Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki

Befuznyiki 251 megszűnt, és (2) a fiatal halak életlehetőségeinek biztosítására, mivel ezek a mellékágakban lefelé sodródva, több hétig a gazdag planktonállományt fogyasztják, mielőtt kijutnának az alsó végen a főmederbe. A mellékág-rendszer ívóhelyei biztosítják a Duna főmedrét Komárom alatt benépesítő halállományt. A mellékágrendszer évszakos elárasztása jelentős mérvű feliszapolódással jár, ami a tápszervezetek számára szerves anyagokat szállít. A szigetközi ágrendszer térképén közel 30 ívóhelyet sikerült azonosítani. Ugyancsak fontos élőhelyet jelent a halak számára a Mosoni Duna. A Dunából nagy tömegben vándorolnak fel ivarérett halak a Mosoni Duna ívóhelyeire. A Mosoni Duna vízminősége helyenként és időnként nagymértékben változó a Győrnél és más helyeken bevezetett szennyvizek függvényében. A Mosoni Dunában időnként halpusztulást észleltek. Általános trendek. A Duna halfaunája az idők folyamán, különféle tevékenységek következtében jelentősen megváltozott. A legnagyobb változásokat a folyószabályozás idézte elő, úm. az árvédelmi töltések kiépítése, kotrás ós a hajóút kialakítása, ami sok természetes élőhelyet és fontos halágyakat szüntetett meg. A halfaunát a mesterséges telepítések is megváltoztatták, aminek során előnevelt halat, úm. busát ós amúrt, balint, csukát, angolnát ós süllőt juttattak a vizekbe a halászat ós sporthorgászat fenntartása érdekében. Számos halfajt károsított végül a romló vízminőség és eutrofizáció, amit a Mosoni Dunába ós a Dunába bevezetett szennyvizek idéztek elő. Más fajokat (pl, bálin) a túlhalászás károsított. A halállomány ós élőhely jelenlegi állapotát több irányzat (trend) jellemzi. Először is az éves teljes fogás mennyisége 1908. és 1986. között 11%-kaI csökkent a telepítések ellenére is. A Mosoni Dunából származó halmennyiség nagyobb arányban csökkent, mint a szigetközi vízrendszer összes halfogása. Ugyanebben az időszakban csökkent a ponty, csuka és süllő aránya is. A második irányzat az, hogy egyes szennyezésre érzékeny fajok (pl. márna, kecsege, harcsa) száma, ami csökkenő irányzatot mutatott a korábbi fogásokban (a romló vízminőség és/vagy a fenéküledók elszenynyeződésónek tulajdoníthatóan), az utóbbi években a területen növekedést mutatott. A nem-telepített fajok egyedszámának tapasztalt növekedése a Duna főmedrében újabban bekövetkezett vízminőség-javulásnak tulajdonítható. Más halfajok növekvő egyedszáma (pl. bálin, ponty) a területen a mesterséges ivadék kihelyezés következményének tudható be. A halfogási adatokból megállapítható harmadik irányzat, hogy a kifogott fiatal halak aránya megnőtt. Tekintettel arra, hogy az ivadéktelepítés volumene évenként közel azonos, ez a természetes szaporulat csökkenésére utal. Visszaesett például a csuka, melynek oxigénigónye viszonylag alacsony és ivadékainak nagy a vitalitása (korán áttérnek a ragadozó táplálkozásra), ami feltételezhetően a csökkenő szaporulat és az intenzív fogás következménye. Lehetséges hatások. A Szigetköz térségében a halállo mány ugyan általánosságban ismert, de az egyes fajok állományának nagyságára, elterjedésükre, évszakos élőhely-szokásaira, ívási idejükre, vagy ívási területeikre vonatkozó információ nem állt rendelkezésre. Az egyes fajokra vonatkozó ilyen adatok hiányában a fajonkénti hatások nem voltak pontosan meghatározhatók. Az alábbi tárgyalás során rámutatunk a várhatóan bekövetkező lehetséges hatásokra, de a hatások megalapozott számszerűsítése, vagy fajonként differenciált előrejelzése nem adható meg. Feltótlenül szükségesnek tartunk évszakonként megismételt halfelniéréseket a rendszer előtti adatbázis biztosítására, amely felhasználható (1) a várhatóan bekövetkező hatások és a megfelelő védekezés ós/vagv megfigyelés pontosabb értékelésére és (2) a rendszer üzemelése során gyűjtött adatokkal összevetve a hatások alakulásának nyomon követésére. A halfelméróseket úgy kell megtervezni, hogy valamennyi előforduló fajra kiterjedjenek, kimutassák azok