Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

4. szám - Török Tibor: A vízkőkiválás megakadályozása polifoszfát alkalmazásával

22 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM 1.0 0,8 0,6 0.4 02 N ~.— Meresztő tthékrft lefelé , hjtijuIO, viznunps Egyersútyi ramerleg Fölfelé rányuló nzmcegas vízháztartás Hozzdfolyds Beszivárgás Elfolyás Párolgás 2. ábra. A talajvízháztartás szerkezete a talaj vízháztartási típusának függvényében. 2.2. Az Alföld talajvízháztartásának szerkezete A talajvízháztartás szerkezete - a talajvízutánpótlás eredet szerinti, a talajvízfogyásnak a távozáős módja szerinti %os megoszlása - részben az éghajlat, részben a talaj adottságainak a függvénye. A 2. ábra a talajvízháztartás szerkezetét a talajvízháztartás típusa szerint mutatja be. A talajvízháztartás szerkezetének számítása során a VITUKI vizsgálatának eredményét (Major 1981) használtuk fel. A vizsgálat a talajvízháztartás elemeit (a vízbevételi oldalon a csapadékbeszivárgást, azodalirányú hozzáfolyást, a rétegvízből történt feláramlást, a vízkiadási oldalon a párolgást, az elfolyást és a leszivárgást) az Alföld 57 részterületére határozza meg. Az MTA TAKI által szerkesztett térképekről (Várallyai 1985) valamennyi részterületre meghatározható a talaj uralkodó, számos esetben szinte kizárólagosan előforduló vízháztartási típusa. A talajvízháztartásnak az adott talajtípusra általános, az Alföld egészét jellemző szerkezetét az azonos típushoz tartozó részterületek talajvízháztartási szerkezetének átlagolásával kaptuk meg. Amennyiben egy részterületen belül több, többnyire legfeljebb 2 közel azonos arányban előforduló talajtípus is van, úgy a vízháztartás szerkezetének jellemzésénél, az adott részterületet mindkét talajtípusnál figyelembe vettük. A talajvízháztartás átlagos szerkezetének talajtípusok függvényében történő ábrázolásánál az alábbi talajtípusokkal számoltunk (atípusok megnevezését a jellemző előfordulási helyek megnevezése követi): - áteresztő típus (Duna-Tisza köze, Nyírség), - amérsékelt, lefeléirányulóvízmozgástípusa (Nyírség, az Alföld peremvidéke), - az egyensúlyi vízmérleg típus (Maros-Körös köze), - a fölfelé irányuló vízmozgás típusa (Duna és Tisza melletti területek), - a szélsőséges vízháztartás típusa (Tiszántúl, Nagykunság, Jászság). Az Alföldön néhány további típus is előfordul a felsoroltakénál kisebb elterjedésben. Az átereszti1 típusú talajoknál a talajok vízbevételét kizárólag a beszivárgó csapadék adja. Minden további talajtípusnál a vízbevétel részben atalajvízhozzáfolyásból ered, arányaazonban változó: amérsékelt, lefelé irányuló vízmozgás típusú talajoknál 10%, az egyensúlyi vízmérleg típusúnál 20%, a fölfelé irányuló vízmozgás típusú talajoknál 25, és végül a szélsőséges vízgazdálkodású talajoknál30%. Különösen e három utóbbi típusnál igazán jelentős eltérés nincs a talajvízhozzáfolyás arányában. Sokkal jelentősebb az eltérésa vízkiadás szerkezetét illetően. A mérsékelten lefelé irányuló vízmozgás típusánál a vízkiadás fele-fele arányban oszlik meg a párolgás és az elfolyás között. A párolgás aránya az áteresztő típusnál és a fölfelé irányuló vízmozgás típusánál 70%, az egyensúlyi vízmérleg típusánál 60%, és a szélsőséges vízháztartás típusánál 85%. Az áteresztő, a mérsékelten lefelé irányuló és az egyensúlyi vízmérleg típusú talajok esetében az elfolyás meghaladja a hozzáfolyást, az ilyen talajtípusúakkal fedett részterületek a talajvízutánpótlás területei. A szélsőséges vízháztartású típusba tartozó talajnál a párolgás meghaladja a csapadéknak a talajvizekig beszivárgó hányadát, a párolgási többletet az oldalirányú hozzáfolyás biztosítja. Az ilyen talajokkal fedett részterületek a talaj vízfogyasztás területei. A talajvízháztartás szerkezete és a talaj vízháztartási típusa közötti jó kapcsolat nem meglepő, hiszen a két említett (VITUKI és MTA TAKI) vizsgálat egymás kölcsönös ismeretében és figyelembevételével készült. Ilyen értelemben az ábra elsősorban annyiban ad újat, hogy ezt a kapcsolatot egységes keretbe rendezi és számszerűsíti. 3. Az éghajlatváltozás hatásai a vízháztartás szerkezetére A vízháztartás 1. ábrán bemutatott szerkezete a jelenlegi egyensúlyi éghajlati állapothoz tartozik. Ez utóbbi azonban változhat. A légköri üvegházgázok mennyiségének a különböző emberi tevékenységek következében való megnövekedése számos éghajlatkutató véleménye szerint a Föld globális éghajlatának felmelegedéséhez vezethet, amelynek mértéke már a viszonylagos közeljövőben is számottevő lehet. Jóllehet a globális felmelegedés regionális következményei igen sok bizonytalanságot tartalmaznak, mégis nagy valószínűséggel számolni kell a jelenleginél melegebb és különösen a téli félévben melegebb, ugyanakkor amainál kissé szárazabb, különösen a nyári félévben szárazabb éghajlattal a Kárpát-medence térségében. A melegedés 0,5-1,0 "C-t, a csapadék csökkenése az 5-10%-ot is elérheti (Mika 1989). A Tisza medencéjében és az Alföld térségében egyaránt számolnunk kell az évi, s különösen a nyári csapadékok csökkenésével. A felmelegedés a párologtató képességet, a potenciális párolgást kétségeket kizáróan növeli. Sokkal bizonytalanabb a tényleges párolgás változását, annak nagyságát, sőt egyáltaláni irányát megbecsülni. Eltérően a lényegében fizikai folyamatnak tekinthető potenciális párolgástól a növényzettel fedett területek tényleges párolgása nem csupán fizikai folyamat, de fiziológiai folyamat is, amely egyfelől függ a növényállománytól, másfelől alakítja is a növényállományt. A növényzettel fedett területek tényleges párolgása erősen függ a növény transzspiráló készségétől, amivel viszont a növény alkalmazkodni is képes a mindenkori vízellátottsági viszonyokhoz a vízhiányból adódó stresszhatások minimalizálásaérdekében (Eagleson, 1982), adott esetben a faj vagy fajtaváltással egyetemben. A megnövekvő légköri CO,-koncentráció növeli a fotoszintetikus asszi-miláció intenzitását, ami viszont a transzspirációt is erősen befolyásoló sztomatikus ellenállás növekedéséhez, ez a párolgás csökkenéséhez is vezethet (Rosenberg, 1981). Minden bizonytalanság ellenére azt valószínűsíthetjük, hogy különösen az új éghajlati egyensúlyi állapotra való áttérés kezdeti, adaptációs szakaszában a feltételezhető éghajlatváltozások a tényleges párolgás növekedését eredményezik. E feltételből kiindulva végeztük spekulatív jellegű becsléseinket a vízháztartás szerkezetére vonatkozóan a következők szerint.