Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

2-3. szám - Vita

188 HIDROLOGIAI KÖZLÖNY 1992 . 72. ÉVF., 2—3. SZAM zoológiai alapleltárának felvételét, a természeti értékek kimutatását, majd a monitoring keretében az éves változások nyomonkövetését. Az OVH Árvízvédelmi ós Folyamszabályozási Főosztálya az OKTIi Ökológiai Osztályától kért összeállítást, hogy a természetvédelem alatt álló területeken milyen vízgazdálkodási beavatkozások milyen feltételekkel végezhetők el. (Érdeklődés esetén ezt az anyagot a Hidrológiai Közlönyben közre adhatjuk.) Csak ez a néhány ötletszerűen kiragadott példa is mutatja, hogy a vízügyi szolgálat az elsődleges feladatai végrehajtásában is a technikai, gazdálkodási ós egyéb korlátok határain belül öntevékenyen kereste a kapcsolatot a biológiai-ökológiai-termószetvédelmi szervezetekkel. A mindkét részről megnyilvánuló készség el is vezetett a mindenkori optimális kompromisszumok megtalálásához. S a területi szervek esetében ugyancsak számos konkrét példa igazolhatja azt. Ezért érthetetlen számomra Rakonczay már idézett állásfoglalása, miszerint az alsó- ós középfokú szervezeti integráció szóba sem jöhet, hiszen az említett példákat ő is hivatalból ismerte. S éppen mindezen tények ellenére válhatott a vízügyi szolgálat a sajtóban ós a közvéleményben „rákos daganat a nemzet testén", „ökológiai katasztrófa okozója", s még sok minden más is. S ez a természetvédelemről átvezet a „zöldségek" birodalmába. Vegetáriánus társadalmat? Nem lehet feladatunk, hogy elmerüljünk a vízügyi szolgálatot 1988—1991 években a sajtóban ós hírközlő szervekben ért megalázó, sőt rágalmazó megnyilvánulások áradatában, amikor „zöldségekkel" etették a közvéleményt. Ezen a téren már vita nélkül hagyatkozhatunk liakonczay Zoltán megállapításaira: „...az utóbbi időben az úgynevezett „zöldek" szerepe is fölöttébb ellentmondásos. Legfőbb jellegzetességeik, illetve hibáik: 1. nincs a lakosság (ós a hivatalos szervek) számára elfogadható, elhihető ós „megemészthető" programjuk; 2. nincs tömegbázisuk, a lakosság egyetlen rétege, csoportja nem sorakozik fel mögöttük; 3. nincsenek olyan tekintélyes, hitelt érdemlő, kipróbált vezető egyéniségeik, akik (a tiltakozások, „igehirdetések" mellett) a természetvédelemben eddig bármilyen jelentős eredményt elértek volna; 4. tagjaik túlnyomó többsége olyan műkedvelőkből verbuválódik (ami önmagában nem lenne baj), akiket senki sem vezet, ós ha mégis, akkor nemritkán helytelen irányba; 5. vezetőik többsége semmiféle természetvédelmi előélettel nem rendelkezik, gyakran zavaros, hóbortos célokat hirdetnek meg, sokan közülük naivak, ós tájékozatlanságukban nemegyszer olyan célokat tűznek ki, amelyeket már elértünk; 6. tevékenységük jelentős rósze valatni ellen való tiltakozás, nem pedig előrevivő tett (csak negatív cselekményeknek nem lehet pozitív eredménye); 7. olyan dolgokkal szemben is tiltakoznak, amelyek mellett fel kellene sorakozni; 8. a mindenkori hivatalos vezetést támadják, függetlenül attól, hogy azok tisztességes, tenni akaró, csak cselekvésükben gátolt, vagy tisztességtelen, konjunktúralovag perceniberek; 9. a hivatásos természetvédők által elért eredményeket (és a kis lépések módszerét) lebecsülik, azokat mindenáron túl akarják licitálni, ezáltal „mindent vagy semmit" —- hangulatot keltenek, kritikájuk gyakran igazságtalan, így ellenérzést vált ki; 10. a nemzetközileg megalapozott, szakmailag lehetséges törekvéseket „mellékvágányokra" terelik, apróságokat fölfújnak, a lényegesebb összefüggésekről megfeledkeznek (vagy azokról nem is tudnak); 11. programjaik (szavaik, írásaik) gyakran nem őszinték, politikai