Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

6. szám - Domokos Miklós–Tarnóy András: A felszíni vizekkel való magyarországi gazdálkodás helyzete és reménybeli jövője

338 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM — ÉNY DK——NY K—É D — Pozsony Komárom Esztergom Budapest mtf 2. ábra. Vázlatos földtani szelvény a jelenlegi Duna-me­der hosszában Pozsonytól Budapestig. Holocén és pleiszto­cén korú folyami lerakódások: 1. agyag, 2. homok, 3. ka­vics, 4. alsó (idősebb) kavics, 5. a folyami lerakódások fe­küje (összevontan). Pliocén és annál idősebb korú kőzetek zött kanyargó folyószakaszokon általában 5-10 méter vastagságú. A síkságra kilépve a hordalékanyag szét­terül és megvastagodik, úgy, hogy helyenként megha­ladja az 50 métert is. A rétegsor (alulról felfelé haladó sorrendben) általában a következő': durva kavics, ka­vicsos homok, homok, iszap. Ezek a rétegek egyetlen üledékciklusba tartoznak, lerakódásuk az utolsó (fel­ső-pleisztocén korú) völgybevágódás után vette kez­detét. Ott, ahol a folyóvölgy egy tektonikus árkot vagy katlanszerű mélyedést keresztez, ott a felső-ple­isztocén és holocén folyóhordalék-lerakódások alatt megtaláljuk a mélyedést kitöltő idősebb (alsó-pleisz­tocén korú) fluviatilis üledékek maradványait is. Eze­ket a település-formákat a vázlatos szelvényrajz mu­tatja be, amely a Duna-völgy Pozsonytól Budapestig terjedő szakaszáról készült. (2. ábra) A Kisalföldön a felső-pleisztocén és holocén korú fluviatilis lerakódások egy enyhén besüllyedő, lapos teknőt töltenek ki, oly módon, hogy vastagságuk a kö­zépső részen eléri a 40-50 métert is. A Kisalföld kö­zepén egy vetődésekkel körülhatárolt É-D irányú tek­tonikus beszakadás húzódik, amelyet alsó-pleisztocén kavics tölt ki. A tektonikus árkot szegélyező vetők a felső kavicsos összlet lerakódása előtt keletkeztek, s arra már nem hatottak. A peremvetőkön kívül eső te­rületről az alsó kavicsösszlet üledékei teljesen hiány­zanak. Utóbbi helyeken a felső-pleisztocén-holocén összlet közvetlenül települ az idősebb (harmadidőszaki) fekürétegek leerodált felületére. A felső kavicsösszletbe tartozó lerakódások tehát jóval nagyobb területet borí­tanak be, mint az alsó-pleisztocén kavicsösszlet jelen­legi elteijedése. A bősi vízlépcső a Kisalföld közepén fekszik, vagyis ott, ahol a legnagyobb volt a besüllyedés mér­téke a földtörténet utolsó szakaszában. Joggal tételez­hető fel, hogy a besüllyedés és üledékfelhalmozódás folyamatosan megy itt végbe még a jelen időkben is. Ezért a vízlépcső tervezésekor vizsgálatokat végeztek a tektonikai viszonyok, a felszín megsüllyedése és az épülő víztározó hordalékkal való feltöltődésének várha­tó mértékére vonatkozóan (Janácek, 1971, Varga, 1981, Rákóczi, 1989). A részletes geológiai és szeiz­mológiai kutatások ki is mutattak olyan neotektonikai törésvonalakat, amelyek szükségessé tették az építke­zési tervek módosítását és a vízlépcső helyének más­hová áthelyezését (Oviber-Viziterv kéziratos tervtanul­mány, 1974). A tervezők, sajnos, kezdetben nem for­dítottak nagyobb figyelmet a környezetvédelmi szem­pontokra; így a vízlépcsőnek a talajvízre várható hatá­sára. A Kisalföldet kelet felé elhagyva egy olyan völgy­szakaszba jutunk, ahol a völgysík alatti kavicsfeltöltő­dés vastagsága fokozatosan csökken. A rendelkezésre álló nagyszámú fúrásadatból megállapítható, hogy a ka­vicsréteg átlagvastagsága Győrnél 20 méter, Komárom­nál 12 méter, Nyergesújfalunál 6 méter. Ha ezeket a számadatokat kivonjuk a nekik megfelelő felszíni pon­tok tengerszintre vonatkoztatott magasságából, úgy arra az eredményre jutunk, hogy a kavicsréteg bázisa Győr­nél 90 méter, Komáromnál 98 méter és Nyergesújfa­lunál 100 méterre van a tengerszint felett. Vagyis a kavicslerakódást megelőzően bevágódott hajdani völgy talpa jelenleg már ellentétes lejtésű a Duna folyásirá­nyával. Ez az állapot csakis úgy jöhetett létre, hogy az egész terület féloldalas megemelkedése még a ho­locénban is folytatódott. A Duna csakis azáltal tudta folytatni kelet felé tovább áramlását, hogy a süllyedő völgyet fokozatosan feltöltötte hordalékával. A Duna-völgynek a Középhegységet áttörő szaka­sza, amely Esztergomtól Verőcemarosig teljed, igen változatos formájú. A völgy állandóan változtatja szé­lességét és irányát annak megfelelően, hogy az alap­hegység mozaikszerű rögszerkezetét keresztezve, egyik helyen lazább, másutt viszont ellenállóbb anyagú kő­zetekbe vágódott be. A meredek völgyoldalakkal sze­gélyezett alluviális völgytalp szélessége helyenként kö­zel ezer méterre szűkül össze, s ilyen helyeken a ka­vicslerakódás is úgy kivékonyodik, hogy a jelenlegi mederfenék eléri a harmadidőszaki kőzeteket is. Ilyen helyre tervezték a nagymarosi völgyzáró gátat is, arra számítva, hogy itt a mederfenéken található andezit­szikla majd biztos alapot fog adni az építendő gátfal­nak. Az áttekintő szelvényvázlaton fel van tüntetve a bősi és nagymarosi vízlépcső hozzávetőleges fekvése is. így jól látható, hogy milyen jelentős különbségek vannak a két létesítmény altalajának összetételében.

Next

/
Thumbnails
Contents