Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

3. szám - Szöllősiné Balogh Irén: A díjrendszer alakulása az elmúlt 25 évben

SZŐLLŐSINÉ BALOGH I.: A díjrendszer alakulása 193 voltak, mint a közüzemi vízműveké, így az ipar számára a közművek által szolgáltatott ivóvíz minőségű víz fogyasztása olcsóbb lett volna, mint a saját vízmű üzemeltetése. A pótdíj alkalmazásával kívántak ösztönözni arra, hogy az ipari üzemek, ha saját víznyerő bázissal rendelkeznek, akkor elsősorban a saját vízkészletüket használják, illetve ahol nem szükséges a technológiához az ivóvíz minőségű víz használata, ott inkább a felhasználást a kevesebb ráfordítást igénylő nyersvíz felé terelje. - A nagyfogyasztóknak minősített gazdálkodó szervezetek a részükre megállapított keretet meghaladó fogyasztás után vízdíjpótlék fizetésére lettek kötelezve. Az engedélyezetten felüli többletfogyasztás arányában növekvő (progresszív) pótlékot kellett fizetni, melynek mértéke 5-szöröstől 25-szörösig terjedt a túlfogyasztás arányában. A pótlék bevezetésének is elsősorban a takarékos fogyasztásra való ösztönzés volt a célja, de nem elhanyagolható szempont volt az sem, hogy a szolgáltató vállalatok biztonságosabban tervezhették a maximális fogyasztást. A vízkészlethasználati díj, az ivóvízhasználati pótdíj, a vízdíjpótlék felhasználásukat tekintve a Vízügyi Alapon keresztül segítették elő a vízgazdálkodás fejlesztését. A racionálisabb ivóvízfel használást elősegítő berendezések létesítésére, a vízművek rekonstrukciós munkáira, az üzemeltetés biztonságát és műszaki színvonalának fejlesztését szolgáló beruházásokra az illetékes tanács javaslatára, illetve olyan ipari vízmű rekonstrukciós munkáira, melynek révén az érintett termelőüzem ivóvízfelhasználása csökkenthető, a Vízügyi Alapból hozzájárulás volt adható. 1968-as díjreform során bevezetett díjrendszer kisebb-nagyobb korrekciókkal 1990-ig működött. A díjkategóriák számának többszöri növelése (1989-ben már 12 katagória volt) ugyan az igénybe vevő vállalatok részére jobban tükrözte a szolgáltatások önköltségét, de nem növelte a szolgáltató vállalatok gazdálkodásának érdekeltségét. A szolgáltatások területi kiterjesztése, a természeti és műszaki feltételekben bekövetkezett változások, a szabályozóváltozások, begyűrűződő áremelkedések a több, mint két évtizedes időszak alatt a ráfordításokat jelentősen növelték. A díjkategóriák számának növekedésén túl időszakonként a díjmértékeket is rendezték, de ezekkel a díjemelésekkel gyakorlatilag csak késleltetve fedezték a szolgáltatás költségeit. A Fővárosi Vízművekre megállapított hatósági árak alakulását az táblázat tartalmazza: Ezeken a módosításokon túlmenően történtek kísérletek a díjkiegyenlítési rendszer korrekcióján is. A díjkiegyenlítési rendszer bevezetésének célja, mint tudjuk az volt, hogy a díjrendszer egyszerűsítésével az eltérő termelési körülményekből adódó bevétel - költség különbözeteket rendezze. Az önköltségen túl 1%-os eszközarányos nyereséget is elismert ez a rendszer. 