Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

5. szám - Hírek

322 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM Meiiar szlovák miniszterelnök hozzászólása Antall magyar miniszterelnök nürnbergi üdvözlő beszédéhez „Európa álma valóság" - olvashatjuk a Rajna-Majna-Duna Részvénytársaság levélpapírjain 1992. szeptember 25-e, a víziüt ünnepélyes nürnbergi üzembe helyezése óta, amely ünnepségen dr. Antall József magyar miniszterelnök a Dunamenti országok nevében mondott üdvözlő beszédet. Ez a beszéd - talán kissé „napirenden kívül" is - fölvetette a BősNagymaros vízlépcsőrendszer építésének kérdését, ellenezve Szlovákiának akkor még szándékait a Duna saját területi elvezetésére. Vladimír Meciar szlovák miniszterelnök 1992. szeptember 30-án írott levelében fölkérte a Részvénytársaságot, hogy álláspontját hozza az érdekeltek tudomására. Kísérőlevelében a Részvénytársaság azzal ajánlja figyelemre a Meciár-tanulmányt, hogy ez a tárgykör „mindkét oldali megvilágítást" érdemel. A tanulmányt rövidítve ismertetjük az alábbiakban: A Bős-Nagymaros vízműrendszer eredeti elgondolásában hivatott — az 1954 és 1965. évihez hasonló árvízkatasztrófák elhárítására, — a dunai hajózás kellő vízmélységeinek biztosítására, — a Duna megújuló és az ökológiai feltételek számára is a legtisztább alakú energiakészletének hasznosítására, azzal a céllal is, hogy ennek haszna fedezze a vízmű beruházás és fenntartás költségeit, — a Duna Dunakiliti és Szap közötti szakaszán a mederelfajulások kiiktatásával az élővilág és környezet már megindult veszélyeztetettségének megállítására. Az árvízvédelem helyzetét a vízfolyás két mederbe való megosztása, a töltések megerősítése és vízzáró szigetelése éppen a leginkább fenyegetett csallóközi szakaszon fogja megjavítani. A vízfelszín megduzzasztása és az áramlás lassítása megállítja a folyó fenékkimélyülési folyamatát, ami a környék talajvízszintsüllyedési irányzatát is meg fogja szüntetni. Az eddigi kimélyülés nyomán bekövetkezett vízszintsüllyedések a mellékágak és ligeterdők kiszáradásában már észrevehetően megérződtek. 1977-ben a vízműrendszer megépítésére kötött államszerződés idején a létesítmények megépítésének minden kockázata ismert volt, de ezeket a tervezésnél figyelembe vették és a veszélytényezőket kiküszöbölték. Már 1975-ben leltározták Csehország és Szlovákia vízmű által érintett területén egy „Bioprojekt" keretében a természeti viszonyokat és az élővilágot, a követelményeket 1984-ben még megszigorították. Ezzel a nemzetközi szerződéssel összhangban biztosították az üzem környezeti károk nélküli megszervezését. A politikai rendszerváltozás idején mindkét országban megnövekedett az érdeklődés a környezeti kérdések iránt. Mi, Szlovákiában nem akartuk a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiönteni. Mindazonáltal, mérlegeltünk még hatékonyabb környezetjavító intézkedéseket. A magyar szerződő fél viszont a megkötött szerződéssel és a nemzetközi joggal is ellentétben, 1989-ben előzetes bejelentés és tárgyalás nélkül állott el szerződéses kötelezettségeinek folytatásától. Szlovákia a magyar felet nem tudja kényszeríteni sem a teljesen magyar területen fekvő nagymarosi duzzasztómű befejezésére, sem a részben magyar területen lévő dunakiliti elzárás üzembe helyezésére. A bősi létesítmények viszont már 1989-ben 90 %-os készültségűek voltak és az üzembe helyezés végleges elmaradása mindkét félnek jelentős gazdasági kárt okozott. A Duna medermélyülése, a