Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

6. szám - Csath Béla: Zsigmondy Béla szerepe a magyar vízfeltárásban

CSATH B.: Zsigmondy Béla a magyar vízfeltárásban 373 sével felépített ós aki közel 40 éven át magasra emelte a vízkutatás-, kútfúrás tudomány és gyakorlat lobogóját. Szerencsés végzete, melv őt épp e területre emelte, már szinte megjelölte számára az utat melyen haladva maradandó szolgálatot tett hazájának. Részesévé, sőt, vezértényezőjévé lett falvak, városok egészséges vízzel való ellátását szolgáló korszak nagy küzdelmeinek és vívmányainak, soha el nem múló érdemeket szerezve nevének ós működésének bel- és külföldön. Mint társat, ott találjuk Zsigmondy Bélát a búziási fúrásoknál (1874). A ránk-herlánvi fúrási munkákat (1870—75) mór Zsigmondy Béla fejezte be, elkészítve Európa akkor legmagasabb időszakosan „szökő" kútját. Midőn Zsigmondy Vilmos átadta vállalatát unokaöccsének, az általa előkészített feladatok végrehajtása és a megkeresések megválaszolása már a 28 éves Zsigmondy Bélára várt, aki épp abban az időben kezdte el mérnöki pályafutását, amikor a legnagyobb érdeklődés indult el az artézi kutak iránt. Működési területét az Alföldre helyezte át, annál is inkább, mivel a legvérmesebb reményeket is felülmúló, 1878-ban befejezett városligeti artézi kútfúrás fényes példája még távolabbi körökre is nagy hatással volt. Különösen erős vágyat ébresztett a magyar Alföld községeinek, kivált az alföldi városok lakóiban, akik távol minden eleven vízértől, az egészségtelen, sőt sok esetben fertőzött talajvíz minden kárhozatát nyögték. Ilyen előzmények után készítette el Hódmezővásárhelyen a város közegészségügye megjavítására szolgáló első, nyilvános közhasználatra szánt artézi kutat 1880-ban, mely munkával Zsigmondy egy csapásra ismertté tette nevét. A két Zsigmondy együttműködésének utolsó szakasza 1882—88-ig, Zsigmondy Vilmos haláláig tartott. Az ebben az időben lemélyített vízfeltárófúrások közül említésre méltóak Szabadkán, Herkulesfürdőn, Hódmezővásárhelyen, Szentesen készített kutak. A második hódmezővásárhelyi ún. Nagy András János-ié\a kút átadásakor tudatta, hogy „eleget tett a megbízatásnak, a kút elkészült, a föld 2. kép. A hódmezővásárhelyi piactéren álló Nagy András János- féle artézi közkút, vizet hordó menyecskével gyomrából felszabadíttatott az évezredek óta lekötött elem, mely hivatva lesz a város lakosságának ivóvízzel szolgálni." A kút — mint általában az általa készített kutak — fölé díszes felépítmény került (2. kép). Lóczy Lajos a kútról így nyilatkozott: „Ennél szebb és maradandóbb emlékoszlop n i ncs Magyarországon.'' A közegészségügy mostoha állapotát alig tanúsíthatta valami inkább mint az, hogy az ország városainak, falvainak nagy része még mindig szűkében volt a jó ós egészséges ivóvíznek. Vagy fertőzött kutakból merítették a vizet, vagy pedig a település mellett folyó patakokból, folyókból az iszapos vizet. A Hódmezővásárhelyen elért eredmény nagy hatással volt a környék városaira, így pl. Szentesen Zsigmondy a város felkérésére elkészíti a megyeháza előtt az első kutat. A Zsigmondyak sikeres tevékenysége nyomán megindult a kútfúróipar kialakulása. Néhány vállalkozó kedvű iparos felfigyelt a kútfúrás tevékenységében rejlő lehetőségre. Elmentek tehát segédmunkásnak Hódmezővásárhelyre, a Nagy András János-féle kútfúrásához és ott megtanulták a mesterséget, akiktől később mások vették át a mélyfúrás tudományát. Zsigmondy Vilmos és Béla munkáik során mindig gondosan összeállították és átadták feldolgozásra a Eöldtani Intézetnek a felszínre került furadékanyagot és ily módon értékes és becses adatokkal járultak hozzá az ország földtani viszonyainak megismeréséhez. Az anyagot az intézetben Halaváts Gyula bányamérnök-geológus dolgozta fel, majd elemzésekkel ki is adta a feldolgozásokat (pl. a hódmezővásárhelyi két artézi kút). Az 1879-i szegedi árvíz után nyolc évvel a város vízellátását biztosító artézi kút kivitelezését Zsigmondy Bélára bízták, aki sikerrel készítette el Szeged első artézi kútját. A fúrásokat a hagyományos módon, szabadesés fúrásmóddal készítette. Pulia rétegekben kötélen lógó kanállal, keményebb rétegekben vésővel, nagy átmérőben mélyítette a fúró a lyukat. A szakaszos talajkiemeléssel, száraz eljárással végzett fúrást vascsövekkel bélelte, befejezésül még vörösfenyő béléscsövet is alkalmazott. Fúrószerszámairól Th. Tecklenburg, porosz bányakapitány is megemlékezett „Handbueh der Tiefbohrkunde" című könyvében („A pesti Zsigmondy Béla fúrószerszámai" címmel), a fúrási munkaidőt grafikusan ábrázolta (3. kép). Zsigmondy az általa létesített, általában díszes kútfejekkel ellátott kutak esetében figyelemmel volt arra, hogy a fúrólyukhoz később, pl. tisztítás végett anélkül lehessen hozzáférni, hogy a díszkútfej felépítményt ne kelljen elbontani. A kútfej a lépcsővel és záróajtóval ellátott aknában volt, melytől 5—7 m-re épült a díszkútfej. 1890-től a bővítőfúróként is működő szárnyas fúró alkalmazása — jobböblítéses fúrási eljárással — új fúrási eljárást indított el és vezetett az országos hírűvé vált hódmezővásárhelyi és általában az alföldi kútfúró dinasztiák kialakulásához.