Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

5. szám - Vágás István: Németh Endre (1891–1976) centenáriumán

/ VAGAS I.: Németh Endre centenáriumán sével azonban már baj van, hiszen a zérus vízállás végtelen távoli pontot követelne a bukószelvényben. Itt vagy engedményt kell tenni a mérési tartomány linearitását illetően, vagy a véges távolságon túl nem engedett átfolyási szelvény mellett módosított bukóalakot kell választani. Ez utóbbi megoldás esetére találhatjuk meg a Hidrológia és hidrometria c. könyvben az arc sin függvényalak szerinti bukóprofil indokolását. A szivárgó vízmozgások laboratóriumi vizsgálatában — mint ahogy akkor Németh professzor említette — számára nagyon izgalmas probléma volt, vajon a szivárgó víz ismeri-e azokat a komplex változós egyenleteket, amelyek szerint az előzetes számításokat elvégezték az áramkép meghatározására. Nem kis örömmel vehette ő is, a tanszék személyzete is, a hallgatóság is tudomásul, s a kísérleti csatorna üvegfalán át szemlélhette is, hogy igenis ,,ismeri" és követi a víz a mozgására megállapított összefüggéseket. A szivárgási vizsgálatok sorában híressé váltak a zömükben az 50-es években, vagy a 60-as évek elején lefolytatott kút-kísérletek, amelyeknek jórészt öllős Géza volt a felelőse. Ezekben a kút által előidézett leszívások, a kútellenállás okozta „vízszín-elszakadás" jelenségei váltak nemcsak láthatóvá és érzékelhetővé, hanem numerikusan értékelhetővé is. A ,,Hidromechanika" könyv kísérleti anyagában a szivárgási és kútelméleti laboratóriumi vizsgálatok sorában találhatjuk a legbővebben a hazai vizsgálati eredményekre való h i vatkozásokat. A kismintatörvények levezetése, azok érvényességi határainak ellenőrzése minden olyan kutatóhelyen fontossá válik, ahol laboratóriumi munka folyik. Az I. sz. Vízépítéstani Tanszék laboratóriumi mérnöke, Ivicsics Lajos már 1953-ban (Hidrológiai Közlöny, 1953. pp. 346—355.) sorozat-levezetést mutatott be a járatos modellhasonlósági invariánsokra. Németh Endre a Hidromechanika könyvében e levezetésrendszert álta261 lánosabban is megfogalmazta, s bemutatta, hogy a modell hasonlósági törvényeket nemcsak erőés mozgástani meggondolásokból lehet meghatározni, hanem — bizonyos, hidraulikai erdetű alaptételek elfogadásával — formálisnak tűnő matematikai eszközökkel is. Tudományszakunkon belül kevés összefüggésrendszer alkot ennyire logikus, kerek és szinte esztétikus egységet, mint éppen a modelltörvénvek és invariánsok rendszere, különböző levezetésmódjaik végeredményeinek egységében. Amikor a Hidromechanika könyv megjelent, megkérdeztem Németh Endre professzort, vajon a modelltörvények ós invariánsok elméleti megalapozásának erőssége mellett a gyakorlati átszámítási esetek nem túlzottan rugalmatlanok-e ezekre nézve? Ő fenntartotta a modelltörvényrendszer általános érvényességének tételét, de megengedte a ,,méretarányhatás'

, ismert jelenségének fennállását, aminek az oka az, hogy a kisminta túlzott kicsinyítése mellett már nem hanyagolhatók el a figyelembe vett főerő mellett ható további erők lényeges hatásai sem. A méretarányhatás problémája lényegében empirikus, ennek mértékét leginkább gyakorlati ismereteink nyomán tudjuk felbecsülni, illetve, olyan kicsinyítési arányt választani, amelyet a méretarányhatás még nem befolyásol. Én azonban a beszélgetés során megpróbáltam további problémákra is kiter jeszkedni: vajon, a méretarányhatást nem lehetne-e elméleti úton is figyelembe vennil Ha igen, és ha ez minden tartományban érvényesül — több-kevesebb súllyal — ez visszahathat az elméletileg erős ós egységes megalapozású modellhasonlósági alaptörvényekre is! Nem fenyeget-e az a veszély, hogy valaki kimondja a „minden hasonló mindenhez" általánosítást ebből? Németh Endre — különösnek tűnő ellenvetéseim mellett is — kifejezte bizalmát a modelltörvények használhatóságában, bár énelőttem azóta is maradtak még eldöntetlen kérdések. De, azt hiszem, tanítványai, vagy tanszéki munkatársai közül /