Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

3. szám - Szöllősiné Balogh Irén: A díjrendszer alakulása az elmúlt 25 évben

192 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM A díjrendszer alakulása az elmúlt 25 évben Szólló'siné Balogh Irén Fővárosi Vízművek 1566 Budapest, Pf. 512. Kivonat: Az 1968. évi gazdaságirányítási reformmal árreformot hajtottak végre a vízdííjak tekintetében. A vízdíjrendszer egyszerűsítése érdekében díjkategóriákat vezettek be a vállalati önköltségi adatok átlagolásával. Az ebből fakadó bevételi hiányokat-többleteket a díjkiegyenlítési rendszer keretén belül rendezték. Ez a díjrendszer különböző kiegészítő elemekkel funkcionált, melyek az ivóvízhasználati pótdíj, a vízdíjpótlék és a vízkészlethasználati díj voltak. A lakossági díjakat az akkori életszínvonalpolitikai megfontolások alapján államilag jelentősen dotálták. Ez a díjrendszer egészen a közelmúltig funkcionált több-kevesebb problémával, mely problémákat időszakonkénti díjemelésekkel igyekeztek kiküszöbölni, illetve módosították a díjkiegyenlítési rendszert. (1974-ben tartalmi módosítás volt, 1987-ben pedig módszertani). 1990-től megszűnt a díjkiegyenlítési rendszer, s vállalatonként állapították meg a szolgáltatási díjakat. A díjak emelkedésével mérséklődött a lakossági díjak támogatottsága, majd a fővárosban elsőként az országban megszűnt a kettős tarifa. 1992-ben megszűnt a vízdíjpótlék és az ivóvízhasználati pótdíj, s módosult a fizetendő vízkészlethasználati díj meghatározásának módszere, melyet 1993. január 1-től hatályos, újabb módosítás követett. Az eltelt 25 év alatt az árhatósági jogkör központosított volt, az időközben bekövetkezett változások, a közszolgáltatóvállalatok önkormányzati tulajdonba adásával az árhatósági jogkör decentralizálása az 1993-as év közepén várható. Kulcsszavak: városi vízmű, vízdíj. 1. Bevezetés A vízügyről szóló 1964. évi 4. törvény meghatározása szerint: a víz nem pótolható, nem helyettesíthető és tartósan nem nélkülözhető anyag. Amíg a víz a szükséglethez viszonyítva bőségben fordult elő, a vele való gazdálkodás igénye nem jelentkezett. Ma már azonban tudjuk, hogy a vízkészletünk korlátozottan áll rendelkezésre, így vizeinkkel takarékosan kell gazdálkodnunk. A vízigények növekedésével a vízszolgáltatás fajlagos ráfordításai is növekednek: minél messzebbről kell a vizet beszerezni, annál magasabbak lesznek a szállítás, továbbítás költségei, hosszabb csővezeték kell, nagyobb teljesítményű szivattyú stb. A vizek esetlegesen szükséges kezelése, tisztítása is egyre drágább eljárások alkalmazását teszik szükségessé. A beruházások rendkívüli eszközigényessége mellett az üzemeltetés költsége is évről évre emelkedik. Hatalmas összegeket kíván a szintentartás és fenntartás. Az említett okok miatt az alkalmazott díjaknak, díjrendszereknek is egyre nagyobb szerepe van a vízigények és a vízkészletek közötti egyensúly megteremtésében, takarékosságra ösztönző díjak alkalmazásával. 2. A díjrendszer jellemzői 1968-tól 1990-ig Termelői díjak Az 1968-ban bevezetett gazdaságirányítási reform - mint minden vállalatot - a vízművállal a tot is új gazdasági feltételek közé helyezte. Ennek részeként új díjrendszer került bevezetésre. Ekkor az országban lévő 74 féle lakossági, 88 féle ipari vízdíjat megszüntették, s kategóriánként megállapított díjak (egytényezős, hatósági díjak) bevezetésére került sor. A díjreform során szükségszerű volt, hogy a díjak igazodjanak az önköltséghez, ezért a vállalatonként képzett termelői árak alapján, az egymáshoz önköltségileg nagyjából azonos vállalati díjak súlyozásával, az ivóvíz minőségű vízre 4 díjkategóriát állapítottak meg. Természetesen így a rendszerből fakadóan egyes vállalatoknál bevételi többlet, másoknál hiány keletkezett, mert a vállalati önköltségek az eltérő természeti adottságok, és egyéb tényezők miatt jelentősen eltérhettek az átlagos ráfordításokhoz igazodó ártól. Ennek kiküszöbölésére vezették be a Vízügyi Alap keretén belül a díjkiegyenlítési rendszert, mellyel bevételi hiány esetében térítéssel, bevételi többlet esetében pedig elvonással számolták el a jelentkező önköltségkülönbözeteket. Lakossági díjak Az akkori politika életszínvonalpolitikai elveinek megfelelően a reform során a lakossági díj lényegében nem változhatott, ezért a lakossági fogyasztás állami, központi ártámogatása (hol árkiegészítés, hol pedig egyéb állami támogatás címen) a díjreform bevezetése után is megmaradt. A támogatás összege a településenkénti besorolási díj (lakossági díjak esetén 6 kategóriába besorolva) és a szolgáltató díjkategória (termelői díj) különbözete volt. Az 1968-as díjreform során bevezetett díjrendszer kiegészítő elemekkel funkcionált: - A vízkészletekkel való takarékosabb gazdálkodás érdekében vízkészlethasználati díj (mint járadék jellegű költségtényező) bevezetését rendelték el, melyet a következők tettek szükségessé: 1. A vízgazdálkodás növekvő feladatainak korszerűbb technikai felkészültséget igénylő ellátása fokozatosan növekvő erőforrások felhasználását indokolta. 2. A vízgazdálkodási és víztermelési létesítmények építési és fejlesztési költségeit részben központi forrásokból finanszírozták. 3. Az volt a cél, hogy a felhasználó ágazatok termelési költségeiben jelenjék meg ez a járadék jellegű költség, azért, hogy a vízfelhasználókat gazdaságos és takarékos fogyasztásra ösztönözze. 4. Az árreformmal egyidejűleg bevezetésre kerülő vízkészlethasználati díjat a közüzemi és iparvállalatok saját vízmüvei által termelt víz felhasználásánál egyaránt alkalmazni kellett. A vízkészletekkel való takarékos gazdálkodás követelményeinek érdekében a vízkészlethasználati díjak megállapításánál elsődleges törekvés a vízkészletek és a vízigények egyensúlyának fenntartása volt. - Az ipari üzemeket az ivóvízzel való fokozottabb takarékosságra kívánták ösztönözni az ivóvízhasználati pótdíj alkalmazásával. Ennek bevezetését az indokolta, hogy az iparvállalatok saját üzemi vízműveinek fajlagos üzemeltetési költségei - még azonos műszaki feltételek esetén is - magasabban