorlat számos fontos követelményét nézve is: dicséretes alkotás. Éveket, sőt talán évtizedeket kellett várnunk rá. Ha a könyv rossz volna, könnyű volna elvetését ajánlani, bár az nem kritika. De, éppen, hogy jó ez a könyv, nagyon jó. Egy kis túlzással befejezhetném tehát a recenziót Madách Imre szavaival: „Csak hódolat illet meg, nem bírálat." Most pedig arra kérem olvasómat, vegye a kezébe a könyvet, használja szakmai szükségletei szerint, és amikor maga is ráébredt a könyv érdemeire, akkor olvassa el a továbbiakat. II. Ha Madáchot idéztük, vele is folytathatnánk: „Egy talpalatnyi föld elég nekem...", de itt most aligha az alkotás és a tagadás ellentétéről van szó. Arról, hogy a hidrológia parttalan. Tárgykörét és módszereit illetően egyaránt. Vagy, Kálvin mondását kissé tudományunk felé tozítva: „Hydrologia semper reformari debet". Vagyis: a hidrológia tudományát is mindenkor reformálni, újítani szükséges. Ott kezdhetjük, vajon a hidrológia hogyan fogalmazza meg vizsgálati kérdéseit, mondhatnánk úgy, ha személy lenne: vizsgálatának stratégiáját. Nyilvánvalóan, a tudomány a mérnöki használatában műszaki tudomány, tehát a megfogalmazások műszaki célok által voltak meghatározottak. Mennyi víz gyűlhet össze pl. egy vízgyűjtőn? Fontos ez, hiszen jöhet az árvíz, elviheti a termést, az utat, romba döntheti az épületeket. Honnan tudjuk, mit hogyan építsünk? Kezdetben nem volt megfigyelés, nem-, vagy csak hiányosan voltak adatok, a gondolkodás rendszerének kellett segítségül jönnie, s kialakult valamilyen összefüggésrendszer. Jó volt, nem volt jó? Ami kezdetben kialakult, használni kellett, mert más, mert jobb nem volt. Azután, a tapasztalatok nyomán javultak a módszerek, javultak az elméletek. A most tanulmányozott új könyv már az eljárások magas fokát fejezheti ki. Mindez azonban vissza kellett, hogy hasson magára a teljes kérdésfeltevési rendszerre, annak tartalmára is, formáira is. A régmúlt mérnöke rendezetlen területet alakított rendezetté. Ma hazánkban jóformán minden négyzetméteren volt már a vízrendszert, vagy a vízgazdálkodást érintő beavatkozás. Ma vagy bővítünk valamely meglévő vízrendszert, vagy átalakítunk új igények szerint. Akkor is ezt tesszük, ha fenntartunk, vagy elhanyagoltságában újra élesztünk vízműveket. A tudomány azonban - legalábbis az egyetemen tanítandó része - a klasszikus sémák szerint mindent úgy kezd, mintha puszta területet rendezne be: ahelyett, hogy a meglévő észlelésekből a víziművek viselkedését, vagy az őket tényleg befolyásoló hidrológiai elemek statisztikáját értékelné: általánosságban nyúl általános elvekhez. Van-e pl. „folyami hidrológia"? Talán bizonyos mértékig beszélhetünk róla, de e sorok Írójának véleménye szerint van dunai hidrológia, tiszai hidrológia, konkrét folyó hidrológiája. Az „árvízi hurokgörbe" - kérdés pl. speciálisan tiszai kérdés, amit száz év nagyságrendjében sem ismert fel az általános elveken épülő hidrológia, és nem elég a "kis esésű" vízfolyások kérdésének