Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

5-6. szám - Cerendorzs, Dzurman: A mongóliai Góbi-sivatag vízföldtani sajátosságai és a vízkutatás eredményei

CERENDORZS DZURMAN: A mongóliai Góbi-Sivatag 369 és az édesvíz egymás mellett és egymás alatt helyezkedik el. Ezért az édesvíz feltárással és kitermeléssel kapcsolatos munkák nagy figyelmet igényelnek. A Góbi-sivatagban rohamosan növekvő bányászati tevékenység és a mezőgazdaságban végbemenő változások következtében az utóbbi időben több város, község ós kistelepülés épült. Emellett több millió állatra vigyázó pásztorok, az óv különböző időszakának megfelelően, a kialakult rend szerint egyik helyről a másik helyre vándorolnak a hatalmas legelőterületen, ahol ivásra, itatásra alkalmas vízforrás (kút, forrás) van. Gyakran fordul elő olyan nehézség, hogy a víznyerő kutat a legeltetésre legalkalmasabb helyeken nem tudják kiképezni, mert ott vagy a vízadóréteg hiányzik, vagy a víz sótartalma nagyon nagy a megengedett értékhez képest. Még ezen kívül, a nagyobb városok központi vízmüveinél az utóbbi időben a vízszint folyamatos süllyedését észlelik ós néhány helyen (Mandal— Góbi, Szainsand, Barún—-Urt) a feltárt réteg vízkészletének rövid időn belüli teljes kimerülése fenyeget. A Góbi-sivatagban az 1960-as évtől kezdve, most is folyamatban lévő 1 : 500 000 ma. vízföldtani térképezési munka, a jelen tanulmányban szereplő terület 90%-ában elkészült, amelynek eredményei főleg a felszín alatti édesvízi kutatást segítik elő. Emellett, a jelenlegi ós jövőben létesítendő nagyobb ipari és mezőgazdasági központoktól 30—200 km körzetben, a felszín alatti édesvíz készlet feltárása érdekében, nagyarányú vízföldtani munka folyik az 1970-es évek elejétől. Ezeken kívül, több mint 2000 db közópmólysógű (30—200 m) fúrt kút, 4000 db ásott és nagy átmérőjű ( 0 1 m) sekély fúrt kút létesült a mezőgazdasági kistelepülések és állatállomány számára. így a legeltetésre alkalmas területnek közel 60%-án biztosították a vízellátást (Aniszimov, A. A., Gerendorzs, Dz., 1986). Ilyen nagyméretű vízföldtani munkák mellett a Góbisivatagban feltárt ásványi lelőhelyek vízföldtani viszonyainak részletes kutatását és a felszín alatti vízjárását (természetes körülmények között és mesterséges megcsapolás esetén) folyamatosan figyelő állomások létesítését végzik még. 2. A felszín alatti nagyobb víztároló rétegek vízföldtani sajátosságai A Góbi-sivatagban eddig végzett vízföldtanmunkák eredményei azt mutatják, hogy a kis települések (50—200 fő) és az állatállomány vízi ellátására szükséges vízmennyiség majdnem mindenütt feltárható. Itt nagyobb gondot gyakran a vízminőségi paraméterek, ebből a nagy sótartalom és a fluor okozzák. Viszont a felszín alatti nagyobb mennyiségű édesvíz készletet tároló rétegek kiterjedése nagyon változó és előfordulása ritka. Pedig ezeknek nagyarányú feltárása nélkül elképzelhetetlen az ipar és a mezőgazdaság fejlődését biztosító bányászati és öntözőrendszerek tevékenysége. A Góbi-sivatag felszín alatti jelentős víztározóinak keletkezési és kiterjedési sajátosságai háromféle vízföldtani adottságú terület (hegymasszívum, lefolyástalan medence, töréses zóna) vízföldtani felépítésében keresendők. Az ősi hegységek utolsó romjait képező, egészen a lefolyástalan medencék szintjéig lemállott hullámos domboktól kezdve a fiatal, helyenként 2000—3000 m magasságot is elérő sziklás hegyláncok átalakult, vulkáni és üledékes eredetű idősebb képződményekből állnak. A vizsgálatok eredménye azt mutatja, hogy ezek közül a képződmények közül a paleozóos mészkövek (A-PZ)ÓS a mezozóos gránitok (

