Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

2-3. szám - Vita

Vita 187 kezeltük ugyan, de azt mondtuk, liogy ezeket nem feltótlenül a természetvédelem (az átlagosnál szigorúbb) eszközeivel kell oltalmazni, elegendő, ha rajtuk az állam — erdészeti, vízügyi, esetleg mezőgazdasági szervezetek fokozott gondossággal tevékenykednek." Majd táblázatosan is kimutatja, hogy a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium két éves működése alatt (1988—1989) 18 500 hektár került természetvédelmi oltalom alá (ebben az időszakban a szerző a Természetvédelmi Főosztály helyettes vezetője ós egyben az Ökológiai Osztály vezetője volt), míg Tildy Zoltán 10 éves irányítása alatt C00 ha, majd az OKTH megalakulása után Gonda György égisze alatt is csak 5500 ha 4 óv alatt. Ez — gondolom — egyértelműen bizonyítja, hogy a vízügy nem nyelte el, nem nyomta el, nem szorította a háttérbe a természetvédelmet, ahogy sokan mondták, mondják ma is. A 80. oldalon pedig ezt olvashatjuk: ,,...a természetvédelemmel foglalkozó szervezetek birtokába a védett területek nagy része gyorsan, egyszerűen, bonyodalmak nélkül ós megnyugtató módon kizárólag átszervezéssel kerülhetne, vagyis akkor, ha a természetvédelmet, erdészetet és vízügyet irányító, „főhatóságokat" összevonnák." (kiemelés tőlem) Hát, a KVM ezt részben teljesítette is, s nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy 1987-ben az átszervezés előkészítése során az állami erdészet, sőt még a Központi Földtani Hivatal összevonása is napirenden volt. Csak a MÉM ós az IPM makacs ellenállása akadályozta meg a valóban komplex, „korszerű" szervezet kialakítását. A rendszerváltás után a KVM is megszűnt, s így az „ideális" megoldástól még távolabb kerültünk. Rakonczay ezt a helyzetet is jellemzi: „A hatóságosdit játszó Környezetvédelmi Minisztérium — amely mindenféle gazdasági tevékenységtől retteg — a természetvédelem értékeinek érvényesítésére ugyanúgy nem ad megoldást, mint a múltban." Amibe persze nem csak az OKTH-t, hanem a KVM-t is beleérti, holott a Vízügyi Igazgatóságok igazán otthon voltak ós ok- ós célszerű gazdálkodás és területhasználat kérdéseiben. Csakhogy egyrészt természetvédelmi téren a két év nem volt elegendő idő a kifutásra, — másrészt a Nemzeti Parkok soha nem is kerültek a VÍZIG-ek hatáskörébe, s így felemás volt a szervezeti felállás. Az azóta ezekben felhalmozódott problémákat jól jelzi a nemzetközi szervezet tavalyi visszaminősítése is Nemzeti Parkból tájvédelmi körzetté, dehát ez nem érinti a vízgazdálkodással való kapcsolatot. Végül Rakonczay cikkét a következőkkel zárja: „4. Hasonló tapasztalatok ós feltételezések vannak a vízügy vonatkozásában is. Elképzelhető és logikus lenne egy olyan főhatóság, ahol felső szinten a természetvédelmet ós a vízügyet együtt kormányozzák. E két szakterület alsó- vagy középfokon történő szervezeti integrációja azonban szóba sem jöhet." Rakonczay, érzésem szerint, magában sem tudta végül is tisztázni a természetvédelem ós a vízgazdálkodás egymáshoz való viszonyát, s így megállapításai önmagukkal is ellentmondásba kerülnek. Jól emlékszem az 1987-es óv OKTH-n belüli vitáira és aggályaira, ahol az előbb már említett beosztásban dolgoztam. Természetvédelmi vonatkozásban a szakmai ós a felső vezetés nagyobbrészt egyáltalán nem ítélte tragikusnak a tervezett fúziót a vízüggyel. Pénzügyi, szervezeti, technikai felszereltsógi, gazdálkodási és szervezeten belüli kivitelezési lehetőségekben egyaránt a természetvédelmi lehetőségek javulását vártuk. Az aggályok éppen a VÍZIG-ekhez nem besorolt Nemzeti Parkok terén jelentkeztek, hiszen a gazdálkodás, az eredményesség szempontjából aligha vehették föl a versenyt a sok évtizedes tapasztalattal ós a hagyományos vízügyi szolgálati fegyelemmel rendelkező VlZIG-ekkel. De ez már átvezet egy másik kérdéscsoportba. (•azilálkoríj