Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

4. szám - Vágás István: „Kit bősz csoport elítél, mert igaz…”

VAGAS, I.: A kétszáz éves Széchenyi emlékezete 195 zott létre, az üterünk sebesen ver? S ha valaki ezt a nevezetes helyet azzal a szép álommal hagyja el, hogy otthon valami hasonló nagyszerűt fog kezdeményezni ?" „Hazánk jó részét víz borítja, posvány fedi, s hogy sokszor — s ezen ne kéteskedjünk — valami rossz kotyogó malom hátráltatja egy egész vidék virágzását! Ha igazán, s öncsalás nélkül akarjuk számba venni, milly kevés mai napi haszon tartja paralizálva némelly vidékek jövendő bizonyos nagy hasznát, s óriási előmenetelét — csak indignátióval szemlélhetjük a Körös berkeit, Tisza, Dráva, Bodrog kiöntését, Hanságot, s. a. t., mellyeken ezernyi famíliák élhetnének boldogul, mellyek tán most nyomorúsággal küszködnek." „Milly szép tartományokat nyerhetnénk egy csepp vérontás nélkül a hazánknak, s mennyire szelídülne s nyájasodna még anyaföldünk levegője is, ha nád és zsombék helyett, mellyben most róka s farkas csatangol, kies mezők s mosolygó lakhelyek támadnának!" „S hát a Dunárul mit mondjak, azon természeti nagy csatornául, melly Magyarország számára látszik alkotva lenni, ha regulázva volna ..." „A hon vizei korlátlan dühükben mindig öntsék el az ország legtermékenyebb vidékeit? ... s az örök posványok méreglehető önkényök kínt és halált szüljenek?" „A vízcsatorna leghasznosabb, hol egyenes a vidék, kő nincs, s ahol egy munkával mocsarakat is száríthatni ki, vagy irrigatiót — öntözést — eszközölhetni." „Hazánknak több mint ezer négyzetmérföldét borítja undok mocsár. Már ilyeseknek legnagyobb haszonnal virágzó telekké átvarázsolására pénzt venni fel, nem csak nem volna esztelenség, sőt, a lehető legbölcsebb tett." „Magyarország fölemelkedésére csak három eszköz van: nemzetiség, közlekedés, és végre: más nemzetekkel való kereskedési összekapcsolás. . .. Tegyetek mindent, hogy Budapest megszűnjék egy vak zsák lenni, s ennek elérése végett a Duna vizét a hajózásnak és kereskedésnek kinyitni kell." A Dunát a hajózásnak és a kereskedésnek „kinyitni" azonban csak műszaki beavatkozásokkal lehetett: meg kellett tisztítani a Vaskapu hajózó útját a szikláktól, de gondolni kellett a Duna Bécs és Komárom közötti kedvezőtlen mederviszonyaira is. A Duna-szabályozás ügye hozta össze Széchenyi Istvánt Vásárhelyi Pál mérnökkel, akit 1834-ben angliai tanulmányútjára is magával vitt, és akire a Vaskapu elvégezhető munkái után a Tisza-szabályozás nagy feladatát bízta. Széchenyi 1833-ban, Bajorországon történt átutazásakor értesült I. Lajos bajor király 1846-ban megvalósult tervéről, a már a nyolcadik évszázadban, Nagy Károly által megkísérelt Duna— Majna csatorna megépítéséről. Sajnos a „Ludwigskanal" méreteinél fogva nem bírta sem tömegben, sem gyorsaságban az akkor kifejlődő vasúti szállítás versenyét, s nem Széchenyi korában, hanem teljes építése után, éppen a mostani években teheti Európa belvízi hajózását transzkontinentálissá, mint a Duna—Majna—Rajna vízi út. De ehhez megint a Duna Bécs—Komárom szakaszának rendezése volna szükséges . . . A politika, a politikusok cselei, taktikázásai egyik korban sem hiányoztak. Széchenyi is először a bécsi kormányzat ellenzékeként lépett fel, mint magyar reformpolitikus. Céljai világosak és egész életét tekintve azonosak voltak. Olyan lényeges célok, amelyek megvalósításáért többször is vállalt „királyi biztos"-ságot — mint pl. a Vaskapu esetében —, vagy helytartótanácsi hivatalvezetést — mint a Tisza-szabályozás során —, ami egy alkotmányos államban miniszteri tisztségnek felelt volna meg. „Ki győzni Athént csellel is szorítja" ... nem hiába veszi a példát ódájában Arany János Temisztoklészről, Széchenyi egy lehetőséget sem mulasztott el cselekvésre. Csakhogy ezt nem mindenki értette meg, aki nem a végcélt, hanem a formákat látta. A világosság világít a sötétségben, de az nem fogta fel. . . „Kit bősz csoport elítél, mert igaz" „Engem egészen más vezéreszme indított mindig, indít ma, s fog indítani holtiglan, mint kormányszolgálati vagy ellenzéki szerep, miket én mindig csak alárendelt fogalmakul és lépcsőkül tekintek egy magasb cél elérésére." „Hivatal vagy ellenzék, mint következetességi próbakő ... Nem, illy nyomorult alapra, mondom, soha nem állítám a keblemben lakó hazaszeretet tántoríthatatlan voltát." „Valamint tehát eddigi politikai pályám első része ellenzéki volt, mert alkotmányt és nemzetiséget meggyőződésem szerint csak így lehetett megmenteni, és én a nemzetet felriasztva, öntudatot és bizalmat önték honfitársaimba, mert ez volt napi renden: úgy ma megint kezet fogok a kormánnyal, mert ... ma megint nem az ellenzék soraiban lehet, mint én látom, a hazára nézve hajtani legtöbb hasznot, de a kormány hatalmát, előnyeit s mindenek előtt »jó szándékát^ nemzetiségünk és alkotmányunk kifejtésére, menynyire csak lehet, hasznunkra fordítva." „Hányszor volt nevem az országban már, ha nem is éppen anathema, legalább közneheztelés tárgya. Majd egekbe emeltek oktalanok, mint felsőbb lényt, majd megint, mikor észrevették, hogy illyes nem vagyok, s nem cselekszem bölcsességük (!?) szerint, a legémelygősb sárba vontak le." „Az én mai állásomban a nyeremény mérlege igen súlyos, lehet, hogy nagy dolgokat hozhatok mozgásba, ellenben mit veszthetek? Legföllebb elkoptatott népszerűségem utolsó foszlányait. Ez nem érdemli meg, hogy őrizzem, ha nem várna is egyéb rám, mint meghiúsult kísérlet." „Így állok ma, a tér előttem szabad. A Tiszával kezdtem meg. Sokat aggódtam és aggódom