Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

4. szám - Könyvismertetés

254 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1992. 72. ÉVF. 5—6. SZAM A tiszalöki öntözőrendszerből a belvízcsatornákon keresztül lefolyó, valamint az öntözőesatornákon hasznosítatlanul, vagy hasznosítás után lefolyó vizeket a Hortobágy völgyelet mélyvonulatán folyó kb. 90 km hosszú Hortobágy főgyűjtő, illetve -főcsatorna gyűjti össze Tiszavasváritól Ágotáig. A Hortobágy-főgyfljtő felső részén ásott, az elsó részén természetes mederben folyik. Vízszállítása az elején 3,0 m

3/s. Ágotánál a közópvízi mederben pedig 12,0 m

3/s. A Hortobágy-főgyfijtő üzemét két duzzasztómű segíti. Az egyik a Borsoslaposi-duzzaszjtó, a másik az automatikus üzemi szegmens táblás Ágotái vízszintszabályozó duzzasztómű, amelyen keresztül a Hortobágy—Berettyó folyóba jut a lefolyó víz és azután részben a Körösmenti öntözőtelepekre. A Hortobágy főgyűjtő jelentős öntözővízszállító vízfolyás. Végül, a Keleti- és Nyugati-főcsatornát keresztező ós egyéb belvízlevezető csatornákat is lehet öntözésre felhasználni (ilyenek pl. a Vidi-ér, Brassó-ér, Pece-ér, Kösely-ér stb.). 3. A tiNzalüki öntözőrendszer Az öntözőrendszer területén az öntözés már a tiszalöki duzzasztómű 1954. évi üzembe helyezése előtt megkezdődött. Az 1948-ban üzembe helyezett tiszakeszi szivattyútelep ós az alsóróti ideiglenes szivattyúállás részben a Nyugati-főcsatorna már korábban részlegesen megépült középső szakaszába, részben pedig a Hortobágy főgyűjtőjébe táplált öntözővizet a megépült öntözőtelepek vízellátása érdekében. Az öntözőrendszer első telepei egyébként a Hortobágy-főgyfljtő mentén, a Borsoslaposon ós a Nyugatifőcsatorna már elkészült szakaszai mellett épültek. Az egyes fürtök tervezése (K—VIII.; K—IV.; K—III.) már 1952-ben megkezdődött. 1952 és 1955 között az öntöző igények túlnyomórészt a Hortobágyfőgyfljtő mentén léptek fel. Vízellátásukról gondoskodni kellett. Az öntözőrendszer tervezésével párhuzamosan a belvízrendezés tervét is elkészítették, hogy az öntözéssel kapcsolatos belvíz levezetési feladatok ismeretesekké váljanak. 1954. március 30-ig a Keleti-főcsatorna kotrása a 0+000 —65+400 km-ig fejeződött be (Hajdúszoboszló Kösely keresztezésénél épített ideiglenes bukóig) és a műtárgyak elkészültek oly mértékben, hogy abba az akkor kívánt 16 m

3/s öntözővíz betáplálható lett volna. Tekintettel azonban arra, hogy a tiszalöki régi Tiszameder elzárása eddig az ideig nem készült el megfelelően, a Keleti-főcsatorna öntözővízzel való ellátása érdekében a főcsatorna torkolatánál felszereltek egy 10 szivattyúegységes úszó szivattyútelepet, amely mintegy 5—6 m

3/s öntözővizet tudott átmenetileg beemelni a Keleti-főcsatornába, amíg a régi Tisza-meder elzárása kellő biztonsággal el nem készült, és lehetővé nem tette a duzzasztás megkezdését ós a megkívánt 16,0 m

