Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)
5-6. szám - Cerendorzs, Dzurman: A mongóliai Góbi-sivatag vízföldtani sajátosságai és a vízkutatás eredményei
-370 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1992. 72. ÉVF. 5—6. SZAM legnagyobb kiterjedésben a Nyugat-Góbi területen, a fiatal magas hegyvonulatok (Góbi—Altai, Tien-San) lábainál rakódtak le. A víztároló kőzetek anyagai és kiterjedési formái az előbb említett K 2ss és K 2bs-rétegekben lerakódott vízadó rétegekhez hasonló. A vízadó réteg vastagsága változó, néhány feltárt vízlelőhelyen elérte a 20—66 m-t. Az eltemetődött pleisztocén kori folyók medre nem hosszú (5—10 km) és deltájuk se nagy (10—20 km 2) területű. A víz utánpótlásuk jobb, mint az Kjlih, K 2SS és K 2bs rétegekben képződött víztárolóknál. A feltárt vízlelőhelyek (Balgaszin— Ulannur, Dalanzadgad, Mandah, Hongoringol, Tavanzag, Tavan-Ald, Hürmencagán, Harzat) hasznosítható vízkészletének majdnem 10—25%át teszi ki a dinamikus vízkészlet. A víz sótartalma 0,3—0,7 g/l között változik. Végül a Góbisivatagban a lefolyástalan medencéknél a természetes állapotban a rétegvíz sótartalma a medencék szegélyétől központi irányba folyamatosan növekszik és mesterséges megcsapolás esetén a vízhozamtól függően a kitermelt víz sótartalma lassan ^csökkenő tendenciát mutat. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a víz sótartalmának növekedése a víznek földfelszín alatt töltött időtartamával van szoros összefüggésben. A harmadik vízföldtani egység különféle töréses zónákból áll, amelyek keskeny, de hosszú, töredezett, a felszín alatti víz mozgására és tározódására alkalmas közegeket képeznek a hegymasszívumokat alkotó szilárd kőzetekben, medencéket kitöltő üledékösszletekben egyaránt. A Góbi-sivatag szilárd kőzetekben található töréses zónák vízföldtani sajátosságairól már többször jelent meg tudományos összeállítás (Marinov, N. A., Popov, V. N. 1963., Alföldi L. 1963., Marinov, N. A., Kartavin, V. A. 1976.) amelyekben sok érdekes megfigyelés mellett egy közös megállapítás van. Eszerint a töréses zónák tengelye mentén a kőzetek töredezettsége és a vízadó képessége sokkal nagyobb, mint annak szegélyein. A Góbi-sivatag lefolyástalan medencéit feltöltő laza és gyengén kötött üledék összletekben levő töréses zónáknak vízföldtani jelentőségéről az egyes területeken végzett megfigyeléseken kívül {Kartavin, V. A. 1976., Cerendorzs, Dz., 1982). gyakorlatilag nincs vizsgálati anyag. A Góbi-sivatag lefolyástalan medencéiben a felszín alatti víztárolók keletkezésében, a víz körforgásában és a vízminőség alakulásában igen nagy szerepe van a különféle töréses zónáknak. A neotektonikus eredetű helyi kisebb töréses zónák az alsó-kréta kori gyengén vagy erősen kötött homokkőben, aleuritban és konglomerátumban gyakran képeznek jó vízvezető és tárolóközeget. A töráses zónán kívül ugyanabban a kőzetben fúrt kutak vízhozama több tíz- ós százszor kisebb, mint a töréses zónák tengelyük mentén fúrt kutaknál. Ezeknek a töréses zónáknak (vizes övek) szélessége néha elérte a 2,0 km-t (az Ulansandi víznyerő helyen), de általában ennél jóval keskenyebbek. Ilyen széles „vizes" töréses zónákon kívül a medencék laza üledék rétegeit elvető, meredek dőlésű, hosszú vékony, törésekkel gyakran találkozunk a medencék szegélyein. tak és helyükön folyóvízi lerakódások (alluviális, proluviális képződmények) jelentek meg, ha az időjárás feltételei is kedvezőbbek voltak. A Góbisivatagban folyóvíz üledékek lerakódására legkedvezőbb földtani és meteorológiai feltótelek a következő időszakban voltak (Cerendorzs, Dz. Enhhisig, P., 1985): a) először az alsó-kréta kor végén a „Hühtég" nevezetű réteg lerakódásakor (Kjhh), b) másodszor a felső-kréta kor kezdetén a „Szainsand" nevezetű réteg (K 2ss) képződésekor és végül c) a pleisztocénben (p Q II—III.) A fentieken kívül a kutatási terület keleti részén felső-kréta kori „Bainsire" nevű rétegben (K 2bs) és a pliocén kori rétegösszletben (N 2) és a terület nyugati részén a felső paleogén kori üledékekben (P 3) valamint a terület északi határán levő mai nagyobb folyók medreiben (alQIV.) is találhatók jelentős víztároló rétegek. A fent említett, jó víztároló képességgel rendelkező rétegekben eddig feltárt víznyerő helyek^ hasznosítható vízkészlete 27—30 évi termelési időszakkal számolva 30—800 l/s között változik. A feltárt vízkészlet átlagértéke: Kjhh-ban 53 l/s, K 2ss-ban 240 l/s, K 2bs-ben 70 l/s, VQ II—III-ban 180 l/s, al Q IV-ben 150 l/s. Az alsó-kréta kor végén lerakódott Kjhh rétegben feltárt vízlelő helyeknél a vízadó rétegek főleg homokból, homokkőből, töredezett alevrolitból és kavicsból állnak, vastagságuk 10—60 m között változik és gyakran a medencék központi részein zárt lencsék formájában helyezkednek el, vizük sótartalma nagy, 2,2 g/l és 4,3 g/l között változik. A felső-kréta korban kialakult K 2ss és K 2bs rétegekben az ősi folyók ártéri területein és azoknak deltáiban lerakódott homok, kavics, görgeteg és zúzalékból álló, 50—150 m-t is elérő vastagságú rétegek nagyon jó víztároló képességűek. Ezeket a folyómedreket és deltáikat minden esetben körülzárják ugyanabból az időszakból származó, gyakorlatilag vízzáró képződmények, így eltemetődött folyómedrek kezdeti szakaszai vékony erekkel gyakran kapcsolódnak hegymasszívumokhoz; illetve egykori vízgyűjtőihez. Ennek köszönhetően a víz utánpótlása jobb, mint a K,hh rétegben és így a víz sótartalma általában nem emelkedik 1,0 g/l fölé. A víz sótartalma az ősi folyómeder kezdeti szakaszától a delta irányába folyamatosan növekszik. Ebben a rétegben feltárt víznyerő helyekből a legnagyobb vízkészlettel rendelkezik a Cagancav-i víznyerőhely, amelynek számított hasznosítható vízkészlete 27 évi folyamatos kitermelés esetén 800 l/s. A vízkészletnek 3,3%-a dinamikus, 96,7%-a statikus készletből áll. E vízlelőhely feltárási munkálataiban a magyar geofizikusok is résztvettek. Ez a vízlelőhely a mongóliai Góbi-sivatagban eddig feltárt legnagyobb felszín alatti édesvíz tároló. Erre a vízbázisra alapozva 572 ha területen a Kelet-Góbi legnagyobb zöldségtermelést biztosító öntöző rendszere működik. A pleisztocén kori üledékek legvastagabban és
