Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

4. szám - Könyvismertetés

252 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1992. 72. ÉVF. 5—6. SZAM kérdezettekre miként halottak különböző propagandaeszközök. A építés ellenzői ós helyeslői közötti 69 : 21 arányból látható, hogy a vízlépcső ellenes propaganda 7 : 2 arányhoz közelállóan gyakorolt hatást a válaszadók „órdeklődő"-ire. Ha azt nézzük, hogy Reményi Péter statisztikája szerint (Népszabadság, 1992. jún.4.) az említett napilap 1992. óv addigi számaiban 51 cikk közül csak 2 közölt vízlépcsőt helyeslő cikket, 49 pedig azt ellenzőt, megállapíthatjuk, hogy az építés ellenzőinek hatalmas propagandatevékenysége elég rossz hatásfokú A közvéleménykutatási mikrocenzus azonban több egészen megdöbbentő adatot is tartalmaz, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az a tény, hogy a 487-ek 70%-a a szlovák — magyar kapcsolatok romlását, 69%-a az általunk fizetendő nagyösszegű jóvátételt, 59%-a a nyugat-európai országok rosszallását is vállalná a dunai vízlépcsőrendszer lebontása árán, talán inkább könnyelműség, gondolván, hogy e kijelentéseknek úgysem lenne nyoma ós értéke, nem kell érte személyes felelősséget vállalni. Mit szóljunk viszont ahhoz, hogy az ezer megkérdezett közül a 487 erőmű-ellenző között 41%, vagyis kereken 200 olyan személy akadt, aki azt sem bánná, hogy a szlovákiai magyarok helyzete megromolna, és 22%-uk, tehát 100nál is többen háborús kockázatot is vállalnának, csakhogy ne legyen dunai vízlépcsőrendszer? Vagyis, minthogy a vízlépcsőt ellenzők mindig is a környezet állítólagos védelmére hivatkoztak, azok közül nem megvetendő százalékban hajlandók volnának gyilkolni is, vagy érdektelen embereket gyilkosságba vagy vágóhidra hajszolni ,,az emberi környezet" megóvása céljából? Most már azt kell hinnünk, hogy a Magyar Gallup Intézet vagy kellő hozzáértés nélkül, esetleg irányzatosan, tehát a kutatói tisztességet mellőzve választott ki ezer embert — amit távol áll tőlünk feltételezni — vagy, ha a kiválasztottak valóban reprezentálták a „magyar lakosság egészét", akkor ebből az is következik, hogy egymilliónál többen vannak Magyarországon — ezrenként száznál is többen — akik Bősért háborúznának, ós kétmillió azoknak a száma, akik nem váltanák meg a szlovákiai magyarok sorsát a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése árán. A közvólemónykutatás eredménye: súlyos szégyen'. Mi, vízimérnökök, vízügyi szakemberek, hiszünk tudományunk igazságaiban. Ezért mi tüntetést sem szervezünk, nemhogy háborút ós gyilkolást vállalnánk. Vajon, a mostani mikrocenzus tényleg általánosítható volna a magyarság becsületes tömegeire? A statisztika tudománya korrekt ós támadhatatlan, csak félremagyarázni lehet, vagy eredményeivel visszaélni... Dr. Vágás István A TISZALÖKI ÖNTÖZŐRENDSZER ÉS HASZNOSÍTÁSA 1954-TŐL l»75-l(i Összeállította: Dobolyi Tibor (1982-ben) A tiszalöki öntözőrendszer értékelését 1982-ben Dobolyi Tibor, azóta elhunyt mérnök kollégánk nyugállományú műszaki- és gazdasági tanácsadóként végezte el az akkori Országos Vízügyi Hivatal megbízása alapján. Az értékelés tartalmát — noha szigorúan tényadatokon alapult — nem hozták nyilvánosságra. Az anyag bekerült a Magyar Vízügyi Múzeum dokumentációs gyűjteményébe, várva arra, hogy valaki talán felfigyel rá. Dr. Varrók Endre szívességéből került az értékelő anyag a Hidrológiai Közlöny főszerkesztőjéhez. Tartalmából azonnal kitűnt, hogy az lapunk olvasói elé kívánkozik. „Refuznyiki" rovatunknak is a tények megismertetése a célja, akkor is, ha másutt eddig nem kaphattak ezek a tények sajtónyilvánosságot. És, a vízügyi szakmának a most közlendő tények következtében nem is lesz szégyell ni valója. A Hidrológiai Közlöny részéről, mindazonáltal, módosítanunk is kellett az eredeti szövegen. A Dobolyi Tibor által 1982-ben összeállított értékelés részletesen leírja magát az öntözőrendszert is, annak fontosabb műtárgyait, azok funkcióját, azok építését, fényképes illusztrációkkal együtt. Az alapadatok természetesen különböző leírásokban megtalálhatók voltak eddig is. Ebben a szövegben csak az eredeti tanulmány értékeléssel foglalkozó részeit közöljük, természetesen az annak megértéséhez szükséges magyarázó leírásokat is megtartva. Reméljük, hogy az eredeti összeállítás lényeges mondanivalóit ezzel sikerül nemcsak kiemelnünk, hanem érdemének megfelelő helyre állítanunk. V. I. A vízerőművet eredetileg folyamatos üzemre tervezték, ami azt jelentette, hogy mindig az érkező vízhozamnak megfelelő teljesítménnyel üzemelt volna. Az 1950-es évek végén az ország villamos energia helyzete miatt szükségesnek látszott azonban, hogy a kiépítési vízhozamnál (350 m