3/s öntözővíznek a Keleti-főcsatornába gravitációsan történő bevezetését. Ez 1954 májusára megtörtónt. A tiszalöki öntözőrendszerben öntözésre, halastavakra berendezett, valamint vízzel ellátott területek nagyságát az 1. táblázat mutatja. Ami az öntözéssel elérhető hasznot illeti, nagy területekre, országrészekre vonatkoztatva, illetve országos átlagban az öntözéssel elérhető többlettermelés értéke 1450—3700 Ft/kh között alakult az öntözőgazdaságok által alkalmazott termelési szerkezettől ós az elért gazdálkodási színvonaltól függően. A fenti értékek nem a holdankónti tiszta hasznot adják, mert a közölt számadatokból még le kell vonni a termelési költségeket, melyek kb. az átlag 2575 Ft/kh összeg kb. felét teszik ki. így jól szervezett megfelelő agrotechnikával, talajerő utánpótlással ós szakszerű öntözéssel végzett termelés esetén holdanként mintegy 1200 Ft/kh tiszta haszonnal lehetett számolni. Ezt azonban csak fejlett gazdaságok érték el. A tiszalöki öntözőrendszerben 1954—1975-ig az öntözött terület 911 860 kh, s így a többlettermelés értéke országos átlag alapján 2,35 milliárd Ft-ra tehető, a tiszta haszon azonban ehhez képest lényegesen kevesebb, kb. 1,1 milliárd forint, tehát minimális volt. 1. táblázat Öntözésre berendeÖntözött Berendezett Üzemelő Év zett terület halastó, tározó halastó terület (kh) (kh) (kh) (kh) 1954 15 256 5 660 1955 18 340 5 784 1950 17 024 25 515 5 373 4 386 1957 20 806 15 260 6 850 5 556 1958 24 208 12 030 6 309 6 771 1959 19 014 11 202 9 249 7 810 1960 36 083 23 489 10 686 10 071 1961 35 025 41 015 10 964 10 276 1962 39 702 62 851 11 218 10 491 1963 61 674 81 043 11 333 10 199 1964 95 872 75 903 11 333 9 922 1965 97 318 16 765 11 603 10 636 1966 99 299 29 584 11 603 10 643 1967 103 110 52 507 11 627 9 233 1968 99 962 89 954 10 880 8 753 1969 88 405 48 521 11 050 8 118 1970 89 560 6 178 11 050 7 101 1071 81 858 37 039 11 361 8 297 1972 76 074 57 239 11 361 8 865 1973 79 800 66 932 11 361 9 401 1974 82 961 87 432 11 464 9 627 1975 87 028 37 805 11 513 8 851 A halastavak tiszta jövedelmét 1400 Ft/kh-dal vehetjük számításba ós így 1954—1975-ig 174 997 kh halastó kb. 245 millió forint jövedelmet hozott. A tiszta haszon tehát 1954—1975-ig az öntözésből 1,1 milliárd Ft, a halastavakból 0,25 milliárd Ft, összesen 1,35 milliárd Ft. Amint a későbbiekben látni fogjuk, ezzel a Tiszalöki Vízlépcső, a Keleti- és Nyugati-főcsatornák ós a fürtfőcsatornák beruházási költsége népgazdasági szinten megtérült. Az öntözéses gazdálkodás megkezdésekor a hangsúly kizárólagosan a rizs termesztésén volt, ami hosszú évek után beépült a vetésforgókba és lényegesen csökkent a rizs vetések területe. További lényeges változás volt, hogy az öntözőgazdaságok fokozatosan áttértek a felületi öntözésről a permetező (esőztető) öntözési módra, ami mind az öntözhető területek növekedése ós a felhasznált öntözővíz mennyiségek csökkenése, továbbá az öntözés gazdaságossága szempontjából nagy előrelépést jelentett. Jelentősen megváltozott a halastavak szerepe. Míg korábban általában egycélú vízhasznosítási létesítmények voltak, addig újabban már komplex vízgazdálkodási létesítmények. Tárolókópességüknek fontos szerepe van az ár- ós belvízvédekezésben, valamint az öntözőrendszerekhez kapcsolódva a vízkészletek növelésében. Ugyanakkor — mivel feltöltésük és csúcsvízfogyasztásuk más időben jelentkezik, mint az öntözésnél — működésük javítja az öntözőrendszerek kihasználását. 4. A Tiszalöki Vízlépcső és Keleti-főcsatorna beruházása A Tiszalöki Vízlépcső és a Keleti-főcsatorna beruházója 1950—1952-ig a volt Országos Vízgazdálkodási Hivatal által alapított Vízügyi Beruházási Nemzeti Vállalat volt. Ugyanakkor azonban a Tiszalöki Vízlépcső hitelét a BEM (a volt Bánya- ós Energiaügyi Minisztérium), a Keleti-főcsatorna hitelét pedig az FM (Földművelésügyi Minisztérium) biztosította. A beruházó vállalat 1952. február végén a kormányredelet alapján feloszlott és fenti foladatköre beolvadt a KPM XIII. főosztályába, mint a megszűnt Országos Vízgazdálkodási Hivatal folyamszabályozási feladatainak jogutódába. A különböző tárcák által biztosított hitelekből és különböző tárcáknál biztosított tervezési és kivitelezési kapacitással végzendő beruházások fennakadása nélkül történő megvalósítása érdekében az Országos Tervhivatal Tárcaközi Bizottságot alakított a felmerülő problémák koordinálására.