egyedszámát, évszakos ólőhelyszokásait, vándorlási útvonalát, az ivás helyét és idejét. A felmérések egyéves időszakot öleljenek fel a rendszer üzembe lépése (azaz a víznek a főmederből történő elterelése) előtt. Az általánosan elfogadott mintavételi eljárásokat (elektrosokkolás, kopoltyúhálók, hosszú zsinórok) kell alkalmazni, megfelelően megválasztva, hogy jellemezzék az egyes fajokat és azok korösszetételét a főmeder, a mellékág-rendszer és a Mosoni Duna érintett térségeiben. A rendszer építésével ós üzemeltetésével együttjáró nagyszámú hatás érheti a halállományt ezen a szakaszon, így a halak szárazra kerülése, oldott oxigón-hatások, a fajösszetétel módosulása a vízjárás megváltozása miatt, ívóhelyek elvesztése és a turbinákban bekövetkező halpusztulás. A halállományra vonatkozó adatok hiányában ez idő szerint csak a lehetséges hatásokra tudunk rámutatni. A hatások pontosabb újraértékelése csak az állomány alapfelvételének befejezése után lehetséges. A főmeder vízhozamának csökkenését követően halak kerülhetnek szárazra a medertől elvágott pocsolyákban és ezek valószínűleg elpusztulnak. Ez várhatóan röviddel az érkező vízhozamnak a főmederből az üzemvízcsatornába történő elterelése után bekövetkezik. Időszakosan is előfordulhat nagyobb árvizek után, amelyeket a főmeder vezet le. Mivel a halállomány általában kismérvű pusztulást rugalmasan képes elviselni, ez várhatóan nem jelent jelentős mérvű, hosszútávú hatást a halfajokra, ós védelmi rendszabályokat sem igényel. A tározás és az üzemvízcsatorna által megváltoztatott vízjárás várhatóan megváltoztatja a halállomány fajösszetételót. A nagyobb áramlási sebességeket kedvelő fajok (pl. kecsege, márna, süllő) várhatóan mennyiségükben lecsökkennek ezen a szakaszon a tározó létesítése ós a vízhozamnak a Duna főmedréből az üzemvízcsatornába történő elterelése miatt. Ezt a hatást a Vaskapu erőműnél is megfigyelték, ahol a kecsege a nagyobb vízsebességű felsőbb szakaszokra húzódott. Más fajok alkalmazkodtak a lecsökkent áramlási sebességekhez, vagy tavi környezethez (pl. Cetrarchidae) ós ezek számának növekedése várható. A halfajok elterjedésére ós állományuk nagyságára vonatkozó alapadatok a várható változások pontosabb becslését tennék lehetővé. A Dunakiliti tározóban és a főmederben a vízhozam közel 95%-ának elterelése után a fajok összetételében ós számában mindazonáltal jelentős, hosszútávú hatások várhatók. Ez a hatás a főmederbe lebocsátott vízhozam növelésével mérsékelhető lenne. A rendszer további lehetséges hatása az oldott oxigéntartalom a 2.1.10. fejezetben kifejtettek szerint, és ennek a halakra gyakorolt hatása. Alacsony halállományra a következő káros következményekkel járhat: (1) csökkent növekedés (ós a szaporodási képesség ezzel együttjáró csökkenése), ami bekövetkezhet, ha az oldott oxigéntartalom kb. 6,5 mg/1 alá csökken ós (2) halpusztulás, ami 3—4 mg/l körüli értéknél valószínű (de fajonként nagymértékben változó). Az oldott oxigéntartalom változásainak minőségi előrejelzése nehéz, az azt befolyásoló tényezők komplex volta miatt. Természetes állapotban a víz oldott oxigéntartalma a víz/levegő határfelületen lejátszódó oldódásból és az algák fotoszintetikus tevékenységének melléktermékeként jut a vízbe. A vízlépcsőknél levegőztetés következhet be. A vízi élőlények lélegzése és a biológiai lebomlás ezzel szemben csökkenti a víz oxigéntartalmát. Az előrejelzést tovább bonyolítja a körülmény, hogy az oldott oxigéntartalom a hőmérséklettől is függ. Az oldott oxigéntartalom csökkenésének ós a halakra gyakorolt hatás lehetősége tározók létesítése nyomén fennáll. A dunakiliti tározó feltöltése után a víz tartózkodási ideje kb. 1 napról várhatóan 2—3 napra megnő. Ez viszont várhatóan fokozott hordalók-kiülepedóssel jár együtt, ami fokozza a fény behatolását a tározott vízbe. A fényviszonyok javulása ösztönözheti az algák produktivitásának megnövekedését a táróban ós fokozhatja a bakteriális lebomlást, ami oxigénfogyasztást ós alacsonyabb oldott oxigónklncentrációt idéz elő.