vagy egyéb (személyes) törekvéseiket „zöld papírba csomagolják", kudarcok (vagy rövid tündöklés) után a színtérről gyorsan és véglegesen távoznak; 12. a rendszerváltás előtt hangoskodó szervezetek jelentős része a „győzelem" után dolgavógezetlenül megszűnt, tagjaik szétszéledtek ós eltűntek az ismeretlenség homályában, vezetőik állami feladatot nem vállaltak, ós ha mégis, akkor gyorsan megbuktak, mert annyit sem tudtak elérni, amenynyit egykor agyonkritizált elődeik; 13. a 80—300 közöttire becsült zöld szervezet, egyesület stb. összes taglótszáma nem éri el a Madártani Egyesületét, egyes „szervezetek" teljes taglótszáma 3—-10 fő, az aktív tagok száma országosan csupán néhány száz fő; 14. egymást nem fogadják el, a sokszínűséget összetévesztik a szótziláltsággal, tevékenységük jelentős hányada egymást „kioltja". Az előbbieket megcáfolhatatlanul alátámasztja ós bizonyítja az a kudarcsorozat, ami a zöldmozgalmak (pártok) képviselőjelöltjeit az országgyűlési ós helyhatósági választásokon érte. Az országgyűlési képviselői választásokon indult 17 jelöltre leadott összes szavazat csupán egy „fél" országgyűlési képviselő megválasztásához lett volna elegendő. A szavazatok száma egyes körzetekben nem érte el az „ajánlócódulák" számát, vagyis még a „támogatók" is ellenük szavaztak (vagy részt sem vettek a szavazáson). A vereségsorozat a pótválasztásokon folytatódott. Ez természetesen nemcsak a zöldmozgalmak munkáját jellemzi és minősíti, hanem a lakosság, a pártok ós az intézmények természetvédelemmel (és környezetvédelemmel) kapcsolatos magatartását is mutatja. Ebből is látszik, hogy a gyakorló, hivatásos természetvédőknek munkájuk során micsoda ellenállást, közömbösséget vagy tehetetlenséget kell legyőzniük. A sokak által nagyvonalúan több százezerre becsült „önkéntes környezet- ós természetvédő" döntő többsége teljes „illegalitásban" tevékenykedhet, hiszen a gyakorlatban ós a választásokon „saját jelöltje" mellett csak elenyésző töredékük tett hitet. Márpedig természetvédelmet teljes titoktartásban művelni lehetetlen." Kicsit furcsa ugyan, hogy nem akadt egyetlen orgánum, egyetlen újságíró sem, aki hosszútávra végig gondolta volna, hogy a vízgazdálkodásra, a vízügyi szolgálatra az ő unokáinak talán nagyobb szüksége lesz, mint nekünk napjainkban. Dehát hogy is írta Konrád György, könyvében (Az újjászületés melankóliája. Pátria könyvek 1991.)?: Most a tartalék előjön. Az eddig elnémítottak, köztük a félbolondok, a dilettánsok ós a szélhámosok most kibeszélik magukat, a visszafojtott hiúságok kitüremlenek. Ezek az újabb politikai aktivisták is harapós kedvűek, szívesen vádolnak mindenkit, aki valamilyen nézőpontból feljebb van. Támadás a magaslatok ellen, munkában a sértettség." (111. oldal) S nyilván ez a mesterségesen szított politikai hisztéria is szerepet játszott a vízügy ágazati szerepének megszüntetésében, sőt mondhatni a vízügyi szolgálat szétzilálásában a rendszerváltás után. Erről akkoriban írtam egy rövid cikket, de azt ezideig sem közölte még a HK Refuznyiki rovata sem. Göncz Árpád köztársasági elnök utólagos erkölcsi jóvátétele pedig csak pszichológiai gyógyírt jelenthetett mindannyiunknak, amiért hálásak vagyunk. *** Jelen írás csupán azért született, mert talán sok kolléga nem olvasta a Valóságban megjelent, minket is érintő cikket. S talán egy kicsit vitaindító, információ keltő is lehet, hiszen a Vízügyi Igazgatóságok munkatársai nyilván sokkal több konkrét példán tudnák bemutatni a vízügyi szolgálat és a természetvédelem kapcsolatát, együttműködését. Annál is inkább, mert ezt a témát az elmúlt években mintha kissé mostohán kezeltük volna.