Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki

Befuznyiki 253 fokozott hígítását biztosítja. A rendelkezésre álló információ nem elegendő a hőmérsékleti hatások előrejelzésére. A korábbiakban kifejtettek szerint a mellékág-rendszerben megváltozhat az oldott oxigéntartalom, a hőmérséklet ós a tápanyagforgalom, ami változásokat idézhet elő a halállomány növekedésében (produktivitásában), fajösszetételében és elterjedésében. így például a süllő érzékenyen reagál az oldott oxigéntartalom változásaira. Ezen túlmenően a siillőállomány fennmaradása azon múlik, hogy az ivadékok (amelyek áprilisban és májusban jelentkeznek) elegendő planktonrák zsákmányhoz jussanak. Ez utóbbiak mennyisége viszont a mellékág-rendszerbe behatoló árvizekkel áll összefüggésben. Ha a süllő.vadókok részére ez a meghatározott zsákmány nem áll rendelkezésre, az ivadékok nagy része el fog pusztulni. Ua a mellókági élőhelyek megváltozása a süllőállomány több nemzedékét érintené, ez a faj szempontjából jelentős, hosszú távú hatást eredményezhet. A lehetséges változások ilyen típusaival a jelen tanulmány kereteiben nem tudtunk foglalkozni. Védelmi rendszabályok — Ivóhelyek. A rendszer tervezett üzemeltetése várhatóan károsan érinti egyes halfajok természetes ívását. a mellékág-rendszerben. A legkifejezettebb hatás azoknál a fajoknál jelentkezik, amelyek felnőtt korukban a főmederben élnek, de ivásra felúsznak a mellékágakba (amelyek alsó vége jelenleg a főmeder felé nyitott). Ivás után a felnőtt halak visszatérnek a főmederbe, míg az ivadék a mellékágakban sodródik ós táplálkozik egy ideig, mielőtt csatlakozna a felnőtt halakhoz a főmederben. A rendszer üzembe állítása során valamennyi mellékág jelenleg még nyitott torkolata a főmeder felé el zárásra kerül. Ásványráró közelében továbbá kőszórásbukót kívánnak építeni a mellékág-rendszer vízszintjeinek tartására. Bár a vízszinttartás előnyös a mellékágakban élő halállomány, a parti/lápi növényzet ós a vízimadarak élőhelyének fenntartása szempontjából, a vándorló halak számára állandó akadályt fog jelenteni, ami megakadályozza beliúzódásukat a mellékágak ívóhelyeire. Ez idő szerint ezek jelentik a megmaradt természetes ivóhelyek ós élőhelyek nagy részét a Duna magyar szakasza halállományának fenntartásához. Egyes halfajok természetes állománya idővel várhatóan lecsökken a folyamatosan kismérvű szaporulat következtében. Az ívó-ólőhelyek hozzáférhetőségének elvesztése egyes halfajok vonatkozásában (pl. süllő, kecsege) regionális jelentőségű, hosszú távú hatást eredményezhet. Az egész éven át a mellékág-rendszerben élő, vagy mesterségesen telepített és a mellékágakban, vagy elhagyobb agyaggödrökben felnevelt egyéb halfajok esetén ilyen káros hatás nem várható. A halgazdaságok szempontjából a hatás azért sem minősíthető károsnak, mert telepítésekkel a halhozam folyamatosan biztosítható. Ökológiai szempontból viszont a Duna már amúgyis lecsökkent természetes halállományát várhatóan jelentős hátrányos hatás éri. A leghatékonyabb ellenrendszabály a főmeder megfelelő vízhozamának fenntartása lenne, ez azonban értesüléseink szerint nem egyeztethető össze a gabéikovoi vízlépcső/erőmű tervezett üzemelésével. Ennek ellenére javasoljuk a gaböikovoi vízlépcső/erőmű alternatív üzemrendjeinek vizsgálatát, beleértve az évszakos változásokat is, a térségben ívó természetes halállományok fennmaradási lehetőségeinek értékelése érdekében. Minimális megoldásként meg kellene fontolni a vándorhalak bejutásának biztosítását a mellékágakba az ivás idejére. A korábbiakban javasolt alapadatfelvétel során meg kellene határozni az ívóhelyeket a mellékágakban és az ivás idejét, ilyen információ birtokában megvizsgálandó, hogy milyen módon lehet az ivást továbbra is biztosítani. Az egyik ilyen lehetőség zsilip (és nem kőszórás-bukó) építése Ásványráró közelében a víz visszatartására a mellékágakban. Ennek megnyitása lehetővé tenné a halak feljutását a mellékág-rendszerbe az ívási vándorlások idején. Ez hátrányosnak bizonyulhat más, víztől függő életközösségek (pl. víziszárnyasok, lápi