3/s) kisebb vízhozamok idején az országos energiacsúcs időkben a vízerőmű ennél nagyobb teljesítménnyel üzemeljen, a csúcsidőn kívüli teljesítmények csökkentése mellett, amit lehetővé tett a vízlépcső felső bögójóben tárolt, mintegy 10 millió m

3 vízmennyiség. A végleges elhatározáshoz azonban mind energetikai szempontból — turbina ós generátor maximálisan igénybe vehető teljesítőképessége stb. —, mind pedig hidraulikai vonalon — a kialakuló vízszintes sebességváltozások, azok esetleges káros hatásainak kimutatása stb. — részletes vizsgálatokat, kísérleteket kellett végezni. Az előbbi vizsgálatokat a volt Tiszalök Vízerőmű Vállalat, az utóbbiakat a V" ITUKI végezte. Kísérleteket végeztek különböző Tisza vízállások mellett ós különféle teljesítményű és időtartamú csúcsok mellett kialakuló vízszint- ós sebességváltozások megfigyelésére az esetleges káros hatásuknak a kimutatására, illetve a csúcsüzem lehetőségeinek felderítésére. A kísérletek során 50—140 m

3/s Tisza vízhozamnál 1—4 órás időtartamú, max. 15 MW teljesítményű, 2—20 perc felfutási és leállási idejű csúcsüzemet tartottak, melynél a turbinák vízemésztóse 120—300 m

3/s volt. A vízállásokat lapmórcóken észlelték, illetve rajzoló vízmércékkel észlelték a Tisza Záhony—Tiszakeszi közötti mintegy 170 km-es szakaszán. Különlegesen nagymértékű hullámokat a duzzasztóműn való vízleeresztés segítségével állítottak elő és így 900 m

3/s nagyságú csúcsvfzhozamot is vizsgáltak. A kísérletek eredménye kedvező volt. Az energetikai vizsgálatok során kiderült, hogy a gépegységek az eredeti, kereken 4 MW egységteljesítmóny helyett tartósan közel 5 MW teljesítmény leadására képesek, s a hidraulikai vizsgálatok is igazolták az elképzeléseket, miszerint kellően szabályozott és kihatásaiban rendszeresen ellenőrzött csúcsüzem esetén a csúcsüzem káros hatásokat nem okoz. A kísérletek, a vizsgálatok ós a belőlük levont következtetések kettős eredményre vezettek. Egyrészt lehetővé vált a vízerőmű rendszeres csúcsüzemónek engedélyezése, másrészt alapot szolgáltattak a közös magyar—csehszlovák dunai vízerőrendszer csúcsüzeinénck tervezéséhez. Az ország energiahelyzete azóta kedvezően változott a Tiszalöki Vízerőmű azonban ma is — a hidrológiai adottságoktól függő — rendszeres csúcsüzemet tart, növelve ezzel a vízierőmű üzemének gazdaságosságát. A csúcsban termelt villamos energia ugyanis kétszer, két és félszer értékesebb, mint a csúcson kívüli. Az ellenőrző mérésekről a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet: ,,Vizépitési Kutatási Eredmények, 1958—1965" ós „Muszkalay László, Starasolszky Ödön: Vízépítési műtárgyak vizsgálata" című 1967 ós 1968-ban megjelent kiadványaiban részletesen beszámolt. 1. A Keleti-főcsatorna A Keleti-főcsatorna a Tiszalöki Vízlépcső által felduzzasztott Tisza vizét vezeti végig a Hortobágy keleti peremén Tiszalök, Tiszavasvári, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Balmazújváros. Hajdúszoboszló, Kába, Tetétlen, Sáp, Bakonszeg ós Berettyóújfalu közelében a Kók-Kállóig ós ezen keresztül a Körösök völgyébe.