1974-ben elvi jelentőségű változás történt a kommunális és közüzemi szolgáltató vállalatok új jövedelemszabályozási rendszrének bevezetésével. A változás célja az volt, hogy mérsékeljék a nyereségérdekeltséget, s így erősítsék a szolgáltató jellegüket. Ezzel az eszközarányos nyereségelvet az „optimális nyereségszükséglet" váltotta fel. Alkalmazása felerősítette a díjkiegyenlítési műveletek fontosságát. Ezt még fokozta az a tény, hogy a díjkiegyenlítés nem az alaptevékenység (ivóvízszolgáltatás) eredményét, hanem a vállalati bruttó eredményeket szabályozta be. Ezáltal összvonta a vállalaton belüli profilok eredményeit s így az érdekeltségi viszonyokat sem mindig a helyes irányba befolyásolta. Ezt szemlélteti az 1. ábra, mely Fővárosi Vízművek vállalati és ivóvíz üzemági eredményének alakulását mutatja 1968-tól 1991-ig. A vízmű vállalatok sokat bírált gazdálkodási hiányosságát, az úgynevezett "költségérzéketlenséget" is sok esetben erre lehet visszavezetni. 1. táblázat A vízd(jak alakulása Budapesten 1968-1993 között Időszak Termelői ár (ipar+közület) Fogyasztói ár (lakossági) Árkiegészítés 1968-1970 1,80 0,60 1,20 1971-1975 2,10 0,60 1,50 1976-1979 2.30 0,60 1,70 1980-1981 I. 31. 3,40 0,60 2,80 1981. II. 1-1982. VIII. 1. 4,40 0,60 3,80 1982. VIII. 1.-1984. XII. 31. 4.50 0.60 84. 1. 22-ig 1,20 84. I. 23-tól 3.90 83. XII. 31. 3,30 84. I. 1-től 1985. I. 1. 5,30 1,20 3,30 1988. III. 1. 6,00 1,20 4,80 1989. I. 1. 6,50 1,20 5,30 1990. I. 8. 7,30 5,70 1,60 1991. I. 14. 10,50 10,50 1992. I. 6. 13,50 13,50 1993. I. 1. 19,80 19,80+ 6%ÁFA Nehezítette a díjkiegyenlítést az a körülmény, hogy az emelkedő díjak egyre kevésbé fedezték a fejlődéssel, az árak változásával arányosan bekövetkező költségnövekedéseket. Emiatt a vállalati igények elbírálásakor a költségcsökkentés indoklásaként egyre több olyan elem hangzott el, mely szakmailag támadható volt. Alátámasztásuk részletesebb vizsgálatot, elemzést igényelt volna. Ezek a fokozódó problémák felvetették egy rugalmasabb díjrendszer kialakításának szükségességét. A korszerűsítési folyamat 1986-ban indult meg, melynek eredményeképpen 1987-ben egy új szempontokat érvényesítő elszámolási rend került kialakításra. Ennek a módszerbeli változásnak lényege a szigorú bázisszemlélet volt. A bázisköltségektói való eltéréseket csak a megadott jogcímek alapján ismerték el. Ez az elszámolási rend szigorúbb volt ugyan a korábbi évek gyakorlatánál, de a korszerű elszámolási rend követelményeit nem elégítette ki, sőt a problémák feszítőbben jelentkeztek. A normativitás irányába tett lépések is - a rendkívül eltérő földrajzi, technológiai, kor stb. összetétel miatt - csak nagyon körültekintő elemzések alapján lettek volna alkalmazhatók. Ez a bázisszemléletű elszámolási rend konzerválta a bevezetésekor fennálló gazdálkodási problémákat is. Mivel az akkori életszínvonalpolitikai elképzeléseknek megfelelően a lakossági díjak emelésére nem kerülhetett sor, a díjemeléseket erősen korlátozta az, hogy a költségvetésből a lakossági díjak dotációjára mennyit tudtak biztosítani. így az árak megállapításánál nem a vízmű vállalatok valós költségszükséglete volt az irányadó, hanem a költségvetés teherviselő-képessége, így a díjkategóriák díjtételei elszakadtak az átlagönköltségektől. Húsz év alatt az ország közművesítettsége, a megváltozott gazdasági feltételek, a piac szerepének előtérbe kerülése, az állami költségvetés helyzetének változása, magában a díjrendszerben fennálló problémák, a fogyasztói szokások változatlansága (sőt, ösztönzés hiányában a romlása), mind-mind a díjrendszer korszerűsítésének szükségességét sürgették. 3. A díjrendszer 1990-tól napjainkig 1990-ben jelentős előrelépés történt a díjrendszer javítása terén. Megszüntették a díjkiegyenlítési rendszert, s vállalatonként kialakított, egyedi árakat állapítottak meg. A vállalatonként kialakított díjak azonban szintén