Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

2-3. szám - Solti Dezső–Vass Béla: A Tettye-forrás rekonstrukciója

SOLTI D.—VASS B.: A Tettye-forrás rekonstrukciója 93 ekben a számítógépes vezérlés lehetőségeit. A munkálatokat két részre bontottuk: 1. Karsztakna rekonstrukció 2. Forrás rekonstrukció A karsztaknánál arra törekedtünk, hogy a már meglévő tározóteret víztározás céljaira kiépítsük és lehetővé tegyük, hogy a forrás felől is fel lehessen tölteni, akkor, ha bármi oknál fogva (zavarosság, túl nagy hozam stb.) itt a vizet el kellene egyébként engedni. A karsztakna talpától vágatot hajtottunk a forrás alá, melyet szintén úgy képeztünk ki, hogy tározásra alkalmas legyen. A forrás felől közben szivattyús vízszintsüllyesztés védelme mellett elkezdtük az itt lévő szifon feltárását és kitisztítását. A szifonból 4 hónapi munkával kerek 50 m

3 sziklatörmeléket termeltünk ki, és a beomlások elkerülésére 40 m

2 trapézszelvényű vasbetonlemezt építettünk be. A szifon 16 m mély volt, itt kezdődött az emelkedő ág, mely egy nagy omlásba vezetett. Az omlás elején sikerült a vízszinttartás védelme mellett bontással áttörni és a feltárt részeket felmérni. A felmérés lehetővé tette, hogy a karsztakna újonnan hajtott vágatvégéből, a forrás alól, a szifon arra alkalmas pontjába a csapoló fúrások helyét és irányait meghatározzuk, és a fúrást végrehajtsuk. Ez komoly műszaki feladat volt, de végül is sikerült, és a csapoló fúrásokat alul és felül tolózárakkal láttuk el. így tehát, ha a helyzet úgy kívánja, napi 4—-5000 m

3 vizet tudunk leengedni a vágatokba és tározni. A vágatokat — a vízszökés veszélyes helyeken — injektáltuk, így aránylag kis költséggel földalatti tározót alakítottunk ki. Tározó képesség 4500 m

3. A forrás felől a barlang bemért végpontjához vágatot hajtottunk, hogy most már ne keljen a további előrejutás érdekében vízszintsüllyesztéssel dolgoznunk. A továbbiakban már nem találtunk járatokat, csak kőzetomlások között folyt a karsztforrás vize, azonban a további omlásveszélyek, a szűk járatok miatt a felderítés lehetetlenné vált. A vágathajtás irányait csak pár méterre tudtuk meghatározni úgy, hogy az omlást érintőlegesen a vágatirányának meghatározására használtuk. Arra azonban vigyáztunk, hogy a vágat pár méternél jobban ne közelítse meg az omlást. A munkák során a közel vízszintesen hajtott vágathoz viszonyítva észrevettük, hogy a vízfolyás egyre jobban emelkedik, tehát a szifon fenekétől a folyásiránynyal szemben természetes vízzáró gát van, hiszen a folyás csak így emelkdhet. A vágathajtás 60. méterében a folyó víz fenékszintje a vágat fenékszint alatt már csak 1,5 m-rel volt alacsonyabb, azonban a víz további folyásirányának nyomát sem találtuk. Abbahagytuk a vágat további hajtását és a vágatvégen lemélyített kutatóaknákkal tisztáztuk azt, hogy a víz több, aránylag keskeny (nem járható), függőleges irányú hasadékból tör föl. A vízhőmérséklet mérésekből megállapítottuk, hogy az itt függőlegesen mozgó víz a mecseki magaskarsztvizekre jellemző 10—11 °C hőmérsékletnél 4—5 °C-al magasabb. Ebből arra következtettünk, hogy a karsztvíz folyása nagyobb mélységekből tör felfelé a forrás előtt, ós ez az oka az eltérő magasabb vízhőmérsékletnek. Fentiekre tekintettel leállítottuk a további feltárást, hiszen a mélységből feltörő víz után észlelt természetes vízzáró gát a legalkalmasabb helyet jelezte egy olyan gátrendszer megtervezéséhez és elkészítéséhez, mellyel a forrásküszöb feletti tározást megkísérelhetjük. .A sikertelenség kockázatát is számításba véve született meg a döntés, hogy a rekonstrukció befejezéseként létesüljön egy olyan mű, mely lehetővé teszi a küszöb feletti tározással a forrás egyenlőtlen hozamainak részbeni kiegyenlítését. A kiviteli terveket a vállalat készítette. A tervezés során két gátrendszert képzeltünk el. Az alsó gátrendszer a szifonhoz közel, a forrás felszálló ágába létesül, olyan elhelyezéssel, hogy a karsztakna tározóból fúrt összekötő vízvezeték továbbra is tetszés és szükséglet szerint vezethessék a vizet a forrástérből a karsztaknai tározóba. A felső vágatban a természetes vízzáró gátnál létesül a felső gát. Mindkét gátrendszernél két vasbeton gát közé tömedékanyagot injektálunk. A tervezett maximális 7 bar nyomást a gátak külön-külön is képesek felfogni. A köztük lévő tömedékanyagot a statikai számítás nem vette számításba. A fenti biztonság talán sokak előtt feleslegesnek tűnik, de a kitörést nem akarjuk kockáztatni. A gátrendszereken keresztül vezet egy NÁ 200 mm-es termelő és egy NÁ 600 mm-es búvócső. A termelőcsövek (az alsó és felső gátrendszertől) egy közös, szintén NÁ 200 -as termelőcsövön keresztül vezetnek a már meglévő 1000 m

3-es, klórozóval ellátott, a szivattyútelep mellé épített tározóba. A közös, NÁ 200-as termelőcsőre távvezérelhető elektromos tolózár, távjelzéses vízóra és távjelzéses manométer kerül. A központi diszpécser a szükségleteknek megfelelően nyithatja, zárhatja a tolózárat, és mindig látja a gát mögötti nyomásértéket, valamint azt, hogy a tolózár nyitásával, zárásával mennyi vizet enged a szivattyúk irányába. Ezen felül egy Nephelon 3 rendszerű zavarosságmérőt szerelnek be, melynek adatait diszpécser szintén érzékelheti, és a megengedettnél nagyobb zavarosság esetén intézkedhet. Az NÁ 600 mm-es búvónyílás azt a célt szolgálja, hogy amennyiben arra szükség van, a gát mögötti térség a későbbiekben is megközelíthető legyen. Az alsó gátnál egy felcsavarozott zárólemezt erősítenek fel, míg a felső gátrendszernél a búvócsövet az árvízi túlfolyó vágatig vezetik és tolózárral látják el. Amenynyiben a duzzasztás során bárhol veszélyes szivárgás mutatkozik, vagy a diszpécser a víznyomásba hirtelen esést tapasztal, a tolózár kinyitásával a tározott víz a megfelelő szintre leengedhető (vészürítés). A vágat megmaradó része megfelelő burkolatot kap, a hasadékokon, repedéseken szivárgó vizek (szökő vizek) megfelelő vezetést kapnak és bekerülnek az 1000 m

3-es tározóba, majd onnan a fogyasz-