RMZ) a legjobb víztároló képességűek. A területen lehulló csapadék eloszlásának függvényében a kőzeteknek víztároló és vízadó képessége a sztyeppi zónától a sivatagi zóna irányába csökken. Ezen kívül a neotektonikai eredetű töréses zónák és azok metszéspontjai körül a kőzetek vízvezető és víztároló képessége többször (tíz és százszor) nagyobb, mint az azon kívül eső területeken. A hegymasszívumok kiterjedt területein végzett vízkutatási munkák eredményeként eddig hat esetben sikerült feltárni felszín alatti édesvíz lelőhelyet, melyeknek hasznosítható vízkészlete 15— 40 l/s között változik. Ebből hármat (Sohoitin höndi, Dugui—Ulán, Moritin-bulag megnevezésű helyeken) paleozóos mészkőben (tPZ), a másik hármat (Arasánt, Bor-Öndör, Jögzör megnevezésű helyeken) mezozóos gránitban (

rMZ) találtak. Ilyen, aránylag jó víztároló képességű kőzetek felszíni kiterjedése csak 5%-át foglalja el a kutatási területen előforduló hegymasszívumok területének. A hegymasszívumok 95%-át képző többi képződményben (az effuzív kőzetek, a paleozóos és a proterozóos intruzív kőzetek, paleozóos és proterozóos üledékes eredetű átalakult kőzetek) fúrt kutak többsége nagyon kis vízhozamot (0,1—0,5 l/s) ad vagy gyakran száraz. A kutak vízhozama a kőzetek töredezettségétől függően nagyon változó. A magas hegységeknél az is jellemző, hogy az északi oldalon sokkal több a forrás, mint a délin. Ezt a jelenséget megfigyeléseim szerint a levegő páratartalmának lecsapódása okozza. Ebből arra lehet következtetni, hogy a magashegység-vonulatok északi oldalán levő medencékben lerakódott vízvezető rétegek jelentős dinamikus vízkészlettel rendelkeznek. Ezt igazolják egyes medencék központi részén a töréses zónák mentén gyakran jelentkező állandó vízhozamú források, valamint ott feltárt vízlelőhelyeken (Balgaszin—Ulán-núr, Dalanzadgad, Mandah, Harzat) végzett szivattyúzási és számítási eredmények. A másik vízföldtani adottságú tervletet képező lefolyástalan medencék többsége a középső jurától kezdve folyamatosan feltöltődött szárazföldi üledékösszlettel, ritkán a kezdetnél effuzív kőzettel váltakozva is. A nagy kiterjedésű medencékben (Tamszag bulag, Dzünbajan, Ünegtei, Szainsand, Ingenhőver, Ongingol, Nilgi, Dalanzadgad stb.) az üledékes összlet vastagsága 500—3000 m között változik és a teljes rétegsor 16 szintből áll (Marinov, N. A., Popov, V.N. 1963). A lefolyástalan medencék az összes kutatási területnek 58%-án helyezkednek el. A medencékben lerakódott kőzetek vízvezető képessége nagyon változó. Gyakran vízzáró agyagos képződmények fordulnak elő. A jó vízvezető és nagyobb vízkészlet felhalmozódására legalkalmasabb alluviális, proluviális képződmények elterjedése nagyon ritka, néhány rétegben azonban gyakori. Ilyen rétegek a Föld fejlődésének különböző időszakában rakódtak le, amikor a földfelszín emelkedésének felgyorsulása következtében a medencék többségében az állóvizek visszahúzód-