talajvízszint további süllyedése, a mellékágrendszer emiatti kiszáradása jelentős környezeti károkkal fenyegetett, túl a dunai hajózás teljes lehetetlenülésének veszélyén. A nemzetközi szerződés szerinti munkák egyoldalú megszüntetése, a vitás kérdések megoldásának elutasítása, végül a magyar Országgyűlés 1991. áprilisi határozata, amely elzárta a mindkét félnek megfelelő megoldás megtalálásának lehetőségét, arra kényszerítette Szlovákiát, hogy olyan „pótmegoldást" találjon, amely a bősi erőmű használhatóságát kizárólag szlovák területről képes biztosítani. A „pót-megoldás"-sal ugyan a magyar területre eső kb. egyharmadával megkisebbedett a dunakiliti tározótér, de így lehetővé válik a bősi erőmű akár folytonos, akár szakaszos üzeme. Ha a magyar fél együttműködésre nem kész, akkor — időleges megoldásként — a bősi üzem egyedi marad. A nemzetközi szerződésnek a magyar fél részérói történt semmibevétele azonban nem jogérvényes, és a magyar felet sem menti föl közvetlen, vagy a hasznok elmaradásából származó károkozásainak felelősségétől. Ez a szerződés 26. cikkéből is következik. A most megvalósított „pót-megoldás" még így is lehetővé teszi Magyarországnak, hogy a dunakiliti duzzasztóművel optimálisan beállíthassa a talajvizekre is mértékadó vízállásokat. A felhagyott Duna-szakaszon is több víz biztosítható, mint az eredeti szerződés szerinti. A pót-megoldás, az eredeti, 1977-ben megkötött szerződéssel egybehangzóan: — változatlanul hagyja a jelenlegi országhatárt. Ahol nincs „hajózó út", ott a meder-középvonal lényegében nem vezet változáshoz, — a magyar területi integritást nem érinti, — megakadályozza a további dunai mederkirnélyülést, ami az élővilágnak teremt fejlődési lehetőségeket, — a Mosoni-Duna számára biztosított vízmennyiség szintén a környezeti viszonyok javítását jelenti magyar területen, — módot ad az 1977. évi szerződéses eredeti műszaki megoldásokhoz való visszatérésre, különösen akkor, ha a mostani „kísérleti" üzem bősi tapasztalatai nem fogják igazolni a katasztrofális természeti következményektől való félelmek megalapozottságát. A bősi „kísérleti" üzem során vizsgálni fogják a talajvízállások alakulását, a talajvíz minőségét, az erdó'talajok állapotát és más ökológiai tényezőket. A PHARE-program keretében háromdimenziós kismintán dán és holland szakemberekkel együtt fogják az optimális üzemi megoldásokat kísérleti úton kidolgozni. A Dunának a Rajnával megnyílt víziúti összekötettése, a közlekedési rendszerek gazdaságossága és környezetbaráttá változtatása csak akkor használható ki a Dunán, ha az akadálymentesen, folyamatosan hajózható, minden szakaszán. A Pozsony és Budapest közötti gázlók és sziklapadok a legnehezebb akadályok. A Duna-bizottság már akkor is előremutató ajánlásokat fogalmazott meg a hajózó utak méreteire, amikor Kelet- és Nyugat-Európa közeledésére kevés volt a remény. Csehország és Szlovákia, továbbá Magyarország még akkor kötelezték magukat a hajózás akadályainak elhárítására. „Számunkra - Szlovákia számára - becsületbeli kérdés volt, hogy mi - a megváltozott politikai feltételek közötl ma is - Európa gyorsabb egyesülésének ne fékezői legyünk, és Európába való belépésünket ne szavakkal, hanem tettekkel bizonyítsuk." Eddig a beszámoló. A Tisza partján élő vízügyi szakember csak óvatosan kérdezi: Érünk-e valamit következetes merevséggel? Hiszen, a szomszédé lesz a haszon, miénk a kár és fizettség. A rosszul begombolt kabátunkat újra ki kellene gombolni... Dr. Vágás István