okosan! A közismert társasjátékot (régi nevén „Capitaly") gondolom mindenki ismeri. Rakonczay cikkében rögzíti, hogy: „Azok a művelés alatt nem álló területek (sziklakopár, mocsár, karsztfelület, futóhomok, őserdő stb.), amelyeken gazdasági érdekből emberi tevékenység sohasem folyt ós ma sem állnak használat alatt, a védett területeknek csak elenyésző töredékét teszik ki. Ha — követve a „legnemesebb" hagyományokat — a természetvédelem csak ezek védelmére szorítkozott volna, hazánkban az összes természetvédelmi terület az ország területének még 1%-át sem tenné ki." Ezzel tulajdonképpen elismeri, hogy minden területhasználatot elsősorban az emberi célszerűség ós hatékonyság befolyásol. Az ÖMFB l'lónumának ülésén is elhangzott Rakonczay Zoltán szájából, hogy a magyar természetvédelemnek éppen a vízügy okozta a legtöbb kárt a vízrendezésekkel. Nem akarok elmélyedni a kérdésben, de azért néhány gondolatot föl kell vetnem. Az ősi vízparti élőhelyeket nem a hajóvontató utak kialakítása zavarta meg? Amikor 6 m szélességben a növényzetet kiírttattták, nehogy a kötél fennakadjon, a terepet planírozták, hogy a lovak, ökrök, emberek haladni tudjanak? A nagyüzemi táblák gépi művelésének biztosítása céljából betemetett patakok-erek, árkok, kiirtott csalitok, fasorok talán a vízügy ós a vízgazdálkodás érdekeit szolgálták? A Tisza szabályozása, a Tisza-völgy vízrendezése még ma is vitatéma, támadások célpontja. Ne menjünk bele. De azért a természetvédelem kénytelen volt elismerni, hogy a Kiskörei Vízlépcső bögójóben soha nem várt és látott madárparadicsom, horgászparadicsom, üdülőparadicsom alakult ki évek alatt. Mindnyájunk előtt közismert, hogy az ország területének, lakosságának, nemzeti vagyonának hány százaléka fekszik árterületen. Az 1965 ós 1991 évi dunai, az 1970 évi tiszai árvizek kivédése mégiscsak bizonyították, hogy az árvódelem alapvető emberi-társadalmigazdasági érdekeket szolgál. Énnek akadályozása, veszélyeztetése még természetvédelmi-ökológiai érdek alapján sem engedhető meg. Nemigen láttunk még olyan statisztikát sem, hogy pl. a másodlagos szikesedést a földterület milyen hányadában okozta a helytelen mezőgazdasági művelés? Vagy a vízgazdálkodás-vízrendezés által biztosított öntözési potenciál célszerű kihasználása mennyivel növelte volna mezőgazdaságunk hatékonyságát? Mert az is köztudott, hogy az aszály még az ár- ós belvizeknél is több és nagyobb kárt okoz az országnak, sőt inkább visszatérő vendég, mint a nagyvizek. A globális klímaváltozás felmelegedéssel, csökkenő csapadékmennyiséggel, növekvő aszállyal fenyegeti hazánkat, ahogy ezt a „Global 2000" című amerikai jelentés kimutatta. Nem sok védeni való vízkedvelőigónylő növényfaj maradna a természetvédelem szamára, ha a vízgazdálkodás a hazánkon átfolyó felszíni vizeket nem tartja vissza, nem tározza, s csak a hazai hasznosítás után késleltetve engedi továbbfolyni. Tanúsíthatom, hogy a vízgazdálkodás, a vízügyi szolgálat a múltban is igyekezett — természetesen az adott technikai színvonal megengedte célszerűségi korlátok között —- figyelembe venni a természetvédelmi érdekeket is. Éppenhogy a VÍZITERV szakértőitől kapta meg az OKTH Ökológiai Osztálya azt az NSZK szabványt, amely a vízpartok természetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő vízépítési előírásait, megoldásait tartalmazta. A VITUKI a hasonló célú francia anyagot közreadás előtt az OKTH Ökológiai Osztályával véleményeztette. A Bős—Nagymaros-i Vízlépcsőrendszer tervezése során már 1967-ben ökológiai szakvéleményt rendelt a VÍZITERV a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemtől a szigetközi ártéri erdőkkel kapcsolatban. Vagy MTA alapkutatás helyett a vízügy rendelte meg az ELTE Növényrendszertani ós Ökológiai Tanszékétől 1985-től folyamatosan a BNV által érintett teljes partszakasz botanikai ós