növényzet) szempontjából, de csak akkor, ha nem sikerül a megfelelő vízszintet a zsilip nyitott állapota mellett is fenntartani. Ez a megoldás lehetővé tenne bizonyos mérvű halvándorlást a mellókági ivóhelyek felé. Védelmi rendszabályok — Halpusztulás. A rendszer hatásaként az erőművekbe történő beszívást ós a turbinák okozta halpusztulást is meg kell említeni. A beszívás veszélyének kitett szervezetek a fitoplankton, a zooplankton, a halpeték és lárvák, továbbá egyes halfajok fiatal, vagy 5 cm-nél kisebb példányai. A gaböikovoi erőmű turbináin való áthaladás közben a halak három lehetséges hatás következtében sérülhetnek meg, vagy pusztulhatnak el (1). A forgó turbinalapátok ütőhatása a halakra vagy más szervezetekre, aminek következtében a halak halálosan, vagy súlyosan megsérülhetnek (2). A halakat a hirtelen nyomásváltozás károsíthatja (ami a hidraulikai rendszer velejárója). Az ilyen nyomásváltozások következtében felszakadhat a léghólyag. (3) Károsodást okozhat végül a szilárd falak, vagy a turbinalapátok közelében kialakuló sebességkülönbségek folytán fellépő nvíróerő is. Ez a tépőhatás azonnali, vagy későbbi pusztulást eredményezhet. A turbinákon történő áthaladás általában károsabb a nagyol)!) halakra. A turbinák által előidézett halpusztulás vizsgálata nem mutatott egyértelmű eredményt. Pl. jelentős halpusztulást (amerikai hering, csíkos keszeg) észleltek a Fundy-öbölben, de csak kisszámú lazac pusztulását tapasztalták a Columbia és Merrimack folyókon. A beszívási ós halpusztulási vizsgálatok összetettek és költségesek. A halpusztulási vizsgálatok elvégzése helyett egyes rendszerek számszerűleg meghatározták a beszívott mennyiségeket ós becsült veszteségek fejében megfelelő kártérítést fizettek. A beszívott mennyiség számszerű meghatározása azonban a jelenlegi módszerekkel nehéz. A hálós módszer gyakorlati nehézségekbe ütközik a turbinaaknában és az utófenéken. Az akusztikus mintavételezés nem teszi lehetővé a halfajok megbízható azonosítását. Egyes rendszerek alterhnatívakónt alvédő berendezéseket építenek be a nehézkes ós költséges beszívási és pusztulási vizsgálatok helyett. Elsősorban ez lenne javasolható a BNV-rendszer számára is, de ezt a javaslatot a turbinák jellemzőinek ismeretében újra kellene értékelni az egyéves alapfelmérés és vizsgálat befejezése után, ami megadja a halfajok elterjedését, mennyiségét és vándorlási szokásait. Az adatokból az is kitűnhet, hogy a felső szakaszon élő halállomány nem indokolja halvédő berendezés beépítését. A halvédő ós terelőberendezósek között találunk fényeket, zajgerjesztő berendezéseket, elektromos mezőket, fizikai akadályokat, hálókat ós gerebeket. Gyakran zsalurendszert vagy törtvonalú rácsgerebet alkalmaznak. Ez 5—10 cm-enként elhelyezett függőleges acélrúd gerebből, vagy zsalukból áll, amit az előcsatornában építenek be a víz áramlási irányával és a halak mozgásával szöget bezáróan. Az ilyen rendszerek hatékonyságát azonban meg kell vizsgálni, figyelembe véve a duzzasztómű-erőműrendszer általános elrendezését, a folyó jellegét ós az előforduló halfajokat. így pl. figyelembe kell venni (1) a halvédő rendszer várható hatékonyságát az előforduló fajok esetében, (2) annak a fizikai lehetőségót, hogy a berendezést/rendszert el lehet-e megfelelően helyezni az áramlás és halvándorlás, valamint az erőmű helyéhez képest, (3) a védendő halak méretét és a megfelelő gerebosztás összeegyeztethetőségét az erőmű üzemi esésével, végül (4) az esetleges összeférhetetlenséget, a jégtáblákkal és nagyméretű uszadékkal. A közelmúltban újszerű halvédő berendezést javasoltak az egyik rendszer számára, ami 490 m hosszú porózus kőszórás-gátból áll az erőmű előesatornája előtt. A szerkezet prototípus-vizsgálatát Massachusettsben (Egyesült Államok) végezték el. Az eredmények azt mutatták, hogy a szerkezet csaknem 100%-os hatásfokkal tartja távol a fiatal és felnőtt halakat, de veszteséget okozott a zooplanktonban, lialpetékben és lárvákban, amiket feltehetően a gátban élő szűrőlények fogyasztottak el. A szerkezet lecsökkentette a vlzhoza-