Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

6. szám - Hegedűs János: Rapid alga-teszt alkalmazása felszíni vizek akut mérgezőképességének kimutatására

352 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1991. 71. ÉVF., fi. SZAM 3.2. A szabadkiömlök vizsgálatának eredményei A jobbpart 1649 folyamkilométernél a Dunába torkolló szabadkiömlő jól láthatóan — főleg alacsony vízállásnál — a Margithíd budai hídfőjének déli oldalán szállít nagymennyiségű szennyvizet a folyamba. Az 1629 fkm-nél a Dunába torkolló szabadkiömlő — Vasút utcai árok — lakott területtől relatíve távol, a part fűzfáitól takarva szennyezi a folyót. Mielőtt részletesen kitérnénk e szabadkiömlő vizsgálati eredményeinek ismertetésére érdemes néhány szót szólni e szennyező forrásról. A „Vasút utcai árok" vize a főváros déli részén — Bp. XXII. kerületében — ömlik a folyamba. Az árok vízhozama 6000 m

3/nap körül ingadozik. Az árok vizének színe gyakran váltakozik. Legtöbbször szürkésfekete, de láttuk az árok vizét fehéren, sárgán és vörös színben is a Dunába ömleni. Az árokhoz közeledve érezhető az erős oldószer szag. A víz pH-ja általában semleges érték körül van, de mértünk 13-as pHértéket is. Az árok vizének Dunát szennyező hatása nemcsak abból adódik, hogy erősen toxikus, hanem abból is, hogy ezen a szakaszon a folyó parti részének kialakítása eltér a megszokottól. Az árok beömlésénél a parttól 100—150 m-re egy kb. 800 m hosszú kőtömbökből kialakított, mindkét végén a folyó felé nyitott gát húzódik a partvonallal párhuzamosan a Dunában. Ha a folyón alacsony a vízállás, akkor a gát part felőli részén alig csörgedezik a Duna, sőt extrém kis vízállás esetén e partszakaszra nem is kerül Duna-víz. Ebből következik, hogy főleg hosszabb ideig tartó alacsony vízállás esetén a fent megadott nagyságú területen egy szennyvíz tó keletkezik, melynek színe feketés-szürke, a tetején vörös színű hab úszik, a szárazon lévő partszakasz szikes talajra emlékeztet, erősen repedezett, szürke színű, könnyen porlad. Amikor egy árhullám vonul le a Dunán tartósan alacsony vízállás után, akkor az ezt a nagy tömegű toxikus anyag tartalmú víz egész mennyiségét rövid idő alatt kisöpri a helyéről, erőteljesen szennyezve a folyót. E megengedhetetlen szennyezés tényét tovább bonyolítja az, hogy az árok beömlése után, mintegy másfél kilométerrel kezdődik a folyamon az erőteljes érdi kanyar. A kanyarulat következtében a folyam jobb parti vize a toxikus szenynyezőanyagokkal egyetemben kilométerek megtétele után átkerülhet a Duna bal parti részére is, így ott időszakosan teljesen váratlan szennyeződést okozhat. E két vizsgált XXII. kerületi szennyezett vízfolyással kapcsolatosan megemlítjük, hogy Budapest XXII. kerülete ipari kerület. Nagyon sok az üzem, gyár és vállalat, ós sok az olyan, amely igen szennyezett vizet juttat a Dunába, hogy csak a legjelentősebbeket — Chinoin, Methallokémia, Zománcipari Művek — említsük (Hegedűsné és Hegedűs, 1980; Némedi et al., 1983). E Duna-szakasz toxikológiai szempontból kedvezőtlen voltát a friss szennyeződések mellett az is okozza, hogy a folyam a főváros szennyvizeinek nagy részét itt már tartalmazza. Jól jelzik ezt Hegedűs (1986) Duna-vízből végzett akut és krónikus toxikológiai vizsgálatának eredményei is. A kerület egész Duna-parti szakaszán intenzív horgász élet zajlik. Tapasztalataink szerint még az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején is a halászat egyes embereknek a megélhetési forrása volt: csónakról merítőhálóval halásztak. Az is közismert tény, hogy a horgászok főleg a Dunába torkolló szennyvízlevezető patakok, szabadkiömlök és a Csatornázási Művek telepeinek szennyvíz bevezetései mellett űzik mesterségüket. Felmerül a gondolat, hogy az ilyen szennyezettségű folyamszakaszból származó halak fogyasztásának nincs-e egészségkárosító hatása — toxikológiai és genotoxikológiai szempontból — már csak azért is, mert e kerületben, annak egyes jól behatárolható területeire összpontosulva, a főváros összes kerületeihez viszonyítva a legmagasabb a rákos megbetegedések és halálozások száma (Sárkány et al., 1989). A Vasút utcai árok részletes akut toxikológiai vizsgálatáról — alga, csíranövény és Daphnia teszt — Hegedűs (1984) számol be, e vízből végzett genotoxikológiai vizsgálatának eredményei a közeljövőben a Hidrológiai Közlöny hasábjain fognak megjelenni. 4. táblázat A kifogásolt minták aránya %-ban kifejezve Év S zabadkiö mlő, 1049 fkm Szabadkiömlő, 1629 fkm 1981 58,3 X 1982 85,4 100,0 1983 78,1 100,0 1984 89,4 100,0 1985 91,1 100,0 1986 66,6 100,0 1987 —X 100,0 1988 X 100,0 1989 —X 100,0 x— nem volt vizsgálat E kitérő után a 4. táblázatban a szabadkiömlök vize akut toxikológiai vizsgálatának eredményeit ismertetjük. Vizsgálati eredményeink szerint mindkét szabadkiömlő vizének jelentős a mérgezőanyag tartalma. Az 1629 fkm-nél a Dunába ömlő víz pedig a nyolc éves vizsgálati periódus alatt minden vizsgálat esetében pozitívnak, azaz kifogásoknak minősült. Az 5. és 6. táblázatban az egyes években a toxikusság mértékének a megoszlását tüntetjük fel a két szabadkiömlő esetében. A szabadkiömlő toxikussága az 5. táblázat szerint igen változó, mind az öt kategória mindegyik évben rendszeresen előfordult. A legtoxikusabb vízminták az 1983-as évben fordultak elő, ahol a legnagyobb toxikusságot jelentő — erősen és igen erősen toxikus — két kategória a kifogásolt mintáknak az 56,1%-át jelentette. A másik szabadkiömlő — 1629 fkm — vize a vizsgált négy kis vízfolyás közül a legtoxikusabb. A minták döntő része az erősen és az igen erősen kifogásolt kategóriába tartozik. Különösen há-